Pártvezetők és ifjúsági szervezetek vezetői voltak a vendégek a Martfeszt szombati napjának utolsó közéleti fórumán.
Tíz pontba szedte a Fidesz "Gyurcsányék főbűneit", amelyet a nagyobbik kormánypárt szerint a fiatalok, a gyerekes családok és az egész ország ellen követettek el.
Mikuláš Dzurinda erről a DenníkN-nek adott interjúban beszélt.
Maradhat-e a Fidesz az Európai Néppártban, egyáltalán tagja akar-e maradni?
Novák Katalin egy interjúban a Fideszre és az EPP-re utalva úgy fogalmazott, "szétköltöztünk, de még nem váltunk el".
Az olasz sajtó szerint Orbán Viktor mély tiszteletét fejezte ki Salvini iránt, akit a római kormány kulcsemberének nevezett.
Néppárt kontra Fidesz. Reakciók.
A Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban (EPP) az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig - jelentette be Orbán Viktor.
Az Origo információi szerint nem zárják ki a Fideszt és nem is függesztik fel a néppárti tagságát.
A Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor.
Kurz ismét felvetette azt is, hogy az esetleges felfüggesztés fél éve alatt egy úgynevezett bölcsek tanácsa vizsgálja meg részletesen a helyzetet.
Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról.
A Magyar Közösség Pártja a gyűlésen nem támogat majd semmilyen, a Fidesz tagságának felfüggesztésére, vagy a párt kizárására vonatkozó javaslatot.
A voksolásra bocsátott kérdés így szól: „Ki kell-e zárni Orbán Viktor pártját, a Fideszt, az EPP-ből?”
„Üzenetet küldtem Orbán Viktornak: tudok az EPP-ben zajló vitáról”
Zárt ajtók mögötti egyeztetnek a Fidesz néppárti tagságáról.
Menni vagy maradni? - ez itt a kérdés.
Orbán Viktor szerint erős túlzás volt „casus bellit” csinálni a Soros–Juncker-plakátokból, amelyek Muppet Show-szerűen ábrázolják a két embert.
Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik?
A francia politikus nem kért a Liga és a PiS EPP-tagságából.