Az összes hatósági jóváhagyás függvényében május végére zárulhat le a tulajdonosváltás. További részleteket akkor közölnek.
Kassa Tóváros részében, egy 8,2 hektáros területen, a magyar kormány támogatásával a következő két évben megépülhet a Kassai Labdarúgó Akadémia.
A Liverpool tizedik alkalommal jutott a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe, amelyet hatszor nyert meg, legutóbb 2019-ben.
Az Aranycsapat tiszteletére emlékfát ültettek a sportirányzatú osztállyal is rendelkező, Eötvös Utcai MTNY Alapiskola udvarán.
A dunaszerdahelyi DAC vasárnap este a Fortuna Liga rájátszásának hetedik fordulójában egy remek teljesítménnyel kétgólos győzelmet aratott a pozsonyi Slovan ellen.
A tréner megjegyezte,nehéz lesz távoznia az Ajaxtól, de egyúttal biztosítja a drukkereket, hogy a szezon sikeres lezárására fog törekedni.
Tavasszal megtáltosodtak az új edzővel, Bari Jenővel vitézkedő rimaszombatiak, akik mind a négy tavaszi mérkőzésüket megnyerték.
Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a 2019-es Magyarország-Szlovákia labdarúgó-mérkőzés után verekedő szurkolókat a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán.
A csallóközi gárda hazai pályán a Zsolnát győzte le, ami a klub élvonalbeli háromszázadik győzelme volt. A mérkőzést követően a DAC portugál mestere is értékelte csapata produkcióját.
Klubszinten az ötvenedik, összességében pedig a hatvanadik mesterhármasát szerezte Cristiano Ronaldo, a Manchester United csatára a szombati angol bajnokin a Norwich City ellen.
A Liverpool jutott elsőként az angol labdarúgó FA Kupa fináléjába, miután a londoni elődöntő szombat délutáni első mérkőzésén eredményes első félidei játékkal legyőzte a Manchester Cityt.
Streich 1972-ben olimpiai bronzérmet nyert az NDK válogatottjával, a keletnémet futballbajnokságban négyszer lett gólkirály.
Korábban - rajta kívül - Alex Ferguson és Jupp Heynckes volt képes 10-szer elvezetni együtteseit az elődöntőig a kontinentális sorozatokban.
Nem ért véget a pályán az Atlético Madrid és a Manchester City negyeddöntős párharcának feszült hangulatú szerdai visszavágója a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a lefújás után ugyanis az öltözőfolyosón folytatódott a csetepaté.
Keserű csalódásként élte meg a Villarreal elleni kudarcot Julian Nagelsmann, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki szerint a kiesés a Bajnokok Ligájából azt jelenti, hogy együttese már semmiképpen sem tud sikeres szezont produkálni.
A közösségi médiában megjelent fotók tanúsága szerint Ronaldo kiütötte az egyik drukker kezéből a mobiltelefont, miközben dühösen levonult a pályáról.
Aukcióra bocsátják Diego Maradona mezét, amelyet az 1986-os, angolok elleni labdarúgó világbajnoki mérkőzésen viselt.
Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata a nyolcaddöntőben nem lépett pályára, mivel ellenfelét, az orosz Szpartak Moszkvát az ukrajnai háború miatt kizárta az európai szövetség.
Három hét elteltével újra hazai közönség előtt játszik a DAC labdarúgócsapata.