A korszakváltás esélye
Letisztult a kép. Sokáig tartott és sok kanyart vett a magyar pártok tárgyalási sorozata, de az olykor követhetetlen szándékok végül átlátható rendbe simultak, és értelmet kaptak.
És mint annyiszor az elmúlt tíz évben, ismét megerősítést nyert, hogy a pártok között nemcsak érdekkülönbség van, politikájukat nem pusztán hangsúlyeltolódások választják el egymástól, az értékeik sem összeegyeztethetők. Két világ ez, szinte metszéspontok nélkül.
A harcállások adottak – maradt a versenyhelyzet, a küzdelem a választókért, az esélyek azonban korántsem kiegyenlítettek, ezúttal fordulhat a kocka. Bugár Béla és pártja nem enged a vegyes ideológiából, miközben szlovákjai már elmenekültek a süllyedő hajóról, és nem enged a hatalomból sem, foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, pedig egyértelmű, hogy a Smer ölelése végzetes volt a pártra nézve. A Most-Híd zuhanórepülése hónapok óta tart, s komoly esélye van arra, hogy kormányzati pozícióból bukjon ki a parlamentből. Valószínűleg Bugár is számol ezzel, ezért is állította listavezetői pozícióba Érsek Árpádot, így ha bukta, a balhét ő viszi el, a felelősséget rá lehet tolni. Érsek veretes szellemi futamait ismerve ez nem is lesz nehéz, okot szolgáltat majd eleget. Mindenesetre a Most-Híd hazugsággyára már csúcsra jár, a kampányukban nem szerénykednek, harsányan hirdetik „eredményeiket”. Kiderült, még azt is felújították – például a kisgéresi faluházat –, ami nincs.
Ilyen ellenszélben nincs tehát könnyű helyzetben a három párt, az MKP, az Összefogás és a Magyar Fórum alkotta Magyar Közösségi Összefogás, mégis a vegyespárténál nagyobb eséllyel vághatnak neki a vokscsatának, s nem reménytelen, hogy átlépjék az ötszázalékos küszöböt.
A két kisebb párt valójában nem hozott a politikában eddig ismeretlen, új arcokat, ám a választási lista színes felhozatala révén adott a lehetőség, hogy szélesebb körben mozgósítsanak, hiszen olyan nevek kerültek egymás mellé, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Széles a választék, a mérsékelt nemzeti mellett ott van a radikálisabb autonomista, avagy a liberálisabb elveket valló, s ez bővítheti a szavazótábort.
A Smerrel való együttműködés mint alapkérdés is megmutatta, hogy a három párt irányvonalában nincsenek látható törésvonalak, s ez megkönnyítheti az MKÖ közös választási programjának az összeállítását. Az elmúlt tíz-tizenkét évben kevés olyan érdemi döntés született, amely a magyar közösséget szolgálta és erősítette. Hiába volt többször a Most-Híd döntéshozó szerepben, erejéből, szándékából legföljebb szimbolikus ügyekre, témákra futotta. Dél-Szlovákia hátrányosan megkülönböztetett: a középső és a keleti régiókat a mérhetetlen szegénység sújtja, nyugaton a tömeges betelepülés írja át a térképet, billenti el a természetes etnikai arányokat. Tíz év nem volt elegendő, hogy a szégyenletes jogfosztó állampolgársági törvény megváltozzon, és harminc év sem volt elég, hogy a többség elismerje, jogunk van kultúránk és anyanyelvünk teljes megéléséhez. Három évtizeddel a rendszerváltás után is ott tartunk, hogy állami vegzatúra jár a magyar szóért. Most épp bennünket vegzálnak – a MAGYAR7 reklámtábláira sújtott le a nyelvrendőrség. És ez megtörténhet a szabad Európa közepén. Micsoda bűn: egy magyar lap magyar olvasóit magyarul szólítja meg! Ez (is) a szlovák valóság, a korlátozó, a kirekesztő, a jogfosztó hatalom valósága. S mindezt magukat magyarnak valló, magyar szavazatokra is hajtó politikusok asszisztálásával.
Rossz idők járnak mostanság. Rossz az, amit magunk mögött hagyunk, de remélhetően ennek a korszaknak lassan vége. A többség jóindulatában, nyitottságában reménykedni hiábavaló mindaddig, amíg mi magunk meg nem erősödünk, és erőt nem mutatunk.
A Magyar Közösségi Összefogásnak tehát nem kevesebb a feladata, mint hogy olyan cselekvési programot tegyen az asztalra, amely meggyőzi a magyar választókat: ki lehet törni a szegénység és a másodrendűség kalodájából.
Megjelent a Magyar7 2019/49.számában.
