Somogyi Alfréd: Hiszek a nemzeti politizálás létében és jövőjében
Felvidéki magyar közéleti személyiségeket faggatunk arról, miként látják a felvidéki magyar párt jelenét és jövőjét, és mit gondolnak a nemzeti alapú, etnikai politizálásról. Ma Somogyi Alfrédot, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánját, ekecs-apácaszakállasi református lelkészt kérdeztük.
A MKP és utódpártjai 2010 óta nem tudják visszadolgozni magukat a szlovák parlamentbe, ahonnan már a Híd is kiesett. Miben látja a sorozatos sikertelenség okát? Ha az etnikai párt folyamatosan parlamenten kívüli, akkor az etnikai politizálásnak van-e jövője Szlovákiában?
Az MKP majd a Szövetség másfél évtizedes sikertelensége az országos megmérettetések alkalmával, nem indokolja az etnikai politizálásról való lemondást. Ha 15 évig nem vagyok képes jogosítványt szerezni, azért nem az autóiskolákat, vagy magát a kreszt kell elfelejteni!
A demográfiai érveket is elfogadom, és az is tény, hogy a fiatalabb korosztályokat nem tudta mozgósítani, megfogni a párt. A legfájóbb igazságot az egyik felnőtt fiammal éltem meg, amikor azt mondta:
Az okok közé teszem tehát az ütős program hiányát is. S ha szabad, hozzáteszek egy sajátos látású okot is. Meggyengült a közösségünk keresztyéni tartása. A keresztyén identitásnak alapvetően közösségi következményei vannak. A keresztyénség nem magánügy. Máté evangéliumában azt olvassuk, hogy "ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" - mondja Jézus. Nem "négyszemközt", hanem közösségben! Erős feltételezésem, hogy a legkitartóbb szavazók között nagy arányban vannak az idősebb korosztályhoz tartozó és a keresztyénségét vállaló és megélő emberek. A keresztyén hitünk nélkül szétcsúszik a társadalom, szétcsúsznak a családok és eltűnnek az élet fontos kapaszkodói. E logika alapján, a keresztyén hit megszürkülését is odateszem az okok közé.
Ami az etnikai politizálás létjogosultságát illeti, a mi viszonyaink között csakis ennek van értelme! Bár a kifejezéstől borsódzik a hátam. Én ugyanis nem egy etnikumhoz tartozom, hanem a magyar nemzet közösségéhez sorolom magam.
Az én politizálásom nem etnikai politizálás, hanem magyar nemzeti politizálás. Voltunk mi már "kisebbség", "nemzetiség", "nemzeti kisebbség", "etnikum" és ki tudja még mi minden. Az a baj, hogy ezeket a köldöknézésre sarkalló kifejezéseket a sajátjaink hozták be a köztudatunkba. Úgy gondolom, hogy egy magyar ember az mindig magyar ember marad, éljen Budapesten, Kolozsvárott, Szabadkán, vagy Losoncon. Tudatosítanunk kellene, hogy mi a magyar nemzet szerves része vagyunk akkor is, ha bő 100 éve komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ez ne így legyen. Akik - a nemzeti hovatartozás vonatkozásában - kitalálták a kettős identitást, azok más aljasságra is képesek (voltak). Hiszek a a nemzeti politizálás létében és jövőjében.
Látjuk a környezetünkben, hogy erősen elmúló félben van a klasszikus politikai "jobboldal" és "baloldal" közötti különbség. A törésvonal a "nemzeti" és a "kozmopolita" közé került át, vagy ahogy a hírekben halljuk: globalisták és patrióták.
Amikor a világban ezt a változást regisztráljuk, akkor mi miért akarunk újra és újra lemondani arról, ami a bőrünkön érezhető valóság? Meggyőződésem, hogy szilárd identitású emberek tudnak őszintén kezet fogni egymással és partnereivé lenni egymásnak. Aki nem ezen az egyenes úton jár, az sumákol és nem őszinték a szándékai. Aki a nemzeti (etnikai) politizálást temetni szeretné, szerintem a mindent összekavaró globális, kozmopolita világ szekerét tolja.
Az utóbbi néhány választáson arra lehettünk figyelmesek, hogy a magyarok egy része távol maradt az urnáktól. Akik szavaztak, azok körében az utóbbi két-három választás során egyre erősödött a szlovák pártokra szavazás tendenciája, anélkül, hogy a szlovák pártok bármilyen értelmezhető ajánlatot tettek volna a magyar kisebbség számára. Mi lehet ennek az oka?
Az otthon maradó magyarok - úgy gondolom - vagy érdektelenségből, vagy csalódottságból, vagy truccból maradtak otthon. Nem őket hibáztatom, hanem azt a politikusi szakmát, amelyik nem tudta az érdektelenségből kimozdítani, a csalódottságból ösztönözni és a truccból visszaédesgetni ezeket az embereket. És ne feledjük el azt sem, hogy sokan rájöttek arra is, hogy őket egyszerűen becsapták és kihasználták a politikát művelők.
