A házigazda brazil válogatott nyerte az idei labdarúgó Copa Americát, miután vasárnap este a Maracana Stadionban rendezett fináléban 3-1-re legyőzte Perut.
A felvidéki származású Priskin Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának magyar válogatott támadója nyolc meccsen öt gólt szerzett csapata két edzőtábora alatt.
Copa Americát rendező brazilokkal kapcsolatban korrupciót emlegetett, valamint a játékvezetőket szidta.
Szombaton jelentették be a két klub közötti megállapodást, amely szerint 2020 júliusától lesz teljes mértékben a madridiak játékosa a 26 éves csatár.
A zempléni Nagymihály augusztusban rendezi meg az utánpótlás csapatok nemzetközi tornáját.
Gianluigi Buffon egyéves párizsi kitérő után visszatért a Juventus labdarúgócsapatához.
A londoni együttes honlapján jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a klub korábbi legendás játékosával.
Két idény után elhagyja klubját Dani Alves, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója.
Az idén 24 csapatosra bővített tornát először nem az eddig megszokott januári időpontban rendezik, hanem a nemzetközi versenynaptárhoz igazodva nyáron.
A Football Insider szakportál értesülése szerint az Arsenal kilencmillió fontos (több mint 10 millió eurós) ajánlatot tett a Red Bull Salzburgnak.
Luis Enrique távozik a spanyol labdarúgó-válogatott kispadjáról, helyét segítője, Robert Moreno veszi át.
A Paris Saint-Germain labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy egy távozik a klubtól a kapus Gianluigi Buffon.
Szörnyű esemény árnyékolja be a ma esti Bajnokok Ligája fináléját Madridban.
Lippi június 7-én a Fülöp-szigetek elleni felkészülési mérkőzésen tér vissza a kispadra.
Csütörtökön kiderül, kijutnak-e a fiúk a világbajnokságra.
Rajongóit Twitter-oldalán nyugtatta meg.
A szlovák másodosztályban érdekelt Somorja és Komárom is idegenben lépett pályára a bajnokság 24.fordulójában.
Peter Hyballa együttese már pénteken elutazott az ország másik felébe, a Kelet-Szlovákiában található Nagymihályba.
Sorozatban nyolcadik, összességében 35. olasz bajnoki címét szerezheti meg szombaton a Juventus.
A magyar trénernek különleges, határozatlan idejű szerződése van a Herthánál, eszerint amennyiben a proficsapatnál váltás lesz, visszatérhet az utánpótlásba.