Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Ahogy februárban az olimpiát, úgy a paralimpiát is szigorú koronavírus-protokoll mellett bonyolítják le a kínai fővárosban.
A külügyminiszter szerint Kína mindig kiállt minden ország szuverenitása és területi egysége mellett. Valóban így van?
Kína megkezdte állampolgárai evakuálását Ukrajnából.
Az akadémia épületkomplexumát egy öt éven át tartó ásatás keretében tárták fel.
Kelet-Kína számos részét sújtotta jelentős árvíz 2020 júniusában és júliusában. A kutatók szerint az extrém nyári esők mintegy harmada írható a kibocsátáscsökkenés számlájára.
Már javában zajlik a téli olimpia Kínában, ott, ahol 2008-ban rendezték a nyári olimpiát. Ahogy akkor is volt, most is van politikai felhangja a játékoknak.
Peking tiltakozik az amerikai fegyverszállítások ellen Tajvannak.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is bónuszt kapnak a német sportolók a kiamgasló teljesítményért.
A lezárások miatt nem lehetnek nézők az utak mentén.
2022-ben a nyílt társadalom legfőbb ellensége a kínai rezsim, élén Hszi Csin-ping elnökkel.
A labdákat az ókori Kínában népszerű, csujvan (szószerinti fordításban: labdaütés) nevű játékhoz használták.
Tömeges tesztelésre hivatkozva rendelték el a hatóságok.
A helyi hatóságok felfüggesztették a városba irányuló, valamint onnan induló közlekedésten.
A Smer-SD elnöke nem támogatja a februári kínai olimpiai játékok politikai és diplomáciai bojkottját, amivel az emberi jogok tiszteletben tartása miatti aggodalomnak akarnak hangot adni.
Ha akad még néhány józan döntéshozó Washingtonban, épp itt az ideje belátniuk, a Nyugat csak veszíthet azzal, ha a sárkány karmai közé maga tolja oda az oroszokat.
Amíg a világ többi része nem túl sikeresen tanulgatja a koronavírussal való együttélést, Kína a zéró tolerancia stratégiájában hisz.
A győztes duó az elődöntőben egy tajvani kettőst vert, majd a fináléban egy japán párosnál bizonyult jobbnak.
Tavaly Kína volt a legnagyobb beruházó Magyarországon, idén pedig a második helyen áll Dél-Korea után.
Tavaly Kínában minden ezer emberre 8,52 születés jutott, ami a legalacsonyabb születési arány volt 1978 óta.
Peng Suajról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest.
A szervezők a fertőzött sportolók nevét és a nemzetiségüket nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek, hogy valamennyien tünetmentesek.
A kínai pilóta csapattársa a Mercedestől az év végén távozó finn Valtteri Bottas lesz.
Blinken megvitatta kínai kollégájával a tajvani kérdést a kétoldalú csúcstalálkozó előtt.
Az amerikai elgondolás szerint a kínai elnökkel folytatott közvetlen párbeszéd a legjobb módja annak, hogy elejét vegyék az amerikai-kínai viszony további elmérgesedésének.