Illegális kavicsbányászat: aktivisták szerint továbbra is szennyezik a csallóközi ivóvíz-készletet
A Mi Vizünkért (Za našu vodu) és a Triblavina Polgári Társulás aktivistái azt kérik a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy ellenőrizze a Fél és Dunahidas határában folyó kavicsbányászatot. Az aktivisták szerint a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út építkezéséhez az illetékes állami szervek érvényes engedélye nélkül bányásszák a kavicsot. Aggódnak a talajvízszennyezés és a csallóközi ivóvíz-készletek veszélyeztetése miatt is.
Milan Grožaj, a Triblavina PT tagja figyelmeztetett, hogy a kavicsot a talajvíz szintjéig bányásszák, ami ellentétes a vonatkozó jogszabállyal.
„A tárcának azonnal intézkednie kellene az ellenőrzésről, hogy ne szennyeződjön a talajvíz” – tette hozzá.
Az aktivista szerint
a helyzet rosszabbodni fog, ha emelkedni kezd a Duna vízszintje. Ebben az esetben ugyanis a talajvíz szintje is emelkedni fog, és el fogja árasztani a gödröket, melyek egy részét az aktivisták gyanúja szerint szeméttel temették be.
Ilyen módon tehát beszennyeződne a csallóközi ivóvízkészlet.
– mutatott rá Grožaj.
November közepén a Triblavina PT tagjai büntetőfeljelentést tettek a szenci rendőrségen a kavicsbányászat miatt.
Annamarie Velič, a Mi Vizünkért PT tagja a kavicsbányászát során ásott gödröket a bőrön lévő nyílt sebekhez hasonlította, melyeken keresztül az egész szervezet megfertőződik.
„Ugyanígy van ez a Csallóközben is, ahol a talajvíz magasan helyezkedik el. Elég odavinni bármilyen jellegű hulladékot, amelyből minden lehetséges veszélyes anyag közvetlenül a talajvízbe jut, innen pedig nagyon gyorsan tovább terjed az ivóvízkészletekbe” – fejtette ki.
Tomáš Ferenčák, a zöld tárca szóvivője az aktivisták állításaira reagálva elmondta: az ellenőrzések már folyamatban vannak. Az ellenőrök az említett területeken felügyelik a hulladéktörvény betartását, illetve megvizsgálják, hogy a kavicsbányászat során, függetlenül attól, hogy az legálisan vagy illegálisan folyik-e, nem tör-e a felszínre a talajvíz.
„Ha ezek az ellenőrzések lezárulnak, adekvát lépéseket teszünk, esetlegesen a rendőrséghez fordulunk” – tette hozzá.
A közlekedésügyi minisztérium a TASR hírügynökségnek november elején kifejtette, hogy az építkezésért teljes mértékben az R7-es és D4-es építését kivitelező konzorcium felel.
Abban az esetben, ha beigazolódik a konzorcium törvénysértő tevékenységével kapcsolatban felmerült bármilyen gyanú, teljes mértékben az érintett szervek hatáskörébe tartozik a felelősségre vonás, és az érintett szervek már eljárnak az ügyben.
A pozsonyi körgyűrű építését kivitelező konzorcium, élén a spanyol Cintra társasággal, korábban leszögezte: az építkezéshez csak érvényes minőségi tanúsítvánnyal rendelkező alapanyagokat használnak fel.
A TASR kérdéseire, melyek az aktivisták által közölt gyanúra vonatkoznak, a vállalat november eleje óta nem válaszol.