Amikor a nagyok játszanak
A héten Donald Trump amerikai elnök meghívására Washingtonba látogat Hszi Csin-ping kínai államfő. Nagy családi események előtt az emberben joggal éledhet kétség, hogy egy-egy rég nem látott rokonnal miről fog beszélgetni. Nos, a világ 8 milliárd emberek közül Trump és Hszi kétségkívül kettő olyan, akiknek nem kell sokat elmélkedni a megbeszélendő témákon.
Tajvan, Irán, büntetővámok, ritkaföldfémek, olaj, LNG, ha csak a felszínen maradunk. A két szuperhatalom próbálja elkerülni a nyílt gazdasági eszkalációt. A világpolitikában rendkívül kockázatos jóslásokba bocsátkozni, de az eredményeket várhatóan mindkét fél önnön győzelmeként tálalja majd, megőrizve stratégiai erőfölényét, vagy legalább annak látszatát. A gazdasági világsajtó ennek függvényében próbálja "beárazni" a csúcstalálkozót.
Hszi Csin-ping a világpolitika nagy formátumú szereplője, ezt tán' botorság lenne vitatni, még akkor is, ha egyébként nem szeretjük a kommunistákat. De most nemcsak egy alapból is nagy formátumú Hszi Csin-ping megy Washingtonba, hanem egy egy olyan, aki a BRICS-csúcstalálkozón még jól "be is kokszolt". Ahogy arról előző két lapszámunkban is írtunk, a újdelhi BRICS-csúcs első látásra nem hozott olyan döntést, amely felforgatta volna a világgazdaságot.
A negyvenötoldalas Újdelhi Deklaráció nevű zárónyilatkozat még az Egyesült Államokat sem nevezte meg, miközben bírálta az egyoldalú vámokat és a kereskedelmi háborút, pedig kifért volna. Peking szempontjából azonban éppen ez a lényeg: nem kellett egyetlen nagy diplomáciai győzelmet kikényszerítenie. Elég volt megmutatnia, hogy Kína egy olyan, bővülő országcsoport központi szereplője, amely a világgazdaság és a világ népességének jelentős részét képviseli, miközben a Nyugaton kívüli országok egyre határozottabban szeretnének nagyobb beleszólást a nemzetközi szabályok alakításába. (Mindezt az ENSZ-közgyűlés magas szintű hete előtt két héttel…) Kína BRICS nyíltforrású mesterségesintelligencia-zóna létrehozását kezdeményezte, BRICS különleges gazdasági övezeti együttműködést javasolt, és Peking jövőre kereskedelmi fórumot rendezne. Kína 2027-ben veszi át a BRICS soros elnökségét, vagyis a mostani kezdeményezések egy hosszabb távú kínai program részei lehetnek. Kína igyekezett normalizálni a kapcsolatát Indiával is, ez bizonyos vonatkozásban sikerült. Tehát úgy ülnek le Trumppal tárgyalni, hogy közben az amerikai szövetségi rendszer ázsiai oldalán sem minden ország követi ugyanazt a Kínával szembeni stratégiát .
A várakozások szerint a legfőbb téma a kereskedelem lesz. A Reuters szerint a két vezető előtt ott van a vámfegyverszünet meghosszabbítása, az amerikai mezőgazdasági és ipari termékek kínai vásárlása, Boeing-repülőgépek lehetséges megrendelése, a ritkaföldfémek és kritikus ásványok exportja, az amerikai LNG, valamint az amerikai technológiai korlátozások kérdése. De a találkozó jelentőségét könnyű félreérteni, ha pusztán a vámok és a kereskedelmi mérleg oldaláról közelítjük meg.
A legfrissebb amerikai elemzések inkább arra utalnak, hogy a találkozó valódi tétje a stratégiai verseny kezelhetővé tétele. A CSIS elemzése szerint mind Washingtonnak, mind Pekingnek érdeke, hogy a kétoldalú kapcsolat legalább felszínesen stabil maradjon, még ha az alapvető konfliktusok egyike sem oldódik meg.
Az iráni olaj és az energiabiztonság terén Trump elvárja, hogy Kína korlátozza az iráni olajvásárlásokat, különösen az amerikai szankciós szigorítások fényében. Peking válasza egyértelmű: a szankciók egyoldalúak, Kína energiabiztonsága nem képezheti alku tárgyát.
A csúcs körüli állami díszvacsorán jelen lévő amerikai tech-vezérek jelenléte jelzi: az amerikai üzleti szféra retteg a kínai piac teljes elvesztésétől. Washington ugyan szigorítja a legfejlettebb chipek kivitelét, de kénytelen egyeztetni az AI biztonsági keretrendszereiről. A mesterséges intelligencia körüli technológiai hidegháború tehát a másik sarkalatos pont lehet.
Azánt itt az autóipari beruházások kérdése. A busani vám-tűzszünet lejárta előtt mindkét fél érdekelt a státusz quo fenntartásában. De vajon belemegy-e Hszi, hogy a kínai elektromosautó-gyártók közvetlenül az Egyesült Államokban építsenek gyárakat amerikai munkavállalókkal? Erről korábban már volt szó, Trump nem zárkózott el. (De mit szól ehhez Elon Musk?)
Amiben biztosan nem lesz számottevő változás, az Tajvan kérdése. Ez a vörös vonal, amelyből Hszi nem engedhet. Az újabb amerikai fegyverszállítási csomagok miatt Peking kemény figyelmeztetést fog megfogalmazni, tisztázva, hogy az USA szuverenitási beavatkozása azonnal felboríthatja a törékeny gazdasági alkukat. Washingtonnak érdeke, hogy Kína ne használja fel gazdasági erejét az amerikai technológiai és biztonsági rendszer kijátszására. Pekingnek pedig érdeke, hogy az Egyesült Államok ne tudja technológiai és pénzügyi eszközökkel tartósan visszafogni Kína fejlődését.
Ha a két fél meg tudja hosszabbítani a gazdasági és technológiai fegyverszünetet, miközben Tajvan és az AI miatt létrehoz valamiféle stratégiai kommunikációt, akkor Peking és Washington ugyan békét nem kötött, de időt vásárolt. Pekingnek pedig jelenleg éppen erre van szüksége: időre, hogy a BRICS-ben és a globális Délen tovább építse befolyását, miközben otthon tovább erősíti technológiai és ipari önállóságát. Washingtonnak pedig ugyanezen időkeretben eldöntheti: visszaszorítani vagy feltartóztatni akarja-e Kínát, esetleg valamiféle menedzselt versenyt futni vele.
Ki és milyen szabályok szerint fogja működtetni a világgazdaságot egy olyan korszakban, amikor az Egyesült Államok és Kína egyik oldalon sem tudja már egyszerűen rákényszeríteni az akaratát a másikra? Ez lehet a washingtoni találkozó fő kérdése.
