2019. augusztus 30., 20:35

Két új óvoda nyílik Gömörben

Az új tanév kezdete előtt két új magyar óvodát adnák át Gömörben. A rimaszombati és tornaljai református egyházi óvodák ünnepélyes átadását ezen a hétvégén tartják, s a következő héttől már gyerekzsivajtól lesznek hangosak a termek, élettel telnek meg a felvidéki magyar jövő zálogaként is szolgáló épületek.

ovisok_rimaszombat.jpg
Médialapozó
Fotó: Szarvas László

A magyar kormány által támogatott Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban egy vadonatúj óvoda épült Rimaszombatban, míg Tornalján egy meglévő épületet újítottak fel és alakítottak át erre a célra. Az előbbi 60, míg az utóbbi 40 gyermek befogadásra alkalmas, így kereken száz óvodai férőhellyel lesz több a két városban.

Miután az oktatási minisztérium 2019. augusztus 15-én kelt határozatában mindkét óvodát bejegyezte az iskolák és oktatási intézmények hálózatába, így az intézmények szeptember 1-jén megkezdhetik működésüket.

Tornalján minden készen áll

Tornalján augusztus 31-én, szombaton 10.00 órakor adják át az épületet. Az ünnepi alkalomból istentiszteletet tartanak a helyi református templomban, melyen igét hirdet Fazekas László püspök, majd Szili Katalin miniszterelnöki megbízott mond ünnepi köszöntőt.

Az elmúlt évek történéseit és a megnyitáshoz vezető utat Fazekas Ágnes, a Tornaljai Református Egyházközség lelkipásztora foglalta össze: "2016 végén a Felvidéki Református Óvoda- és Bölcsődefejlesztési Program keretében kaptunk lehetőséget egy új óvoda létesítésére, amit a presbitérium és a gyülekezet is nagy örömmel fogadott. 2017 tavaszán megvásároltunk a városól egy épületet erre a célra, s miután elkészült a tervezet, 2018-ban, az építkezési engedélyt is megkaptuk, megkezdődtek az átépítési és felújítási munkálatok."

Idén tavaszra tehát elkészült a kétszintes épület, ahol azóta már Ringató foglalkozásokat is tartottak. A lelkipásztor azt is elárulta, hogy sok munka már nincs hátra a nyitásig, a takarítással megvannak, s közösségi munkával az udvart is rendbe tették.

„Gyakorlatilag már minden készen áll az átadásra és a tanévkezdetre, csak az utolsó simítások vannak hátra, már az ágyacskák is a gyerekek rendelkezésére állnak” – közölte a lelkész, hozzátéve, hogy a presbitérium már az igazgatónőt is kinevezte Deme Éva személyében.

Az óvoda negyven gyermek számára lett kialakítva, a földszinten és az emeleten is egy 20-20 gyermekből álló csoport fér el. Az intézmény az első évében egy csoporttal kezdi meg a működését.

"A végleges létszám még nem alakult ki, de 15 biztos jelentkező már van, s természetesen vannak olyanok is, akik félévtől kezdenék meg az ovit, mivel a gyermek akkor tölti be a hároméves kort. Az óvónői állásra túljelentkezés volt, egyelőre két óvónővel indulunk, s ahogy nő a létszám aszerint vennénk fel továbbiakat – közölte Fazekas Ágnes, aki reménykedik benne, hogy a létszám megtelik, s teljes kapacitással fog működni az intézmény.

Nyílt napot tartottak a rimaszombati Gólyavárban

A rimaszombati egyházközség hatvan gyermek befogadására alkalmas Gólyavár óvodája is készen áll a tanévkezdésre. Ez azért is nagy szó, mert itt szó szerint a semmiből kellett kezdeni az építkezést, sőt az ehhez szükséges, korábban államosított telket is az egyháznak kellett visszavásárolnia. Maga az építkezés aztán nagyobb fennakadások nélkül, mondhatni a tervek szerint zajlott.

A 882 négyzetméter alapterületű földszintes épület külön hálórésszel ellátott csoportszobák mellett közös étkezővel, közösségi térrel és fedett terasszal is rendelkezik, sőt saját parkolója is van. A kívülről is tetszetős, modern, ám mégis a hagyományos vonásokat követő, leginkább az erődtemplomokra hasonlító Gólyavárban a kornak megfelelő infrastruktúra szolgálja majd a gyermekek és a pedagógusok igényeit.

A pedagógusgárda az utolsó héten állt össze, mivel amíg nem volt meg az engedély, addig nem tudták hivatalosan meghirdetni az álláslehetőséget. Az óvoda igazgatójának Varga Tündét nevezték ki, őt és a további négy pedagógust is bemutatták a szülőknek a szerdai nyílt napon, amely során az új épülettel és a nevelési programmal is megismerkedhettek az érdeklődők.

"Az óvodába jelenleg két osztályra való jelentkező van, de ha ettől több gyermek lenne azt is megtudjuk oldani" – mondta portálunknak Molnár Sándor rimaszombati lelkipásztor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főtanácsosa. A harmadik óvodáscsoportot a tervek szerint jövőre indítanák el.

Az új intézmény átadó ünnepsége egyben tanévnyitó is lesz, valamint a Tompa Mihály Református Gimnázium indulásának 20 éves jubileuma. A rimaszombati református templomban 2019. szeptember 1-jén 15.00 órai kezdettel tartanak istentiszteletet, majd ezt követően adják át a Gólyavár óvoda, illetve a Református Alapiskola épületét. Az ünnepségen beszédet mond Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, aki az óvoda egy évvel ezelőtti alapkőletételén is jelen volt.

A Gólyavár óvoda épülete
Fotó: Virsinszky Tamás
A Gólyavár óvoda épülete

A tornaljai óvoda épülete
A tornaljai óvoda épülete

Nyílt nap az oviban
Fotó: Szarvas László
Nyílt nap az oviban

ovisok_rimaszombat.jpg
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék