A pártelnök erről pénteki sajtótájékoztatóján beszélt.
Atipikus módon Szlovákiában ma a legtöbb vadászt nem az erdőben lehetett látni, hanem a törvényhozás épülete előtt. A Szlovák Vadászkamara ma délelőttre tüntetést hívott össze a vadászati törvény tervezett módosítása ellen.
Ő maga is jelölne néhány személyt, másokat viszont nem.
Zuzana Čaputová köztársasági elnök az "alkotmányos szokásoktól" eltérően járt el, amikor a hivatalnokkormány tagjairól nem egyeztetett a parlamenti pártokkal, ezért az OĽANO képviselőitől nem várhatja el annak támogatását.
A Szövetség Most-Híd platformja elutasítja azt a fajta politikát, amelyet Gyimesi György folytat. A politikus bocsánatkérése ellenére sem tartják elképzelhetőnek az együttműködést.
Nem tartja magát konfliktusos politikusnak.
Az viszont biztos, hogy az OĽANO tagja marad, mint mondta, nincs oka kilépni a pártból.
Az OĽaNO vezetője leszögezte, nem hajlandó visszavonni a módosító törvényjavaslatot.
A miniszterelnök hozzátette, az oktatási törvény módosítását Gröhling kezdeményezte, majd a jelenlegi miniszterre maradt a munka.
Az államfő akkor nevez ki hivatalnokkormányt, ha a Heger-kormány súlyos mulasztást követ el.
A képviselők által benyújtott javaslat tisztán szimbolikus értékű, anyagi kárpótlást nem érint.
Takáč szerint az őszi időpontra azért van szüksége a jelenlegi vezetésnek, hogy félreállíthassa az ellenzék vezetőit.
Tárgyalóasztalhoz ültetné a demokratikus pártokat Ján Budaj megbízott környezetvédelmi miniszter.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) párt valószínűleg két mozgalomra szakad.
Igor Matovič, az OĽANO elnöke szervezett bűnözői csoportot működtetett – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Robert Fico, a Smer elnöke.
A párton belül is rendre kiütköztek a koalíción belüli konfliktusok. Ez egyértelműen Matovič és Heger hibája.
A közgyűlésen várhatóan megerősítik a jelenlegi elnökséget.
Stančík: "Nem kizárt egy Hlas-Smer-Republika-koalíció, és ez igazán félelmetesen hangzik".
Eduard Heger ügyvezető kormányfő gyenge miniszterelnök volt, és pártpolitikai szempontból alá volt rendelve Igor Matovičnak.
Az OĽANO Ján Budaj környezetvédelmi miniszter által vezetett polgári-demokratikus platformja elutasítja az előrehozott választást.
Nem sokkal ebéd után érkezett a hír, egyszerre tíz OĽaNO-s politikus távozik a párt frakciójából.
Távoznak az OĽANO-frakcióból a polgári-demokratikus platform tagjai.
A maffia elleni harcot a pozíciókért folytatott harcra cserélte az OĽANO, állítja az SaS.
Az OĽANO számára Szlovákia és a demokrácia az első, és az, hogy ennek érdekében folytathassa a Heger-kormány, tette hozzá Šipoš.