Az elkövetők a Szövetséges Demokratikus Erő (!!!) milícia tagjai lehettek.
Három hónap alatt 30 ezer kilométert autóztak a Trabant-expedíció tagjai Afrika úttalan útjain.
Végre arról tárgyal, amiről már korábban kellett volna.
Halálos áldozatok és sérültek is vannak.
A Kruger Nemzeti Parkban, Dél-Afrikában, igazán horrorisztikus módon vesztette életét egy orvvadász.
Tippelni is lehet, mikor érkezik meg az első fekete gólya.
Mindezt Kenyában.
Lassan az új évezred második évtizedének a végén járunk, éppen kilábaltunk a világgazdaságot majdnem romba döntő, 2008‑ban kezdődött pénzügyi válságból, mégsem okultunk a korábbi hibáinkból.
A világ népessége 2019 elejére előreláthatóan több mint 7,67 milliárdra nő.
Jelentősen több európai befektetést szorgalmazott Afrikában Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden Bécsben az EU-Afrika Fórumon.
Főhajtás egy világhírű lévai előtt.
Mi is meglepődtünk, nemcsak ők.
A szerencsétlenségben egy ember az életét vesztette.