Külcsín és belbecsülés
Az Érsekújvári járásban található színmagyar Kürt községben valamikor szinte minden férfi lakos (sok nő is) postai alkalmazott volt, telefonközpontosként, távírászként, technikusként, kint a terepen vezetékeken, huzalokon dolgozókként, egyéb postai alkalmazottként valamilyen módon kötődött ehhez az állami intézményhez, kivéve persze a vezető tisztségeket, ahova kürti magyarok nem kerültek....Ez utóbbiak betöltése mindenkor a többség privilégiumát képezte!
Minden kürti családnak volt már vezetékes telefonja akkor, amikor a járási székhelyen még évekig kellett erre várakozni. A postai hivatás apáról fiúra szállt, sok esetben még napjainkban is ez történik. Régebben szinte nem akadt olyan kürti porta, ahol ne lettek volna kéznél tartalék telefonkészülékek, huzalok, színes drótok, olyan lábra erősíthető kapaszkodó villaszerűségek, amelyek segítségével könnyen fel lehetett mászni a legmagasabb faoszlopra vagy fára is.
Ez persze közel sem jelentette azt, hogy például az érsekújvári postán az ügyfélszolgálatban magyarul is értett volna mindenki. A kiszolgáló ablakokba már csak nagy ritkán kerültek kürtiek, arra azért vigyáztak, hogy a kommunikáció egy nyelven folytatódjon.
Egy másik járásbeli község, a túlnyomóan szlovákok által lakott Tótmegyer apraja-nagyja pedig vasutas volt. 1945 után minden magyar vasutast elbocsájtottak, helyükre a járás vasútvonalain zömében megyeriek kerültek, a hontalanság éveiben munkahelyükről elzavart magyar vasutasok később sem nagyon tudtak visszaszivárogni.
A tótmegyeriek pedig a mai napig tartósan megszállva tartják a járás állomásait, vonatjait, mozdonyait, bakterházait. Olyannyira, hogy messziről is jól látni, hogy a nyugdíjba vonult helyi vasutasok a tótmegyeri kerteket és földeket azóta is kissé megkopott, kék színű vasutas egyenruháikban művelik, fejükön napellenzős vasutas sapkában.
Persze ez azt is jelenti, hogy az érsekújvári vasútállomáson magyarul nemigen lehet vonatjegyet se kérni. A postán például borítékot vagy bélyeget se, pedig a posta állítólag a kürtieké...
Egyébként maguk a kürtiek sem igen sejtik, hogy honnan ered a falu szlovák neve – Strekov –, hogy mit jelent ez az újkori falunév, érthetetlenül, előzmények nélkül állóan. A tótmegyeriek azért sejtik, miért lettek palárikovoiak...
A vasútnál maradva, most már örömmel konstatálhatjuk, hogy a járási székhely pályaudvarán is ott díszeleg az Érsekújvár felirat a Nové Zámkyval együtt. Belépve az állomás épületébe viszont már nem olyan kedvező a kép és hang! A nemzetközi gyorsvonatokat az államnyelv mellett angolul konferálják be, pedig sokkal több a magyarul beszélő, érkező, induló, átutazó utas, mint például az angol.
Az állomáson belül pedig hiába keressük a magyar feliratokat! Sem az információs táblákon, sem a peronokon, sem a váróteremben, de még a restiben se találhatunk olyat. A hangosbeszélő tájékoztatója a régióbelieket sem becsüli meg egyformán, mivel a belföldi személyvonatok érkezésének, indulásának jelentése is csak szlovák nyelven történik. Nem tudunk magyarul kérni vonatjegyeket sem, csak államnyelven folyik a kommunikáció a kiszolgáló személyzettel.
Elégedjünk meg tehát kishitűen a vasútállomás külső homlokzatán lévő Érsekújvár felirattal? Ez kétségkívül szívet melengető érzés, de a felsorolt többi „apróság” már nem számít? A jelenlegi koalícióban egyelőre ezt sikerült kiharcolni, ez az eredmény van elkönyvelve, kipipálva, akár kérkedni is lehet vele! A külcsín és belbecs, a formalitás és tartalom pedig egymással szöges ellentétben…
