Jelentősen nőtt az ecuadori földrengés áldozatainak száma.
Huszonhárom nappal a törökországi földrengés után egy kutyát találtak élve Antakyában a romok alatt.
Az EU humanitárius segélyszállítmányokat szervez a törökoroszági és szíriai földrengés túlélői számára, miután régió történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófáját követően rengeteg ember vesztette el otthonát és megélhetését.
Csak Törökországban megközelítőleg 530 ezer embert menekítettek ki a katasztrófa sújtotta területről.
Újabb, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn Törökországot az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint.
A HUNOR Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport reakcióideje bámulatos, a katasztrófától számított 30. órában már a terepen végezték a mentést.
Egyelőre nem tudni többet a túlélőkről, azonnal kórházba szállították őket.
A földmozgást az egész tengermelléken, és Horvátország középső részén is érzékelte a lakosság.
A törökországi földrengést követően több magyar mentőcsapat is a helyszínre indult, hogy segítsen a túlélők felkutatásában. A munkálatokat mintegy harminc magyar mentőkutya segítette.
Az amerikai űrhivatal (NASA) által kifejlesztett technológia is segített a Törökországban és Szíriában pusztító földrengés romok alatt rekedt áldozatainak mentésében.
Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma.
Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli, olténiai részét kedden délután.
Európának minden támogatást a lehető leggyorsabban kell megadnia Törökországnak és Szíriának.
Tamás jelenleg Isztambulban él, ő és Tugçe a tragédia idején éppen itthon voltak Tamás szüleinél Komáromban.
A földrengések nem csak a városokban, de a falvakban is nagy pusztítást okoztak.
Egyre fogy a remény, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.
A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen.
A tragédiának mostanáig 42 ezer sérültjéről tudni, a földmozgások pedig súlyos károkat okoztak az infrastruktúrákban.
Harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben.