Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
Egyfajta árukapcsolás keretében a jogszabályba belefoglalták a TikTok internetes oldal alkalmazásának betiltását az Egyesült Államokban
A négy törvényjavaslatból álló csomagot most továbbítják a szenátusnak, ahol a következő napokban szinte biztosra vehető az elfogadás.
Az amerikai álláspont alapján a palesztin államiságnak Izrael és a palesztinok közötti tárgyalásokon kell kialakulnia.
Mike Johnson házelnök olyan jogszabályt szándékozik szavazásra terjeszteni a kongresszus alsóháza elé, ami az állampolgárság igazolását írja elő mindenkinek, aki voksolni kíván; Biden szóvivője politikai színjátéknak nevezte.
Megölte a barátját, majd a száguldó autóból lökte ki lányait egy napfogyatkozástól megzavarodott asztrológus.
Újabb áldozat holttestét találták meg a múlt héten összeomlott Francis Scott híd roncsai között dolgozó búvárok; még három áldozat maradványait keresik.
Az oroszok cáfolják az állítást.
Donald Trump szerint a hivatalban lévő elnök miatt mára az Egyesült Államok "minden állama határállammá vált"
Lehet ebből európai függetlenedés, vagy csak ránk sóznák az amerikai érdekérvényesítés pénzelését?
A szuperkedd néven ismert előválasztási napon az USA nyugati partjától keleti partjáig az ország szinte minden vidékén tartanak szavazást.
„Előnyös megkülönböztetés” bőrébe bújtatott fehérellenes rasszizmus?
A rendőrség nem közölt részleteket az incidensről, a nyomozás tart
Joe Biden azt mondta az ukrán elnöknek, hogy bízik az amerikai katonai segély folytatásában. Az amerikai elnök abszurdnak és etikátlannak nevezte a katonai segélyek folyamatos blokkolását a kongresszus részéről.
Alejandro Mayorkas tudatosan figyelmen kívül hagyta a hatályos bevándorlási törvényeket, amivel rontotta a helyzetet
Joe Biden delaware-i Wilmingtonban lévő otthonában, valamint egy korábbi irodájában alelnöki idejéből származó titkos dokumentumokat találtak. Az ügyész nem javasol vádemelést.
Több embert lelőtt, majd magával is végzett egy férfi az Egyesült Államokban.
Szokatlanul kemény fagy uralja az Egyesült Államok legnagyobb részét, országszerte 55-re növekedett a téli idő áldozatainak száma.
A fő számokban megegyeztek a demokrata és republikánus vezetők.
Pentagoni Sajtószövetség: hogy a miniszter négy nap óta a Walter Reed Központban van, de a Pentagon csak most, péntek este közli ezt nyilvánosan, felháborító
Hamza el-Hasszán Mohamed Khair, a Hamász befektetési portfóliójának kezelője az amerikai közlés szerint 20 millió dollárhoz segítette az Egyesült Államokban terrorszervezetként nyilvántartott Hamászt
Eleget tesznek Donald Trump kérésének a gyorsított eljárásról is, és a két fél szóbeli érveinek meghallgatását február 8-ra tűzték ki
Az Egyesült Államok katonai logisztikai támogatást és segélyeket készít elő a 92 halálos áldozatot követelő földrengés sújtotta Japánban.
Ha valami hasonló történne egy patrióta kormány által vezetett közép-európai országban, hány perc kellene az Európai Parlamentben a demokrácia halálának kikiáltásához, hány perc múlva adna ki elítélő közleményt az amerikai külügyminisztérium?
Súlyos szexuális bűncselekményekkel vádolják Sean „Diddy” Combs amerikai rappert.