Parádés ünnepi gálaműsorral ajándékozta meg a közönségét az idén 20 éves ógyallai Bellő Néptánccsoport.
Komáromban a függetlenek taroltak.
Az MKP színeiben induló Horváth Árpád legyőzhetetlen Gútán, a polgármester negyedik ciklusát kezdheti meg.
A volt ógyallai polgármester meggyilkolásának ügyében hét év után állt be fordulat.
Nagy János szobrászművész újabb alkotását Basternák Ildikó polgármester Vidovenec Mariánnal, a helyi csillagvizsgáló vezérigazgatójával együtt leplezte le.
A "legmagyarabb városnak" tartott Gútán három, a Komáromi járás harmadik városában, Ógyallán pedig heten szállnának ringbe a polgármesteri tisztségért.
A hőmérő higanyszála nem emelkedett 25 Celsius fok fölé.
Ez még nem a vége.
Minden generáció megtalálhatta a számára kedves filmet.
Minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy jó tanulmányi és versenyeredményeket mutassanak fel.
Ógyalla. A Felvidéki Értéktár Bizottság támogatásával az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola számára új Feszty-ereklyék érkeztek a neves festőművészről elnevezett emlékszobába.
Ógyalla. Bemutatkoztak a Ghymesi Igricek - ez a beszédes név egy ma már rendhagyónak számító formációt takar.
Ógyalla. Ötven éve főznek sört Ógyallán. Megalapítása idején az ország legnagyobb malátagyára volt az ógyallai, félévszázados fennállása során 3,3 millió tonna malátát produkált.
Pozsony/Ógyalla. A Szlovákiában hatályos törvények szerint csak a regisztrált szeszfőzdékben lehet cefréből pálinkát főzni. Egy háztartás legfeljebb 43 liter tiszta párlatot készíttethet évente.
Ógyalla. A marcelházi és a naszvadi tagozatot is működtető Ógyallai Speciális Alapiskolában az elmúlt félév a hagyománytisztelet jegyében telt.
Ógyalla. „Mit tettek a magyarságért Feszty Árpád kortársai?“- teszi fel a kérdést az a rendezvénysorozat, amely az ógyallai állomásához érkezett nemrég.
Ópusztaszer/Ógyalla. A Feszty-körkép Alapítvány munkatársai a felvidéki Ógyallán folytattak egyeztetést a 2016-ra meghirdetetett Feszty emlékévvel kapcsolatban.
Pozsony/Komárom/Ógyalla. Február 29-ig lehet szavazni annak az internetes voksolásnak a keretében, amelyet az egyik üzletlánc hirdetett meg a világhálón.
Ógyalla. Hagyományok Házát létesítettek Ógyallán.
Ógyalla. Idén kilencedik alkalommal szervezték meg a Feszty Árpád Műveltségi Vetélkedőt, a festőművész szülővárosában.
Ógyalla/Udvard. Történelmi dokumentumot írt alá, Ógyalla és Udvard városi és helyi rendőrségeinek együttműködéséről a két település polgármestere.
Ógyalla. A felújítások után új digitális planetáriumot helyeztek üzembe az ógyallai csillagvizsgálóban, ami újra látogatható.
Ógyalla. Rendkívüli tisztújító konferenciát tartott a Magyar Közösség Pártja a Komáromi járásban. A harmincegy alapszervezet százegy küldötte új járási elnököt és 13-tagú elnökséget választott.
Ógyalla. Nyertes EU-s pályázatnak örülhetnek az ógyallaiak és a dél-komáromiak.