2018. október 26., 10:29

Újraindították a nyomozást Basternák László meggyilkolásának ügyében

A volt ógyallai polgármester meggyilkolásának ügyében hét év után állt be fordulat.

Basternák László
Fotó: Archívum

Az elmúlt hetekben ismét intenzív nyomozás indult a Basternák László ellen elkövetett gyilkosság megrendelője után - erősítette meg a Speciális Ügyészség a Joj Televíziónak. Mint ismert, a gyilkossági ügy kapcsán tanúként már korábban felmerült a Kuciak-gyilkosság ügyében letartóztatott Alena Zs. és A. Zoltán neve, noha gyanúsításig nem jutottak el.

„Egyelőre annyit erősíthetünk meg, hogy a nyomozás Basternák László meggyilkolásának ügyében folytatódik. Mindezidáig senkit nem gyanúsítottak meg” – közölte a Speciális Ügyészség hivatalának szóvivője, Jana Tökölyová.

„Amennyiben a nyomozás egy hosszú megszakítást követően folytatódik, a vizsgálatot végző nyomozóknak új bizonyítékokkal kell rendelkeznie, vagy frissen felmerült újabb tények birtokában kell lennie. Minden bizonnyal előrelépés tapasztalható” – véli Eva Mišíková egykori ügyésznő.

Mint ismert, 2010 júliusában a háza előtt lőtték agyon Basternák Lászlót, Ógyalla korábbi polgármesterét, akkoriban a város főellenőrét, az MKP Komáromi járási szervezetének elnökét, megyei képviselőt. Az Aktuality.sk a Trend hetilappal közösen most utánajárt annak, hogy Alena Zsuzsová és Andruskó Zoltán neve annak a gyilkossági ügynek is a részét képezte.

Basternák akkoriban egy durva, személyeskedő kampány részese volt, leginkább a Most-Híd akkori polgármester-jelöltjével, Roman Ostružlíkkal támadták egymást. Utóbbi leginkább a városban végrehajtott 1,2 millió eurós csatornázási projekt miatt támadta. Ostružlík többször kijelentette, hogy börtönbe akarja juttatni Basternákot. 

Basternák ellen háromszor is merényletet követtek el, az első kettő nem sikerült, de a harmadik már végzetesnek bizonyult. Az elsőt 2010 márciusában, 10 nappal a parlamenti választások előtt követték el ellene. Egy alacsonyabb férfi kapucnival a fején egy 9 mm-es Luger típusú pisztollyal leadott egy lövést a házuk előtt, de csak a kaput találta el. 

Néhány hónappal később egy időzített robbanószerkezetet találtak Ógyallán, Basternákék háza közelében , azon az útvonalon, gyakran megfordult munkába menet vagy a kutyáját sétáltatva. A bombát egy járókelő fedezte fel, de az szerencsére nem lépett működésbe.

Július 9-én Basternák László és felesége éppen kutyasétáltatásból tértek haza, amikor hirtelen lefékezett egy ismeretlen autó a házuk előtt. A sofőr kiszállt, egy táskából elővett egy lőfegyvert, és lőni kezdett. Az első lövés célt tévesztett, Basternák megpróbált elmenekülni, de megbotlott és a földre került. Az elkövető ekkor odament hozzá, majd a nála lévő rövid csövű sörétessel közelről fejbe lőtte.

Az elkövető Kaluz István volt, akit 2011 novemberében jogerősen 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Az indíték azonban soha nem derült ki. A gyilkossági nyomozás során hamar felbukkant Alena Zs. és A. Zoltán neve, akik mindketten anyagilag támogatták Roman Ostružlík kampányát a 2010 őszi polgármesterválasztáson.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások