Az egység megőrzésére szólít fel az MKP
Az Európai Néppárt (EPP) tagpártjaként a Magyar Közösség Pártja küldöttségével részt vesz a szervezet holnapi, március 20-i politikai gyűlésén, amelyen megvitatják a Fidesz kizárására vonatkozó indítványokat.
A Magyar Közösség Pártja a gyűlésen nem támogat majd semmilyen, a Fidesz tagságának felfüggesztésére, vagy a párt kizárására vonatkozó javaslatot – áll az MKP sajtóközleményében.
Az Európai Néppárt eddig azért tudott erős maradni, mert – különösen a választások előtt – nem engedte megbontani az egységét. A pártcsaládon belüli legkomolyabb vitákat is párbeszéddel kell megoldani.
A Néppártnak nem szabad engednie az európai baloldal nyomásának, amelynek jogállami ügyekben a saját háza táján van bőven söprögetni valója, például Szlovákiában – olvasható az állásfoglalásban.