2025. április 5., 19:05

Jött, látott, levitézlett...

Gyimesi György nem igazi csapatjátékos, egy lázadó ritter, akit inkább az összeférhetetlensége, mintsem a lovagiassága határoz meg. Még Don Quijote nyomába se érhet... A politikai imidzse azon alapul, hogy minduntalan politikai ellenfeleket találjon magának, akik testén keresztül tudja megvalósítani önmagát. Most viszont túllőtt a célon, mert az ellenfeleket már nem csak a szlovák pártoknál keresi, hanem a saját pártjában, a Magyar Szövetségben is, amely most megelégelte különutas politikusi magatartását, és kizárta soraiból. Gubík László ezzel rövidre zárta a Gyimesi jelenséget, a Magyar Szövetség tehát nem engedi, hogy Gyimesi tovább folytassa az árokásást, ahogy a párt dehonesztálását sem.

 

Gyimesi György
Fotó: Bokor Klára

Pedig tudjuk, hogy milyen nehéz út vezetett számára a Szövetségbe, nem volt egyöntetű a befogadása. A parlamenti választások előtt már mellette tette le a voksát, szembefordulva a Most-Híd platform akaratával, amely emiatt a kilépés mellett döntött. Így utólag nehéz megítélni, hogy mi volt károsabb a pártra nézve: Gyimesi érkezése vagy a Most-Híd távozása. A parlamenti választások kampányában dolgozott gőzerővel, céltudatosan, de már akkor is inkább öncélúan, viszont sok emberrel el tudta hitetni, hogy nélküle semmire se mehet a felvidéki magyarság, nélküle nem lesz parlamenti képviselete. Vele se lett...

Aztán a következő két megmérettetésen, a köztársasági-elnök választáson és az Európa Parlamenti választásokon már kevésbé volt látható, kevesebbet volt a terepen, hiszen nem volt érdekelt, jelöletlen volt, és ő másért nem hajlandó dolgozni, legföljebb magáért.

Aztán jött a pálfordulása:  már a parlamenti választások éjszakáján kimondta, hogy az önálló, magyar párt keretében történő, etnikai politizálásnak vége. Kijelentette, hogy a magyar párt önállóan már nem lesz képes megugrani az öt százalékos parlamenti küszöböt, az MKP, Most-Híd és a Magyar Szövetség hiteltelen politizálásának köszönhetően elfogytak a választók. Tegyük hozzá, ez utóbbinak már ő is részese volt. Mindez előrevetítette, hogy ő hogyan képzeli el az etnikai párt jövőjét, aminek következtében elveszítheti önálló arculatát, etnikai jellegét. Pártkörökben ez a kijelentése nem okozott osztatlan sikert, a választási kudarcban ez inkább csak Gyimesi magánvéleménye volt és nem a pártjáé. 

Viszont jelezte újrasodródási szándékát valamelyik szlovák párthoz. Személy szerint Matovičékhoz már nem sírhatta vissza magát, hiszen azok kőkeményen odaálltak a liberális ellenzéki oldalra. De hát elég széles a kormánypárti paletta, és akadnak barátok is ezen az oldalon. Így lett Gyimesi György volt parlamenti képviselő, a Magyar Szövetség egyik korábbi vezérpolitikusa, alelnöke Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter tanácsadója a dél-szlovákiai csatornázás koordinálása terén. Vagyis 5 év alatt simán áttáncol három párton is.

Arról nem szóltak a hírek, hogy ez a tanácsadói kinevezés mennyire volt egyeztetve a Magyar Szövetség berkeiben, de azt tudható volt, hogy Gyimesi részéről partizánakció volt, amikor a nyelvtörvény kapcsán felkereste Tarabával Martina Šimkovičovát, a kulturális tárca vezetőjét, aki szintén a SNS tagja és a nyelvtörvény módosításának előkészítője. Virágcsokorral mosolygott a miniszter asszony mellett, akit csak felsőbb utasításra, és nem Gyimesi virágjának köszönhetően sikerült lebeszélni a törvény előterjesztéséről. Ő pedig elkezdte bagatellizálni az ügyet. Ugyanezt tette a gömöri atomtemető ügyében is, ott ugyanis a környezetvédelmi miniszter tanácsadójaként találhatott volna feladatot, de ő inkább ebben az ügyben is a bagatellizálást választotta.

Ezért gondolhatjuk joggal, hogy Gyimesi nem egy jó csapatjátékos, hanem továbbra is egyéni ambíciók hajtják. Mint ahogy tette ezt parlamenti képviselőként annak idején az OľaNO-ban, kisajátítva a nemzetiségi témakört, folytatólagosan a Szövetségben, ahol az elején melldöngető magyarságával és a liberálisok irányába nyilvánított ellenszenvével hívta fel magára figyelmet, majd visszafogva gyeplőt most újra a szlovák pártok irányába somfordál.

Különutas politikáját már akkor kiszúrhatták az emberek, amikor a Magyar Szövetség tisztújító kongresszusán nem vállalt semmilyen tisztséget, jelölést, annak ellenére sem, hogy erre felkérést kapott, hiszen neki a háttérből mindent és mindenkit bíráló, minden konstrultivitást nélkülöző szerep a legtesthezállóbb. A levegőben persze ott lóg az a kérdés is, hogy vajon milyen indíttatásból és milyen hátszéllel teszi mindezt?

Gyimesi szerint „a korszakváltók” (Gubikék) továbbra is az önálló magyar indulást erőltetik, ami zsákutca. Szlovák partnerekre van szükség, akikkel el lehet fogadtatni a magyarok programját – jelentette ki. Milyen ismerős, közelmúltat idéző szöveg... Tegyük hozzá, hogy a magyarok programját leginkább a magyarok tudják képviselni, más senki e vidéken!  Ezt a gondolatot erősítette meg pénteken Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese is, mikor lapunknak adott interjújában egyértelműsítette, Gubík politikájában bíznak, Gyimesiben viszont nem. Vagyis a nemzetpolitika nem kér Gyimesiből.

A Magyar Szövetségre értendő „korszakváltás” egyébként Gyimesi kissé gúnyos fennhangú szavajárása. Szerinte ennek jegyében a soha nem látott mértékben ássák elő a párt vezetői a korábban már legyőzött, hiteltelensége miatt letűnt korszakot, és annak levitézlett árulóit édesgetnék vissza a vezetésbe. Valószínűsíthető, hogy a Most-Híd levitézlett, vegyes szemléletű árulóira gondolhatott a politikus, az elődjeire, hiszen az önálló indulás feladásával a választásokon most ő gondolkodik vegyességben.

Ma már látható, Gyimesi nem sokat tett hozzá a magyar párt politikájához, folyamatosan ártott, nyilvánosan gúnyolódott, számára semmilyen pártfegyelem nem létezett, ezek után jogos volt a döntés, hogy kizárják a Magyar Szövetség soraiból. Távozását nem lehet frappánsabban megfogalmazni, mint Gubík László tette Kassán az OT-n elmondott beszédében, amikor Bud Spancer egyik klasszikusát idézte: „lebukott egy emberünk Alaszkában, kár érte, kiváló ügynök volt”. 


 

Megosztás
Címkék