Nem új tantárgyról lesz szó, hanem egy úgynevezett kereszttantervi témáról.
A reform lényege a készségek, a kritikus gondolkodás, a problémamegoldás és az együttműködés fejlesztése.
Cikkünk a Nagykürtösi járás magyar tannyelvű alapiskoláinak példáján keresztül mutatja be, miként küzdenek az intézményvezetők a megmaradásért és a minőségi oktatás fenntartásáért.
Megkérdeztük néhány alapiskola igazgatóját.
A Bodrogközben nem hagyják kihűlni a költészet lángját.
A húsvéti szünet idén április 2-től 7-ig tart, ez az utolsó pihenő a nyári vakáció előtt, amely július 1-jén kezdődik és augusztus 31-én ér véget.
Határozott érveléssel kell kiállnunk iskoláink mellett.
A Pozsonyi III. járásban két, a Pozsonyi IV. járásban egy óvodát, a Szenci járásban három alapiskolát kellett bezárni.
A losonci Kármán József Alapiskolában szeptembertől 18 kisdiák kezdi meg az első osztályt.
Az alapiskolások nagyobb stresszt és alacsonyabb inklúziót tapasztalnak, mint a nyolcosztályos gimnáziumok diákjai, ráadásul sokan intoleránsak és megalázó bánásmódról számolnak be.
Hogyan viszonyuljunk a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekhez?
Több mint 50 ezer diák bizonyít szerdán és csütörtökön az országos 9. évfolyamos tesztelésen, amely Szlovákia-szerte 1656 iskolában zajlik.
A teljes hőszigetelés mellett kicserélik az ajtókat és ablakokat, a villámhárítókat, a világítást, a központi fűtést és az esővíz-elvezető csatornákat, valamint napelemeket szerelnek fel.
50 éves a Szabó Gyula Alapiskola. Ennek apropóján egy impozáns kiadvány is napvilágot látott. Aki szerencsés, az talán még hozzájuthat egy-egy példányhoz az iskola épületében.
Az általános iskolásoknak és a középiskolásoknak mától kezdődik az őszi szünet, mely egészen hétfőig, november 4-ig tart.
Hittel és erénnyel mottó jegyében működik a Károlyi József gróf nevét felvevő vágfarkasdi magyar alapiskola. A névadó ünnepségen illusztris vendéget köszöntöttek.
Ma délelőtt a királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola legfelső emeletéről, 13 méteres magasságból kiesett egy hatodik osztályos tanuló, akit helikopter szállított a kassai kórházba. Jelenleg stabil állapotban van.
A lakosság harmada támogatja a mobiltelefonok teljes betiltását az alapiskolák területén, tehát még a tanórákon kívül sem használhatnák azokat a tanulók.
Az iskolának az önbizalom növeléséről, megerősítésről, az életre való felkészülésről kellene szólnia, nem a felzárkózásról, az idegen nyelvű tantárgyak megértéséről és hiánypótlásról.
Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter tájékoztatása szerint az alapiskolák alsó tagozatán betiltanák a mobiltelefonok használatát, a felső tagozaton korlátoznák a használatukat.