A sirályok szerepét vizsgálták az invazív fajok terjedésében az ökológusok.
A PFA-k beivódása környezetünkbe ma már visszafordíthatatlan folyamat, a bolygó többé nem képes semlegesíteni ezek környezeti hatását.
A szívizomgyulladást vírusfertőzés okozza, és az mRNS-vakcinák ritka mellékhatása.
A Győri Szent László Herma Szent László koponyáját őrzi.
Érdekes módon vannak, akik akkor sem kapják el a vírust, ha a fertőzöttek közvetlen közelében vannak.
Szenvedélyes kutató, aki nem felejtette el szülőföldjét.
Gyermekkórházi kutatók és a CDC hat hónaposnál fiatalabb csecsemők 2021 júliusa és 2022 januárja közötti adatait vizsgálta meg.
Az első résztvevőket 2021 elején fertőzték meg, és két hetet szigorú kórházi karanténban kellett tölteniük.
Besztercebánya és Zsolna megye a leginkább érintett.
Egy bizonyos kávé- és teamennyiség után a kockázat növekedni kezd.
Penicillinnel történő rendszeres kezelés a korai szűréssel párosulva hatékonyan megakadályozhatja a szív- és érrendszeri betegség kialakulását.
Olyan kaland lesz ez, amely a legendás felfedezések képeit idézi meg.
A szakembereket már több mint egy évtizede foglalkoztatja a gondolat, hogy ismét megteremtsék az állatot, és visszatelepítsék a természetbe.
A sávos művelés egyik előnye, hogy az akár 6 méter széles sávok is gátolják a betegségek terjedését.
Az alkohol azért növeli a rák kockázatát, mert a metabolizmusa során olyan vegyületek is keletkeznek, amelyek a DNS-hez kötődve mutációkat hozhatnak létre.
A kísérleti stádiumban lévő vakcinák ott hatnak, ahol a vírus a szervezetbe jut.
Kacsasejtekből laboratóriumban készül a jövő libamája...
A két hatóság által kiadott tájékoztató egyebek mellett a projekt tudományos célkitűzéseit, módszertani megközelítéseit, valamint együttműködési területeit és lehetőségeit ismertette.
Josephus munkássága és a kor, amiben élt, kiváló lehetőséget kínál arra, hogy elindítsa a párbeszédet a különféle tudományágak között.
A vektorvakcina-gyártók biztonságosabbá tudják tenni oltóanyagaikat.