A pénteki első mérkőzésen Albert Rusnák szövetségi edző több felvidéki játékosnak is lehetőséget adott.
Több rangadót is hozott a hétvége, ám azok inkább történésekben és rekordokban voltak gazdagok, mintsem gólokban.
Az InStat index alapján a DAC szerb szélsője Željko Gavrić volt a rájátszás hétvégi 2. fordulójának legmagasabban értékelt játékosa.
A tabella első helyén álló DAC hazai közönség előtt fogadta a kerületi rivális Nagyszombat együttesét.
A pozsonyiak egy újabb győzelmet engedtek ki a kezeik közül.
Xavi korábban a Barcelona ikonikus játékosa volt, 1998-ban debütált az első csapatban, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként.
Lionel Messit választotta minden idők legjobb játékmesterének az IFFHS.
Az elmúlt években a DAC folyamatosan a labdarúgó Fortuna Liga legjobbjai között volt, de a pozsonyi Slovan eddig elérhetetlen akadálynak tűnt.
A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alapszakaszának 22. fordulóját rendezik meg szombaton, ami egyben a Fortuna Liga utolsó fordulója is az alapszakaszban.
A Ferencváros a Bayer 04 Leverkusennel találkozik az Európa-liga nyolcaddöntőjében, a Slovan Bratislava a Basellel az Európa Konferencia Liga legjobb tizenhat csapata között.
Vasárnap Slovan – Spartak meccs lesz, a rendőrség is készül. Ön is készüljön, főként türelemmel.
Tovább tart a Chelsea vesszőfutása, Graham Potter együttese immár öt bajnoki óta nyeretlen.
A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi fordulójában megszerezte első tavaszi győzelmét a Puskás Akadémia.
A hosszú téli szünet után nem akármilyen mérkőzéssel indul újra a Fortuna Liga tavaszi idénye a dunaszerdahelyi DAC számára. A csallóközi együttes legnagyobb riválisát fogadja hazai közönsége előtt vasárnap este.
A felvidéki magyarság számos tehetséggel büszkélkedhet hazai és nemzetközi színtéren egyaránt, egyik közülük a galántai focista, Kovács Bence.
A magyar másodosztályban szereplő MTK komoly igazolással erősítette meg támadószekcióját, miután egy korábban az olasz élvonalban is bizonyított rutinos szlovák támadót igazoltak a kék-fehérek.
Az Arsenal, a Real Madrid, a Liverpool és a Manchester City is kikapott a hétvégén, utóbbi ráadásul súlyos büntetésre számíthat.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint számos tekintetben várakozáson felül szerepelt tavaly a válogatott.
Meglepetések és büntetések.
A DAC alighogy megszerezte, szinte azonnal kölcsön is adta partnercsapatának, a Somorjának a brazil futballistát.