Marin Ljubičić, a pozsonyi Slovan után ismét a Fortuna Ligában talált magának csapatot.
Dominik Kružliak, Jannik Müller és Ceaser Blackman legjobbak között.
Érzik a szurkolók szeretetét, ami erőt ad.
Több odaadásra, nagyobb átütőerőre lett volna szükségünk, mondta a mester.
A tavaszi szezont két döntetlennel kezdő DAC az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a zempléni Nagymihály együttesét látja vendégül a MOL Arénában.
Nagy csatára van kilátás a MOL Arénában.
A tavaszi első forduló álomcsapatában két DAC-játékos is helyet kapott.
A tavaszi szezon főpróbáját a Fortuna Liga tizedik helyén álló Nagymihály ellen tartotta a dunaszerdahelyi DAC.
Szeretne minél több játéklehetőséghez jutni, és akár egy-két gólt is szerezni.
A FIFA súlyos büntetést szabott ki a Fortuna Ligában a kiesés elől menekülő szenicei futballklubra, mivel az nem rendezte tartozását egy korábbi játékosával szemben
A november és december hónap legjobb játékosa szavazás alkalmából összesen 11 játékos közül választhatják ki a rajongók a hónap a legjobbját.
A visszavonult kiváló kapus korábban a DAC hálóőre is volt, összesen 28 mérkőzésen védte a sárga-kékek kapuját.
A Fortuna Liga hetedik helyén záró együttes hivatalosan is bejelentette Blaháč szerződtetését.
A 39 esztendős szakemberrel hároméves szerződést kötött a Szpartak.
A 49 esztendős szakember távozása elé nem gördítettek akadályt.
Erős és sikeres helyi márka szeretnének lenni, amely egyesíti városunk és régiónk rajongóit.
A tavaszi szezonra való felkészülés 2021. január 7-én, csütörtökön rajtol el.
Folytatás február 13-án a tavaszi idénnyel.
A Fortuna Liga 17. fordulójának szombati játéknapján a dunaszerdahelyi DAC az Almási Lászlót is foglalkoztató Rózsahegy otthonában lépett pályára.