Néptánc-pedagógiai módszere adott alapot a táncházmozgalom elindításához az 1970-es években.
A gyerekek gyásza nem kisebb, nem felszínesebb, csak más ritmusú, más formájú. Lehet, hogy kérdeznek, lehet, hogy hallgatnak. Lehet, hogy sírnak, majd öt perc múlva játszani kezdenek.
Szeretett kollégánkat ma délután két órakor kísérik utolsó útjára a szőgyéni temetőben.
Belső fényedből nekünk is adtál, ránk sugároztad, fürödhettünk benne.
Több százan kísérték el utolsó útjára a legendás felvidéki rockzenészt.
Te hoztad el nekünk a szabadságot, amikor eszmélni kezdtünk. Az amerikai rock and rollt és jampi életérzést egy diktatórikus világba.
Elment a legendás felvidéki rockzenész
A színész már két hete betegsége miatt nem tudott fellépni.
Esterházy János mártír politikus lánya 93. évében tért meg a Teremtőhöz.
A sportembert szerda reggel, nagyváradi otthonában érte a halál.
Ha a történelmet lebontjuk a kisemberek sorsára, egyéni tragédiák sokaságát látjuk.
A világ fogságban legmagasabb kort megélő óriáspandája 16 kölyköt nemzett a nyugat-japáni Vakajama prefektúra Adventure World állatkertjében.
Kassa befogadta a művészt.
Az elszakított nemzetrészek és minden nemzetben gondolkodó honfitársunk most szegényebb lett egy harcostárssal, de a küzdelmet folytatnunk kell.
Kozma Imre a másoknak ajándékozott életben hitt.
120 euróval emelnék a temetési hozzájárulást, így az elhunyt hozzátartozói 200 eurót kapnának.
Kiváló helytörténész, tanár és kultúraszervező személyiség volt.
Elhunyt Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök édesapja. A hírt a jövendőbeli köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzé.
Jacques Delors mindig a megbékélésért dolgozott, alternatívákat keresett, hidakat épített - fogalmazott a francia elnök az Invalidusok díszudvarán rendezett ünnepélyes gyászszertartáson.
A Zeneakadémia tanáraként zongoristák generációit nevelte ki 1974 és 2020 között.