2014 és 2018 között a megyék közül a Kassa Megyei Önkormányzat – 455 millió euróval – a legtöbbet fektette a regionális oktatásügybe.
Az elmúlt szezonban a Kassai Kerületi Önkormányzat 4,4 millió eurót költött az utak téli karbantartására, 1,1 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseknek enyhítésére reagálva Kassa megye megnyitja kulturális intézményeit.
A megye vezetése jelezte, további korrupcióellenes intézkedések bevezetését tervezi.
A szolgáltatás elindítása óta a legtöbben a Dobsinai-jégbarlang, a szepesi vár és a Jászói-barlang iránt érdeklődtek.
Egy személyautóban elfért volna a rakomány.
Összesen tehát 70 középiskola és kollégium marad a héten zárva.
A tavaszi szünidő meghosszabbítása minimum két napra szól, tehát leghamarabb március 11-én folytatódhat a tanítás.
Szigorúbb rezsimmel igyekeznek megakadályozni a fertőzést.
A gyerekek körében növekszik a heveny légúti megbetegedések száma, emiatt az elmúlt héten a Kassai kerületben 70 oktatási intézményt zártak be.
Ne büszkélkedjünk olyannal, ami nem a sajátunk!
Támogatásban részesülnek a határ menti fiatal kisvállalkozók is.
Egy hét alatt a megbetegedések száma 32,5 százalékkal emelkedett.
Az esetek 1,2 százalékában, 68 személynél lépett fel valamilyen komplikáció, leggyakrabban arcüreggyulladás, tüdőgyulladás vagy középfülgyulladás.
Számos közlekedési baleset történt.
Amíg a 2018/2019-es tanévben a Kassai kerület alapiskoláiban volt legmagasabb az igazolatlan órák száma, addig a középiskolások az Eperjesi kerületben gyűjtöttek össze legtöbb igazolatlanul mulasztott tanórát.
Az esőkertek olcsóak, elnyelik a port és a meleget, s csökkentik a hőmérséklet ingadozását, és a szemet sem bántják.
Akkor figyeltek rá fel a rendőrök, amikor az árokban kötött ki.
A kassai magyar középiskolákban jól teljesítenek a zöld asztalnál a diákok.