Adventi operagála Rimaszombatban

2020. december 1., 18:56
Virsinszky Tamás

2020. december 8-án, kedden 18.00 órakor adventi operagálával zárul az idei komolyzenei koncertsorozat a rimaszombati kultúrházban.

A gálán a Kassai Állami Színház művészei, Tatiana Paľovčíková-Paládiová szopránénekesnő és a gömöri város büszkesége, a számos hazai és külföldi szakmai díjjal kitüntetett Tóbisz Titusz tenorénekes szórakoztatja majd a közönséget. Zongorán kísér Júlia Grejtáková.

A programban Verdi, Puccini, Dvořák és Leoncavallo operaáriák és duettek, valamint Kálmán Imre Marica Grófnő című művének ismert melódiái hangzanak el.

Mint azt Zsélyi Katalin szervező, a VMK munkatársa portálunknak elmondta, karácsony közeledtével szeretnék egy szép koncerttel búcsúztatni az évet. Idén ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Rimaszombati Zenebarátok Köre, a jubileumi évadban azonban több fellépést törölni kellett.

Zsélyi hangsúlyozta, hogy a jelenlegi előírások 50 százalékos kapacitással engedélyezik a rendezvények megtartását, így a koncertre mindenképpen, az eladott jegyek számától függetlenül is sor kerül. Amennyiben valami rendkívüli történne, arra is felkészültek, hogy a legutóbbi zongorahangversenyhez hasonlóan online közvetítést biztosítsanak az eseményről.

A koncertre a jegyek elővételben (a szigorú biztonsági intézkedések betartása miatt csak korlátozott mennyiségben) a Tompa Mihály Könyvesboltban, illetve online a kulturars.sk oldalon kaphatók. A belépődíj 5 euró. 

Az Adventi operagála fő támogatói a Művészeti Alap és a Besztercebányai Önkormányzat.  

Kapcsolódó cikkeink