2020. december 10., 07:50

Oktalan döntések az oktatásról

Követhetetlen, amit a Matovič-kabinet művel az iskolák újranyitásával. A hajmeresztő ötletektől kezdve a kivitelezhetetlen elképzeléseken át volt itt már minden, mint a búcsúban, csak átgondolt tervezés nincs.

Közben az iskolanyitás is olyan témává dagadt, amely élesen szembeállítja a koalíció pártjait. Izmoznak is ezerrel,

az OĽaNO és az SaS most már minden fronton kíméletlen pozícióharcot vív, kettejüknek szűk a közös tér. Csak a lényegről nem beszélnek, a gyerekek, a tanárok és a szülők érdekeiről.

Jó megoldás nincs, ez nyilvánvaló. A jelenléti oktatásnál azonban minden rosszabb. Október közepén a növekvő fertőzöttségi adatok miatt döntött úgy egyik napról a másikra a kormány, hogy az alapiskolák felső tagozatai és a középiskolák számára ismét bevezeti a távoktatást, miközben az óvodák és az alsó tagozatok tovább működhettek.

Nehéz bármi logikát is találni abban, hogy egy család a hatéves gyermekét elviheti iskolába, de a tíz-tizenkét évest már nem.

Mert mi a különbség a fertőzésveszély szempontjából? Ráadásul, a szülők gondját sem oldják meg, a legtöbb ötödikes-hatodikos gyereket nem lehet egyedül otthon hagyni. És a legfontosabbról, a távoktatás hátrányairól – a minőségi oktatás hiányának a következményeiről, a szociálisan nehéz helyzetben lévők leszakadásáról, a demotiváltságról, a pótolhatatlan személyes kapcsolatokról – még szó sem esett. Érzi ezt a szaktárca, oldaná is, csakhogy átfogó terv híján a szürreális helyzet furcsa ötleteket szül, például az iskolákra hárítja az antigéntesztelés feladatát.

A kormányzati döntéshozatal ebben is kaotikus, gyakran pár óra leforgása alatt egymásnak teljesen ellentmondó intézkedésekről határoznak.

Se stratégia, se szabályok, csak parttalan ötletelés. Most épp Igor Matovič lépett fel a megoldó szerepében – miután néhány napja lesöpörte Gröhling miniszter hasonló tervezetét –, bejelentette (hol másutt, mint a Facebookon), hogy amelyik iskola ki akar nyitni, csak jelentkezzen nála. Mindössze egy e-mailt kell írni, és az iskolának, illetve a fenntartónak meg kell szerveznie a diákok, legalább egyik szülőjük és a tanárok tesztelését; akinek negatív a tesztje, mehet is iskolába. Teljesen egyértelmű, ez is csak félmegoldás!

A gyerekeknek egyébként sem karácsony előtt kell visszamenniük az iskolába, már régen ott lenne a helyük.

A legtöbb szakértő is úgy véli, az oktatási szemafor alkalmazása segíthetne (fertőzéskor első lépésben osztálybezárásokkal reagálni, és az iskola bezárását csak aztán elrendelni, ha a számok már ezt indokolják). Ehelyett ott tartunk, hogy a miniszter csak reméli a januári nyitást.

Branislav Gröhlingnek a vírushelyzetre nincs stratégiája, de az oktatásügy megreformálására van, már be is mutatta.

Ha valakinek illúziója lett volna, hogy az új hatalom érzékeny az irányunkban, most kijózanodhat. Úgy tűnik, a mi szempontunkból teljesen mindegy, hogy a minisztériumban SNS-vagy SaS-vezénylet mellett szabnak reformot, a kisebbségi oktatásügy ugyanolyan veszélynek van kitéve, legföljebb más a csomagolás. Volt, hogy alternatív oktatásnak nevezték, máskor a kisiskolák bezárása fenyegetett, most az iskolahálózat átszervezése, mert Gröhlingék szerint az az iskola, ahol nincs 300-as létszám, nem gazdaságos. Legalábbis fejlesztő pedagógiai háttérhez önállóan csak az ennél nagyobb diáklétszámú iskolák jutnának.

Ha ez a létszámkorlát az iskolák létét is érintené, az iskolahálózatunk teljes felszámolását jelentené, hiszen a két és fél száz magyar iskolából csupán kéttucatnyira nem kerülne lakat. Az MKP, a Most–Híd és az Összefogás már megkongatta a vészharangot, s a három párt méltányos eljárást kért a kormánytól. Még hangsúlyosabb lenne, ha közös kiállással és a szakmai szervezetek bevonásával cselekednének. Annál is inkább, mert nem lesz egyszerű menet,

A többségi nemzet ugyanis – kormányoktól függetlenül – a pozitív diszkrimináció alkalmazását a nemzeti kisebbségek vonatkozásában a priori elutasítja.

Az ügyben joggal várhatnánk el Filipová Monika államtitkár fellépését, aki szívesen villog a magyar ügyek képviselőjeként. Most is megszólalt, egy magyarázkodó nyilatkozatra futotta tőle, amikor azt mondta, több kritériumot is figyelembe vesznek, és a legnagyobb körültekintéssel fognak hozzá az iskolák racionalizálásához.

Ha körültekintőek lennének, nem lenne szükség magyarázkodásra. Így nehéz elfogadni állítását, hogy csupán a pártok értelmezték félre a tervezetet.

Főleg, hogy a szaktárca még arra sem mutat hajlandóságot, hogy a nemzetiségi oktatás fogalmát és tartalmát törvényerőre emelje. Ha a kirakatmagyarként pozícióban lévő államtitkár nem akar a magyar iskolák bezárásához asszisztálni, akkor az eddigi teljesítményénél többre lesz szükség. Mi meg ott tartunk, ahol a ’90-es évek elején, ismét, sokadszor vívhatjuk a harcot az iskoláinkért.

Megjelent a Magyar7 2020/50. számában.