Pásztor István: Sikerünk egyetlen fokmérője a parlamenti jelenlét
A szlovákiai nemzeti alapú, etnikai politizálás lehetséges jövőképeiről, illetve az utóbbi, mintegy féltucat meghatározó választáson való sikertelen szereplés okairól kérdezzük interjúsorozatunkban a felvidéki magyar közélet ismert, meghatározó egyéniségeit. Kétségkívül ilyennek számít Pásztor István, Komárom háromszoros polgármestere, aki már 89 előtt is betöltötte ezt a posztot, s annak előtte pedig meglepően fiatalon, 32 évesen a komáromi hajógyár gazdasági igazgatóhelyettesének nevezték ki.
Tapasztalt beszélgetőpartnerünk mindjárt az interjú elején határozottan leszögezte, hogy a kisebbségi politikai életünk sikerességének legfontosabb indikátora - fokmérője a parlamentbe jutás. Elmondta, hogy az eredmény immár többszörösen meggyőzte arról, hogy azok, akik a politikát „csinálják, vagy pontosabban gondolják, hogy csinálják”, azok teljesen félre, azaz rossz irányba vezették a képviselet ügyét.
Az egy ideje már nyugdíjas éveit töltő egykori politikus felteszi a kérdést, vajon ő mit csinálna ilyen helyzetben? Elmondja, hogy nagy előnye, hogy kibernetikát, az irányítás- és a szervezéstudományok tudományát tanulta, s anélkül, hogy szakmai részletekkel akarná az olvasókat terhelni, annyit mond csak sommásan, hogy mindenképpen tudnunk kell, hogy azokat az impulzusokat, amelyekkel a valóságot, ez esetben a választói rétegeket próbáljuk elérni; azt a választók egyáltalán érzékelik-e?
Pásztor István nagyon fontosnak tartja a választókon kívül a politikai környezet vizsgálatát is, s sok más politológus véleményével egyetemben ő is úgy érzi, hogy a környezet nem befogadó vagy érdeklődő a kisebbségi problémákkal kapcsolatosan, sőt, ha még némi nacionalizmus is társul ehhez, akkor pedig hatványozott érdekvédelemre van már szükségünk, ami elsősorban a parlamenti jelenléttel oldható meg. Ez azonban, éppen az előbb elmondottak miatt, nem valósulhat meg úgy, hogy valamelyik más párthoz alázatosan „bekéredzkedünk”, érdekeinket feladva az esetleges parlamenti jelenlétért cserébe.
Ezek tehát az alaptételek, illetve van egy 94-hez képest új körülmény, az Európai Unió tagjai „lettünk”, amely, ugye, nem szereti az autonóm kisebbségeket, és inkább egységesítene – figyelmeztet interjúalanyunk, majd úgy folytatja, hogy lassan már ugyanott leszünk, mint a nagy Szovjetunió idejében, ahol átlaglakosok kellettek, átlagfizetéssel, akiknek nincsenek igényeik. Új programra van tehát szükség, olyanra, ami a mai helyzethez viszonyul. Fel kell tennünk olyan égető kérdéseket, mint a fiatalok elvándorlása, akik még a szolga státus ellenére is úgy érzik, hogy jobb külföldön, mint idehaza. S vajon ki látogatja rendszeresen a keleti végeket a mostani politikusok közül? – teszi fel a kérdést, és megjegyzi, nem is nagyon tudni, hogy kik vannak most éppen a vezetésben.
A kör tehát bezárul.
A választások előtti kétéves periódust rá kell szánnunk a felkészülésre, vált a gyakorlati teendőkre, majd a stratégiai gondolkodás egyik alapvető tézisét is megemlíti, azaz, hogy tisztában kell lennünk azzal is, hogy mi az, ami nem a célunk; mi az, amiért nem akarunk küzdeni. A tudás ily módon is hatalom – állapítja meg az elmélet és a gyakorlat nagymestere, Pásztor István, aki még hozzáteszi, hogy bárki is legyen az, aki vállalja ezeket a feladatokat, az mindenekelőtt nyilvánítsa ki, hogy akarja és vállalja az autonómiát, hogy mi magunk döntsünk arról, hogy hogyan működtetünk különböző intézményeket! Szerintem ez a minimum, amit egy sikeres parlamenti választás megkíván – zárja e perspektívával a Magyar7-tel megosztott gondolatait.
