Ezen a héten is nagyító alá vettük a hét legfontosabb történéseit.
A földrengést jellegzetes hanghatás is kísérte, Csicsay elmondása szerint ez még a Galántai járásban is hallható volt.
Megrongálta a szombati (február 23.) földrengés a 350 éves bacsfai katolikus templomot a Dunaszerdahelyi járásban, repedések jelentek meg a falán és több helyen lepotyogott a vakolat.
Ki gondolta volna, hogy néhány másodperc elég egy békés szombat délután feldúlásához?
A földrengés epicentruma Somorja környékén volt.
Erős földrengés rázta meg kedden hajnalban Japán északnyugati részét, de cunamiveszély nem volt, és komolyabb károkról vagy életveszélyes sérülésekről sem érkezett jelentés.
A földmozgást követően kiadott cunamiriasztást később felfüggesztették
A 6,7-es erősségű földrengés Ivate prefektúra partjainál, a tengerfelszín alatt 10 kilométeres mélységben történt.
A terepviszonyok és a pénzügyi korlátok azonban nehezítik a mentést, segélyszervezetek arra kérik a nemzetközi közösséget, hogy nyújtsanak több támogatást Afganisztánnak.
Összesen 622-en vesztették életüket és több mint 1500-an megsérültek.
A Kljucsevszkaja vulkán több kilométer magasra lövell hamut, veszélyeztetve a légi közlekedést.
A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg.
Egy 6,1-es erősségű földrengés rázta meg Limát és környékét, egy ember meghalt, 36-an megsérültek.
A több geológiai törésvonalon fekvő Görögországot rendszeresen sújtják földrengések.
Erős, 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Isztambult, pánikot keltve a 16 milliós városban, ahol a lakosok parkokban és utcákon várták az utórengések végét.
A földrengés pusztító cunamikat okozhat, több száz épület összeomlásához vezethet, és akár 300 000 ember életét is követelheti.
Kedden egyperces csenddel emlékeztek meg a több mint kétezer halálos áldozatot követelő földrengés áldozatairól Mianmarban.
Egyhetes nemzeti gyászt hirdettek hétfőn Mianmarban, miközben a mentők hétfőn négy embert szabadítottak ki az összeomlott épületek romjai alól.
Az Egyesült Államok földtani intézete (USGS) szerint 7,7-es erősségű földrengés volt pénteken Mianmar középső részén, az ország második legnagyobb városa, Mandalay közelében, 10 kilométeres mélységben.
Érezhető, 2,3-as magnitúdójú földrengés volt kedden Magyarországon, Nagyszentjános térségében.