Lett volna még dolgod a földi világban
Nincs annál kegyetlenebb dolog, amikor a szociális hálón szembejön veled egy fekete kép, ami közeli ismerősöd, régi barátod halálhírét tudatja veled. Olyanét, akivel régebben nagyon sok időt töltöttél el, aztán valahogy elsodort egymástól az élet vihara. Utána pedig döbbenet!
Ilyen internetes találkozásban volt részem tegnap Forró Lacival, a tisztaszív magyar emberrel, mérnöktanárral, politikussal. Ismeretségünk nagyon régi időkre datálódik. Az érsekújvári magyar iskolákban, az általánosban és a gimnáziumban is iskolatársak voltunk, egy évvel felettem járt, mi a nyomdokaiban.
Utána ő Prágában, a Csehországi Műszaki Főiskolán töltötte egyetemi éveit, melyekre mindig szívesen emlékezett, engem pedig Budapestre sodort a sors. De hazahívott Érsekújvárba, és a katedrára szólított mindkettőnket a harangszó. Őt mérnöktanárként az elektrotechnikai szakközépiskolába, engem bölcsészként a gimnáziumba. Volt két olyan iskolaév, amikor mindketten az „elektron” tanítottunk. 1989-ben kezdődött el igazán a közös életünk. Addig csak szóban szidtuk a rendszert, elégedetlenkedtünk a magyarellenesség szlovákiai megnyilvánulásai miatt, utána rendszerváltók és tenniakarók lettünk. Évekig szinte többet voltunk együtt, mint a hazaiakkal. Valahogy úgy zajlott az életünk, hogy az iskola után irány a Csemadok-székház, éjszakába nyúló gyűlések, megbeszélések sorozata saját magunkkal és a helybeli demokratikus szlovák erők képviselőivel, akik közül aztán sokan felfelé ívelő, kétes pályára léptek Mečiar idejében, mi maradtunk szülővárosunkban és a helyi politikában. Majd később a városháza, a képviselőtestületi, bizottsági ülések, és következetesen, kitartóan a Csemadokban.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor a kilencvenes évek elején végigszántva a járást sorra alapítottuk meg a községekben közösen az Együttélés helyi szervezeteit, de ha más volt a helyi igény, akkor az FMK vagy az MKDM alapsejtjét.
Voltak nálunk olyan belépési nyilatkozatok is. Egész életembe mélyen berögződött az az érsekújvári éjszaka, amikor a 1992-es parlamenti választási kampányban négyesben végigplakátoztuk az egész várost. Velünk volt a kórház sebészfőorvosa és a gyermekosztály főorvosa is. Akkor még nem voltak kijelölt plakátragasztási helyek, tettük a dolgunkat, ahogy kellett. A régi Škoda személygépkocsid utánfutójában a rengeteg, fogyni nem akaró Együttélés plakát, vödrökben a ragasztó és a többi szükséges kellék. Hajnalig ragasztott a két tanárember a két főorvossal a városban, akik ismertségének köszönhetően megúsztuk a rendőrségi előállítást néhány központi helyszín eltúlzott beplakátozása miatt. A jól végzett munka eredményei még hosszú évek múltán is ott díszelegtek a városban...Viszont a katedrát mindig jobban kedvelted, mint a pulpitust, ezért maradtál egész életedben hűséges a tanári pályához, az iskoládhoz!
Nem tudom, Laci, összeszámoltad-e valaha, hogy tanári éveid alatt hány diáknak adtál a kezébe szakképesítést az középiskoládban. De hogy nagyon szívesen emlékeznek rád volt diákjaid, azt érezni most is a szomorú bejegyzésekben. Hiszen nem csak szaktudást, hanem magyarságtudatot és emberiséget is átadtál nekik.
Nem véletlen, hogy 2019-ben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pedagógus-életpályadíjjal tüntetett ki, 2024 márciusában pedig Magyarország köztársasági elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott. Az elismerést több mint négy évtizedes, a tehetséggondozásban különösen sikeres pedagógusi pályafutásért, valamint a magyar ügyek felvidéki képviseletét elkötelezetten szolgáló közéleti tevékenység elismeréseként.
Forró László hosszú ideig, 1990 – 2018 között városi önkormányzati képviselő volt Érsekújvárban, 2001 és 2009 között Nyitra megyei képviselőként dolgozott, 2005-2009 között ő vezette a megyei magyar frakciót.
Elcsépelt frázis ilyenkor, hogy Laci, hiányozni fogsz! De a te eseted kivételt képez. Mert nagyon fogsz hiányozni a katedráról, a Csemadok székházból a város tökmaghéjas utcáiról, a Felvidékről. Nemzedékek példaképe voltál!
