2018. október 10., 22:48

Egy Afrika-utazó vadász

Kittenberger Kálmán nevét sokan ismerik Magyarországon és persze tájainkon is, hiszen a földink volt. 1881. október 10-én Léván látta meg a napvilágot.

kittenberger-kalman-1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Archívum

Szegény iparos családból származott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, de a gimnáziumból részben anyagi, részben fegyelmi okok miatt a lévai tanítóképzőbe iratkozott át. Itt természetrajztanára, Kriek Jenő tanította meg az állatok preparálására. Először csúzlival, majd kapszlis pisztollyal, később flóberpuskával járta a környező erdőket, mezőket. Az elejtett kisemlősöket és madarakat tanára útmutatás alapján ösztönös tehetséggel preparálta. A későbbi nagy vadász élete végéig szeretettel emlékezett meg a nagyszerű pedagógusról. Együtt dolgoztak az iskola természetrajzi szertárának rendezésén, majd Kriek ajánlólevele segítette ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumba (MNM) kerülhessen segédpreparátornak. Az itt kapott pénz persze nem volt elegendő a tanulmányok folytatásához, ezért tanítói állást vállalt Erdély legdélebbi csücskében, a hétfalusi csángók között, Tatrangon, ahol legalább a vadászszenvedélyének hódolhatott. Afrikában először 1903-ban járt, mint Damaszkin Arzén bácskai földbirtokos kísérője és az elejtett vadak preparátora. Az utazás költségeit (és Kittenberger egyévi bérét) az MNM fedezte, cserébe az ott gyűjtött anyagért. Ez az utazás - ahogy később erről maga is beszámolt - igen kalandos,sőt életveszélyes is volt, hiszen egy alkalommal csak a szerencsének köszönhetően menekült meg egy oroszlán támadásától. Erről az esetről jegyezte fel később a következőket:

Az oroszlán már mellettem termett és mancsával combomba vágott - éppúgy, ahogy a macska szokta a hozzá kapó kutyákkal - ami azonnal földre döntött. Fektemben puskámat két kézre fogva, keresztben az oroszlán szájába szorítottam és úgy próbáltam távol tartani magamtól. Ezekre a válságos pillanatokra későbben sem tudtam pontosan visszaemlékezni, csak azt tudom, hogy közben az állat erős, érdes nyelve a jobb kezem ügyébe került. Nagyot rántottam rajta, hiszen az életemről volt szó. Erre a váratlan inzultusra az erősen sebzett állat egy pillanatra visszahőkölt, a fegyver a jobb kezemben maradt. Ekkor hirtelen beleismételtem egy másik töltényt és az oroszlán felé sütöttem, persze nem archoz emelve és célozva, de oly szerencsével, hogy a lövedék az állat szemén hatolt be és a koponyát összezúzva azonnali halálát okozta."

Damaszkin a nehézségeket látva hamarosan visszatért Magyarországra és csak a felszerelést hagyta Afrikában, ennek köszönhetően tudta Kittenberger tovább végezni a gyűjtést, miközben különböző trópusi betegségekkel, főleg a maláriával is meg kellett küzdenie. Voltak napok, amikor magatehetetlenül feküdt a láztól gyötörve és hetekig kellett várnia egy kisebb adagnyi kininre, amely valamelyest enyhítette a fájdalmait.

A későbbi évtizedekben még öt alkalommal eljutott Afrika keleti részének egyenlítői vidékére, állatföldrajzi szempontból  leggazdagabb és legérdekesebb területeire. 1902-től 1906-ig a Kilimandzsáró őserdeiben, valamint a környék sztyeppéin és szavannáin, 1906-1907-ben a Danakil-földön, 1908-1912 között a Viktória-Nyanza keleti partvidékének sztyeppterületein gyűjtött és vadászott.

A Ruwenzori-hegység
A Ruwenzori-hegység
Fotó:  Wikipedia

1913-1914-ben Uganda keleti felében dolgozott, de a nagy háború kitörésekor az angolok, mint ellenséges állam polgárát internálták és Indiába toloncolták, ahonnan csak 1919-ben térhetett vissza Magyarországra. Gyűjtését és fegyvereit elkobozták, de még feljegyzéseit sem kapta vissza.