Ez az út csakis arra jó, hogy a magyar pékség megszűnjön, a magyar mezőgazdasági vállalkozó háttérbe szoruljon, a közösségünk meggyengüljön. Hogy van az, hogy a csallóközi magyar földeken dán és cseh nagyvállalkozók érvényesülnek? Ha ők sütik a "jó kenyeret", akkor mi mehetünk a levesbe? Ebben a dermesztő felismerésben elkezd kapkodni az ember és menti, ami még menthető. Szerintem ez a lélektani hatás erősen benne van abban, amikor magyar ember szlovák pártra adja a voksát. Menteni akarja az életét, megélhetését, családja egzisztenciáját. Persze van olyan is, hogy meggyőződésből és politikai eszmék mentén, vagy akár érdekből áll be valaki - magyar ember létére - szlovák pártok soraiba. Ilyen aktivista magatartást számos alkalommal tapasztaltunk az utóbbi 100 évben.
A két világháború között, a Hodža-féle parasztpárt, vagy agrárpárt, népviseletes magyarokat vitt Prágába táncolni. Akkor is voltak, akik mentek... Ez a jelenség velünk él azóta is.
A 90-es évekből emlékszünk még a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért nevű tömörülésre, amit én csak úgy hívtam magamban, hogy "Mečiar magyarjai". Aztán kiderült, hogy nem lehet eredményesen sem hidakat, sem mostokat építeni hosszú távon. Sőt, visszalépek kicsit és tanulhattunk volna abból a kudarcból is, amit a hajdani Demokratikus Baloldal Pártjának (SDL) magyar tagozata produkált, pedig a 90 éves közepén, alanyi jogon volt egy magyar alelnökük is a pártban. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, úgy gondolom, hogy szlovák pártra szép számban szavaztak azok a csalódott Híd-szavazók, akik túl messzire kerültek a magyar közösségüktől és önmaguk előtt presztízsvesztésként élték volna meg, ha legutóbb a Szövetségre szavaznak.
És a legutóbbi választások előtt találkoztam olyan jelenséggel is, amikor a magyar nagymama azt mondta, hogy azért szavaz majd a PS-re, mert a szlovák unokája ezt javasolta neki, és "a fiataloké a jövő, ők tudják, hogy nekik mi a jó". Biztosan van még számos ok, de engem inkább az érdekelne, hogy hogyan tudjuk visszaszeretni ezeket az "átszavazó" magyar embereket a magunk térfelére, hogy újra magyar pártra szavazó emberekké legyenek? Talán egy megszólító pártprogrammal, hiteles és megbízható politikusokkal és óriási hangyamunkával. Ott kell kezdeni, hogy a felvidéki magyar ember érezze értéknek és büszkeségnek a nemzeti hovatartozását! Lelkipásztorként megadatott nekem, hogy átérezzem az evangélium mélységét: "egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket" (Lukács evangéliuma 21,28). Egy gyülekezet református identitásának a vonatkozásában vannak jó tapasztalataim, de ez inkább a Szentlélek munkája, amihez mi - lelkészek - asszisztálunk és amibe belesimulhatunk. De nem tudom, hogy ez hogyan működik a politika szintjén? Ott ezt a profi politikusoknak kell valahogy megoldaniuk...
Figyeli-e a Magyar Szövetségen belüli tisztújítási előkészületeket? Ki lenne az ideális vezető a párt élén, milyen irányba kellene indulni a pártnak szeptember 28. után.
Igen, figyelem a Magyar Szövetségen belüli mozgásokat. Közvetlen ráhatásom nem lesz a pártelnök személyére, hiszen nem leszek kongresszusi küldött, és ez így is van rendjén. Ám ahogy vállaltam a véleményemet a korábbi két kérdés esetében, úgy tartom korrektnek, hogy legyen egyértelmű a válaszom a harmadik kérdésre is. Meg van írva, hogy "ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van" (Mt 5,37).
Olvastam az terveit, a megújulással kapcsolatban felvázolt pontjait. Úgy érzem, hogy őszintén gondolja. Nincs sok felkészült profi politikusunk, így számomra az a nagy kérdés, hogy ha valaki betörne Dévénynél az új időknek új dalaival, azt vajon megengedik-e neki a régiek és a meghatározó, erős háttéremberek? A pártnak mindenképpen a nemzeti politizálás talaján kellene maradnia.
Ugyanis nincs természetes partnerünk szlovák térfélen. Ideig-óráig még akad, kisebb-nagyobb konkrét ügyekben lehet, de aki teljesen megértene minket, olyan nincs.
Hogyan tudnánk egy megbízható szlovák partnerre hagyatkozni, amikor a magyar közösségünket sem tudtuk egyben tartani? Szóval nagy munkát, szinte lehetetlen küldetést vállal az, aki most ebbe beleáll. Két dologban bízom. Ha Gubík László kerül a politikai közösségünk élére, akkor az eddigiek és az újak beállnak melléje és segítik. Az egyik reménységem, hogy végre egy irányba húzzuk a szekeret. A másik pedig, hogy ezt valamennyien tegyük a magunk helyén. A megmaradásunk és a gyarapodásunk nem a politikusok dolga, hanem a mi imádságunk és munkánk függvénye.
