Az óvodák és az alapiskolák támogatásban részesülhetnek, amelyet a könyvtár felújítására fordíthatnak.
A nádszegi alapiskolában olyan dolog történt, amely talán mindörökre meghatározza az intézmény szellemiségét.
A külhoni magyar oktatás szempontjából a Rákóczi Szövetség munkája felbecsülhetetlen.
Dunaszerdahely önkormányzata köszöntötte a város pedagógusait
Sajtóértesülések szerint késsel fenyegetett egy lányt egy fiú egy poprádi alapiskolában.
A pedagógusok visszajelzései szerint a Szlovákul játékosan tankönyvei által fejlődik a gyerekek logikai gondolkodása, memóriája és kézügyessége is.
A tanulókat szlovák nyelvből és irodalomból, matematikából, a magyar iskolákban magyar nyelvből és irodalomból is letesztelik.
Háromhetes javulást követően ismét romlani kezdett a járványügyi helyzet a kassai alapiskolákban.
Az oktatási minisztérium honlapjának tájékoztatása szerint az eredményt a szülőknek SMS-ben vagy e-mailben kellene megkapniuk, mégpedig legkésőbb 72 órán belül.
A szülők is elmondták, mit gondolnak ők.
Az egyik tanító koronavírus-fertőzött lett.
Külön foglalkoznak az alsó- és felső tagozatos fiatalokkal.
A tárcavezető szerint mindez egyelőre csak felvetés, a döntés előtt még egyeztetnek a szakmai nyilvánossággal.
Van, ahol átlagosnak mondható, van, ahol csökkent a diáklétszám.
Modern kor problémákkal.
Az iskolakezdő kislányok magassága most átlagosan 122,3 centiméter, a fiúké 123,7.
A gimnázium újraalapításának gondolata 1989 után merült fel.
Az építkezés tehát rövidesen megkezdődhet, közvetlenül az iskola ebédlője mellett.
A hosszú évek óta rendkívül rossz, balesetveszélyes állapotban levő tetőzet renoválására a város 342 ezer eurót fordított a saját költségvetéséből.
Kis öröm is öröm?