Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Egy rövid idő a kártyázásra lehetőséget teremt arra, hogy elmélyedjünk gondolatainkban, és ráébredjünk olyan aspektusokra, amelyekre rohanó életünk közepette nem fordítanánk figyelmet.
Nem lehet elég korán kezdeni...
Kiváló kikapcsolódási lehetőség volt a családoknak.
Az Adásidő vendége ezúttal Izsmán Tamás asztaliteniszező volt.
Brand Finance: a Lego kilencedik éve a legértékesebb játékmárka a világon.
Az eperjesi teqball versenyen a V4 országok képviselői mérették meg magukat.
A pedagógusok visszajelzései szerint a Szlovákul játékosan tankönyvei által fejlődik a gyerekek logikai gondolkodása, memóriája és kézügyessége is.
Ipolynyéken az óvoda felújított épületszárnyát – a magyar kormány óvodákat támogató programjának köszönhetően – 2017 decemberében adták át. Ez volt az első óvoda, amelyet e program keretében újítottak fel a Felvidéken.
Nem rendezik meg a jövő évi Téli Világjátékokat, amelynek az oroszországi Kazany adott volna otthont januárban.
Az Adásidő vendége a Tandem elnöke, Urbán Péter volt.
A Nintendo egy másik, bontatlan csomagolású játéka, a Legend of Zelda pénteken kelt el az aukciósháznál 870 ezer dollárért.
Ami az unaloműzést illeti, abban elég kreatívak vagyunk.
Az Edinburghi Egyetem tudósai arra jutottak, hogy azok, akik rendszeresen játszanak nem digitális játékokat, jobb eredményeket érnek el a gondolkodást igénylő és memóriatesztekben a 70-es éveikben.
Telefont nyerhetsz, ha játszol.