Az első, de nem az utolsó.
A kampány megmutatta, a Szövetségnek van esélye bejutni a parlamentbe.
A Szövetség listáján 149. számmal induló Gyimesi György volt a közszolgálati Szlovák Televízió választási műsorának vendége.
A politikus is ember...
A Ma7 választási stúdiójának vendégei Berényi József és Gyimesi György voltak.
Jelenleg 450 ezer felvidéki magyarnak nincs hangja, képviselete a parlamentben, ami tarthatatlan állapot.
Gyimesi György 73 kampányrendezvényen és több tízezer megtett kilométeren van túl, és tapasztalatai szerint a választók sokkal pozitívabbak most, mint a kampányidőszak elején voltak.
A párkányiak a Csemadok szervezésében találkozhattak szombat este Gyimesi Györggyel és Iván Tamással.
A szükséges 150-160 ezer szavazatot Gyimesi György szerint csak úgy lehet megszerezni, ha megmutatják a választóknak, tényleg tudják és akarják képviselni érdeküket.
Szeptember 30-án közösen megnyerhetjük a csatát és megvédhetjük értékeinket.
Szülővárosában és egyben a fiatalságát meghatározó Királyhelmecen találkozott ifj. Gyimesi György meghívott vendége, Iván Tamás társaságában a bodrogköziekkel.
Csakis Magyarországgal való szoros összefogással oldható meg a szlovákiai migránskrízis, nyilatkozott Gyimesi György, a Szövetség felvidéki magyar párt politikusa a Hungary Today hírportálnak.
A Joj 24 hírtelevízión követhettük a Szövetség listáján induló Gyimesi György és Andrej Stančík, az Eduard Heger-féle Demokrati párt jelöltjeinek vitáját.
A ta3 hírtelevízió A nap témája című vitaműsorának szerdai vendége Gyimesi György volt.
Gyimesi György, a Szövetség listáján induló politikus, és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt a TA3 vitaműsorának vendége.
Gyimesi György a tőle megszokott szókimondó stílusban beszélgetett Nádszegen az aktuális politikai kérdésekről és a választókat érdeklő kérdésekről.
A szociális hálón Sidó Árpád, a Paraméter munkatársa Gyimesi György egyik hozzászólására úgy válaszolt: zomri, azaz halj meg!
Határozottan kiállt amellett, hogy a Szövetségnek egy keresztény-nemzeti-konzervatív, szuverenista politikát folytató kormány részének kell lennie.
Az Adásidő podcast stúdiójában ezúttal Gyimesi Györggyel beszélgettünk.
Pandy Pétert jelölte a Most-Híd platform a Szövetség párt Országos Tanácsának elnöki posztjára. Vele és a platformban történtekkel ismerkedhetünk meg az Adásidő podcastban.
Ne cselekedjenek intoleránsan, ellehetetlenítve ezzel a széles magyar összefogást!
Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke elmondta, nem indul a Szövetség listáján, ha azon Gyimesi György is helyet kap.
Az előzetes káderezés már igencsak idejemúlt dolog!