Katamarán szállítaná az utasokat Pozsonyba.
Éjfél után 2 másodperccel jött a világra.
A Csallóközre jellemző adventi népszokásokról és az ezekben fellelhető pogány kori elemekről beszélt lapunknak Nagy Iván néprajzkutató, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum munkatársa.
Az aktivisták azt is a miniszter szemére vetették, hogy gátolja a somorjai vízkészletek körüli védelmi övezet kiszélesítését.
Aggódnak a talajvízszennyezés és a csallóközi ivóvíz-készletek veszélyeztetése miatt is.
Újabb két csallóközi óvoda újult meg magyarországi támogatásból. Ebben az évben már hatvan felújított óvodát adtak át.
A brazil jiu jitsu tegy földharcra fókuszáló küzdősport, de megtalálható benne sok elem a klasszikus harcművészetekből.
Eltűnt, de vissza‑visszalátogat ide a szomszédos országokból, ahol már elkezdett szaporodni.
Csallóközi Históriák néven indított internetes játékot a Kukkók Polgári Társulás, azzal a céllal, hogy megismertesse a fiatalokkal a csallóközi mondák világát.
Csütörtökön került sor a Duna Alap negyedik fórumára a pozsonyi Aréna Színházban, A folyó összeköt címmel.
Augusztus 30-án Albáron, Nyárasdon és Csallóközkürtön átadták a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított óvodákat.
A tűz keletkezésének oka egyelőre nem tisztázott, nem kizárható a szándékos gyújtogatás sem.
Szerencsére komolyabb személyi sérülés nem történt.
Az aratás emberpróbáló munka volt a régi világban. Már hajnali háromkor kint voltak a földeken. Késő délutánig kaszáltak, szedték a markot, kötözték és keresztekbe, kepékbe rakták a kévéket.
A múlt tisztelete mellett a jelenre is nagy hangsúlyt fektetnek.
Könnyebb kirakattörvényt hozni, mint megtalálni a szennyeződés forrását
A Mi Vizünkért polgári társulás részt vett a környezetvédelmi bizottság ülésén
Dunaszerdahelyen rendkívüli állapotot hirdettek a lezúduló eső okozta helyzet miatt.
Sokan szerették hegedűjátékát.
A csallóközi vízbotrány sok ember biztonságérzetét megingatta. Egyik lételemünk van veszélyben, tehetetlenül nézzük.