2021. július 8., 19:01

Dupla pofon barátságból

Valljuk be, nem lenne hosszú a felsorolás, ha azokat a többségi politikusokat kellene lapra vetnünk, akik legalább a jóindulat valami halvány jelét mutatták az elmúlt harminc évben irányunkban. Sokan se voltak, sokat se tettek, a fő érdemük, hogy nem rúgtak belénk, néha tán meg is hallgattak bennünket. Aztán az együttérzésük és a tettvágyuk ezzel véget is ért.

A szerény felhozatal egyedi színfoltja kétségtelenül Igor Matovič, aki, ha kellett, még tollat is ragadott, borítékot is nyalt, hogy levélben mondja el a magyaroknak, az MKP mindenekelőtt! Ma már, kijózanító távolságból nézve egyértelmű, nem a magyar pártot kedvelte ennyire, inkább Bugár Bélát utálta, és ha úgy érezte, ezzel tud borsot törni az orra alá, akkor ezt tette. Stratégiának se volt utolsó, szépen felépítette magát a magyar választóknál. Így

tavaly a magyarok egyharmada már szlovák pártra, döntően az OĽaNO-ra voksolt, mert bedőlt a szemfényvesztő politikájának. Sokan elhitték, hogy Matovič majd megoldja a gondjainkat.

Nem oldja meg! Neki csak a magyarok szavazatai kellenek, az ügyeink meg sem érintik. A kurzusváltás óta eltelt másfél év mérlege a magyar közösség számára lehangoló, és mindegy, hogy Matovičnak vagy Hegernek hívják a kormányfőt.

Mára eljutottunk odáig, hogy még abból a kevésből is, ami maradt, komoly pozíciókat veszítettünk. Tíz nap leforgása alatt a hatalom kétszer is durva eljárással mutatta meg, mit gondol arról, hol a helyünk.

Filip Mónika kirúgására az oktatásügyből nem tekinthetünk csupán személyes történetként – még ha Gröhling miniszter kisstílű bosszújáról is van szó –, mert számunkra az oktatásügy kulcsfontosságú. Tegyük hozzá, Filip nem oktatásügyi szakértő, és ez a megszólalásaiból pillanatok alatt ki is derült, ugyanakkor nem akarjuk jó szándékát sem megkérdőjelezni. Az idő rövidsége sem kedvezett az eredményeknek, így a ténykedése mindössze egy rövid, zavaros intermezzo volt.

Az azonban kérdéses, hogy a sok kusza „reformban” milyen sorsra jutnak iskoláink, magyar érvek nélkül sikerül-e elérni, hogy törvény rendezze a nemzetiségi oktatás jogállását. A miniszterben persze fel sem merült, hogy a menesztett államtitkár helyére olyan személyt jelöljön, aki belülről ismeri a nemzeti kisebbségek helyzetét.

Magyar szempontból teljesen mindegy, hogy ez az érzéketlenség tudatos vagy véletlen, amikor az oktatásügyünk, az iskolahálózatunk védtelen.

Ennél jóval összetettebb a Kisebbségi Kulturális Alap (Kult Minor) igazgatóváltása, ahol már az előre átgondolt magyartalanítás érhető tetten. Ezt erősíti az ítészek eljárása. Persze, meg ne lepődjünk, hogy egy magyar, egy roma és egy szlovák versenyfutásából az utóbbi kerül ki győztesen. Mondjuk ki, ez az a pont, amikor a hatalom már a látszatra sem ad. Alena Kotvanová erénye, hogy már látott élő kisebbségi embert, és állítólag nagyon költséghatékony lesz a működése.

Az meg rövid úton kiderül, feladata lesz-e az őshonos kisebbségeket összemosni például a szexuális kisebbségekkel, hiszen a terv az asztalfiókban van.

Az igazgatóválasztás tehát nemcsak a jó érzést sérti. Elvi kérdés ugyanis, hogy egy kisebbségi intézményt kisebbségi vezessen. Alkotmányos aggályokat is felvet, hiszen az alaptörvény is kimondja, hogy az ügyeinknek részesei legyünk.

A helyzet remélhetően szembesíti a Most–Híd-at is a saját szűklátókörűségével. A Kult Minor megalakulásakor öntelten a kulturális autonómia megvalósulásaként ünnepelték a pénzosztó alapot, amiről akkor is tudtuk, hogy nem az.

Mára kiderült, még azt az alapvető védelmi mechanizmust sem építették bele a törvénybe, hogy a vezetése minden körülmények között kisebbségi kézben maradjon. Ez az, amikor a hatalmi pozícióból másképp látszik a világ.

A Kult Minor ügye iskolapéldája annak, milyen gyengék vagyunk parlamenti képviselet nélkül.

Habár Gyimesi György hónapok óta azzal ámítja a magyarokat, hogy ő a szószólónk, az ügyeink képviselője (vagy, ahogyan házi sajtója használja, ő az etnikai képviselet, ezt még csak nem is értjük, hogy egy szlovák pártban milyen etnikai képviselet lehet). Mindenestre úgy tűnik, a szavak erősebbek, mint a tettek.

Ráadásul a Kult Minor ügyében fordítva ült fel a lóra. Az alap döntéshozatalát sokan bírálták már, joggal, többek között lapunk is több ízben.

Kérdés, hogy Gyimesi György, aki másfél éve képviselő, miért csak akkor kezd, ahogy ő fogalmaz, a hidas kultúrmaffia pénzlenyúlásairól beszélni, miután távozik a Kult Minor eddigi vezetése?

Ha törvénytelenségekről tud, cselekednie kellene, és nem csak a kamerák össztüzében sajtózni. Persze látványakciónak se utolsó a hidasokat bírálni, sok lájkot hoz, elterelő hadműveletnek meg egyenesen kiváló! Csak ne arról essen szó, hogy a „magyarbarát” hatalom, élén az egyszerűekkel, az igazgatóválasztással ismét ütött egyet rajtunk, és megint elveszítettünk egy hadállást. Sokkal több se maradt. Esetleg a kisebbségi kormánybiztos lehet még többségi…

Megjelent a Magyar7 2021/27. számában.