Szegények és gazdagok
Először írtam le, hogy 2019. Lassan az új évezred második évtizedének a végén járunk, éppen kilábaltunk a világgazdaságot majdnem romba döntő, 2008‑ban kezdődött pénzügyi válságból, mégsem okultunk a korábbi hibáinkból. Igaz, az emberiség egyre jobban él, de ugyanolyan rohamtempóban adósodnak el egyes országok, mint a korábbi évtizedben.
A Föld lakossága tavaly érte el azt a „paradicsomi” állapotot, hogy már csak a fele tartozott a szegények, vagy az anyagilag sebezhetők kategóriájába, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint napi 10 euróból kell megélnie. Ide tartozik 3 milliárd 790 millió földlakó. A többiek középosztálybéliek vagy gazdagok. Ez utóbbiak 200 millióan vannak, ők napi 100 eurót költhetnek.
Hogy mennyien vannak a szupergazdagok, a milliomosok, illetve a milliárdosok, még nem tudjuk. Őket általában az év első hónapjaiban számolják össze, tény azonban, hogy a világ vagyonának egyre nagyobb része összpontosul egyre kevesebb ember kezében.
Amit azonban már ma is tudni lehet, hogy minden nap, minden órában, minden percben kiemelkedik valaki a szegénységből, és a gazdagok száma világviszonylatban Bangladesben, Kínában, Vietnámban, Kenyában, illetve Indiában növekedik a leggyorsabban, évente 10 százalékot meghaladó mértékben. Furcsa világ ez, hiszen ezek az országok éppen a mérhetetlen szegénység szinonimái voltak eddig. Változtatni kell tehát a szóhasználatunkon, mint ahogy a hozzáállásunkon is, hiszen nagyon gyakran a természeti erőforrások (és természetesen a nagyon olcsó munkaerő) esztelen kizsákmányolása a felemelkedés egyetlen útja ezekben az országokban.
A természet azonban nem marad adós, kamatostól visszafizetteti a „kölcsönvett erőforrások” árát. Ezt kellene okosan végiggondolni, amikor a jövőt tervezzük.
Visszafogni az ember eredendő mohóságát, kapzsiságát, amely természeti kataklizmákat, véres háborúkat, menekültek tömegét eredményezi.
Európa nem fordíthat hátat a világ szerencsétlenebb felének, saját jól felfogott érdekében tudást és technológiát kell vinnie Afrikába.
Ahogy arról december közepén Bécsben, az Afrika‑konferencián sok okosat mondott sok kevésbé okos – inkább rafinált – politikus. Akiket egyébként komoly tudósok már évekkel ezelőtt figyelmeztettek: az nem segítség, ha az európai forrásokat afrikai diktátorok kezébe adják, vagy ha kizárólag a saját hasznukkal törődnek. Így csak a szenvedést növelik és az elvándorlók megszaporodásával az embercsempészek bevételeit.
Felelősségteljes, állhatatos, bátor európai vezetőkre van szüksége mindkét kontinensnek, Európa mellett Afrikának is. Hogy kik lesznek ők, arról májusban, az európai parlamenti választásokon dönthetnek az unió polgárai.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2019/1. számában.
