Fico szerint a jelentés nem a tényleges állapotot tükrözi, és több tévedés is van benne.
A legtöbb hiányosságot a törvényalkotási folyamatban észlelték.
A legfontosabb az, hogy az unió tiszteletben tartsa a jogállamiságot, mint a politikai, a jogi és a gazdasági együttműködés alapját.
Varga Judit szerint az EP nem tiszteli a szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot, tiszteletlen a magyar állampolgárokkal szemben.
Az Európai Bizottság a jogállamiság helyzetével kapcsolatos aggályok tekintetében "nem tud pozitív fejleményekről beszámolni" Magyarországgal kapcsolatban.
A "szokásjog" szerint Magyarországot elmarasztaló EP-képviselők felszólása mellett voltak olyanok is, akik kiálltak Budapest és a magyar kormány mellett.
Az ID-frakció indítványa alternatívát vázol fel a jogállamiság ideológiai alapon, saját elképzelések szerint meghatározott definíciójával szemben.
"Nehézségek mutatkoznak a szabályalapú rend fenntartásában".
Biztosítanunk kell, hogy minden eurót és minden centet helyes célokra fordítsunk a jogállamiság elveinek megfelelően.
Lengyelország azért fordult az EU Bíróságához, mert úgy ítélte meg, hogy a jogállamisági feltételrendszer túlmutat az alapszerződésekben rögzített jogi alapokon - mondta a szóvivő.
Az Európai Bizottság úgy véli, Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot, a testületnek komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció terén.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) európai parlamenti képviselőiből álló küldöttsége a jogállamiság alapelveinek betartását értékeli Szlovákiában.
A munkacsoportot még múlt héten hagyta jóvá a biztonsági tanács, válaszul az elmúlt héten lezajlott rendőrségi akciókra.
"Az Európai Bizottság hamarosan megjelenő új jogállamisági jelentését nem szabad ideológiai célokra használni, azzal a tagállamokat zsarolni nem lehet."
Deutsch Tamás szerint az EP újabb jelentése a jogállamisággal kapcsolatban merénylet a közösségi jog, az európai értékek és az európai együttműködés ellen.
Varga Judit elmondta, az uniós szerződések nem hatalmazzák fel az Európai Bizottságot arra, hogy vizsgálja a jogállamiságot a tagállamokban.
Az európai egység megerősödését jelentő megállapodást az Európai Parlament feláldozná azért, hogy folytathassa a jobboldali kormányokkal szemben jó ideje zajló ideológiai csatározást és vádaskodást.
A képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az egyhangú szavazási szabály miatt a tanács indokolatlanul késlekedett egyebek között a költségvetés és a saját forrásokra vonatkozó határozat elfogadásával.
Az eredeti „Die ganze Scheiße kommt zurück” mondat egy kicsit plasztikusabb képet ad.
Száz esztendeje már volt egy próbálkozás (Világ proletárjai, egyesüljetek!), amely csaknem összejött. Most más módszerekkel ugyanazt kísérlik meg, akiknek semmi sem drága.
Orbán: Nyugat-Európa már bevándorlóországokból áll.
"Nem megyünk bele olyan kompromisszumba, amely veszélyezteti a jogállamiságot és annak védelmét” - jelentette ki a köztársasági elnök.
Új adással jelentkezik a ma7 médiacsalád politikai magazinműsora.