1925-1926-ban ismét Ugandában, a Ruwenzori vulkáni hegységet övező őserdőkben gyűjtött és vadászott, végül 1928-1929-ben még egyszer felkereste Uganda nyugati vidékeit, hogy a nagyvadak és a madarak életét tanulmányozza. Összesen 16 évet töltött a fekete kontinensen. Az MNM afrikai állatgyűjteményét több mint 60 ezer példánnyal gyarapította, ebből 300 új faj volt (kb. 40 faj az ő nevét viseli).

Amikor 1919-ben hazatért a hadifogságból cikkek írásával igyekezett annyi pénzt keresni, hogy megélhetését biztosítsa. Ekkor lett a népszerű vadászati folyóirat, a Nimród szerkesztője, majd tulajdonosa is. Joggal gondolhatta, amikor 1930-ban megüresedett a Fővárosi Állat- és Növénykert  főigazgatói posztja, hogy ilyen tapasztalatok és tudás birtokában, mint amivel ő rendelkezett, sikerrel megpályázhatja ezt a tisztséget. Csalódnia kellett azonban, így továbbra is a Nimród szerkesztése jelentette az egyetlen komolyabb bevételi forrást.

1948-ban a kommunista hatalom félreállította őt, még a fegyvereit is elvették tőle. Felesége egy vadásztársának, Kovács Ödönnek Lívia nevű húga lett. A megismerkedésük is egy tragikus történet mellékszála volt. Kovács Ödön vadászat közben eltűnt Abesszíniában, a mai Etiópia területén, és a család elkeseredésében megkérte Kittenbergert, hogy számoljon be mindenről, amit egyetlen fiukról tud. A beszélgetés után ajánlották fel neki, hogy költözzön a birtokhoz tartozó szemközti házba, amit ő készséggel elfogadott. A Kovács család megszenvedte Ödön költséges szenvedélyét: a vagyon nagy része ráment a fiú vadászatára és keresésére. Sajnos hiába: őt már nem találták meg többé. Aztán Kittenberger egyre többször járt át a családhoz, majd egyszer egy nagy virágcsokorral állított be hozzájuk, és megkérte Lívia kezét. Ő pedig a sok kikosarazott kérő után meglepetésre elfogadta Kálmán lánykérését.

Kittenberger Kálmán nagymarosi háza
Kittenberger Kálmán nagymarosi háza
Fotó:  Reviczky Zsolt

A nagy Afrika-utazó és vadász remek tollú író is volt. Több könyve szinte bestseller lett, viszont azt is el kell mondani, hogy a kommunista cenzorok időnként egész fejezeteket húztak ki egy-egy könyvéből, sőt voltak olyan munkái is, amelyek csak halála után láthattak napvilágot. A Kilimandzsárótól Nagymarosig c. kötete egyfajta önéletrajznak is tekinthető, ez 1956-ban jelent meg. Ez az esztendő eléggé tragikus lett Kittenberger számára. Az 1956-os forradalom alatt tűz ütött ki az MNM azon szárnyában, ahol Kittenberger trófeáit, preparált állatait őrizték. Szinte az egész afrikai gyűjteménye odaveszett. Még szerencse, hogy a vadászélményeit leíró munkái, pl. a Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában (ez 1927-ben jelent meg és később angolul, franciául és németül is kiadták) vagy a Vadászkalandok Afrikában (1957) sok mindent megőrzött legalább írásos formában, ami persze a kitömött állatokkal válhatott volna teljessé.

Kittenberger egyik könyve
Kittenberger egyik könyve
Fotó:  Archívum

Kittenberger Kálmán 60 éve, 1958. január 4-én Nagymaroson távozott az örök vadászmezőkre.

Kittenberger Kálmán síremléke
Kittenberger Kálmán síremléke
Fotó:  Archívum

 

kittenberger-kalman-1.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.