2018. szeptember 4., 19:36

Letették a rimaszombati református óvoda alapkövét

Hivatalosan is letették az épülőfélben lévő rimaszombati református óvoda alapkövét kedden. Az ünnepségen igét hirdetett Fazekas László református püspök és beszédet mondott Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos. A magyar kormány támogatásával felépülő óvoda bejárati tornyának alapjába egy időkapszulát is elhelyeztek, melyben többek közt a Magyar 7 hetilap rimaszombati óvodaépítésről beszámoló lapszáma is szerepel, s amelyet legkorábban 2117-ben, a reformáció 600. évfordulóján bonthatnak fel.

rimaszombat_ovoda_alapkoletetel.jpg
Médialapozó
Fotó: Virsinszky Tamás

A Tompa Mihály Református Gimnázium (TMRG) udvarán - a gyülekezet és a gimnázium mellett működő dicsőítő csapat zenés felvezetője után - Molnár Sándor rimaszombati lelkipásztor, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház főtanácsosa köszöntötte a vendégeket.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Az alapkőletételen Magyarország kormányának képviselőjén kívül részt vettek a református egyház vezetői (köztük Nagy Ákos Róbert gömöri esperes, Géresi Róbert püspökhelyettes, valamint Erdélyi Géza emeritus református püspök), Rimaszombat város vezetői és a régió képviselői (köztük Šimko József polgármester és Rigó László alpolgármester), Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke, az MKP helyi képviselői, Orosz István, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatója és Molnárné Pelle Beáta, a TMRG igazgatója.

Fotó:  Virsinszky Tamás

"A gyülekezetünk minden egyes keresztelő alkalmával fogadalmat tesz arra, hogy minden segítséget megad a szülőknek, hogy gyermeküket hitben nevelhessék. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy egy új református óvoda indítása mellett döntöttünk" - emlékezett vissza az óvoda alapításának kezdeteire Molnár Sándor. A szándék ugyan megvolt, de nem volt épületünk, pénzünk, és utólag megvallva talán elegendő hitünk sem hozzá. 2016 őszén fiatal magyar szülők keresték meg az egyházközséget, hogyan tudnánk megfelelő óvodai helyet biztosítani a magyar gyermekek számára - folytatta a lelkész.

Igyekezetük aztán találkozott Magyarország kormányának óvodafejlesztési terveivel, melynek keretében 450 óvoda felújítására és 153 új intézmény építésére kerül sor a Kárpát-medencében. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) közvetítésével így Rimaszombatban is elindulhatott egy új magyar óvoda építésének és alapításának előkészítése - melyről korábban már portálunkon is beszámoltunk.

Fazekas: el kell végezni a számvetést

Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a tanévkezdés második napjára eső ünnepélyes alkalomból igei útmutatóval szolgált, amelyben Lukács evangéliumának 14.fejezetéből olvasott fel. "Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, s nem ül le előbb és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?"  - tette fel az idevágó kérdést, melyre nyomban választ is adott, hangsúlyozva, hogy az utóbbi hónapok egy tetemes részét a számok és a számolgatás határozta meg.

Fotó:  Virsinszky Tamás

"Építeni akarunk és ezért el kell végezni a számvetést, nem láthatatlanba futunk, célunk és tervünk van, s azzal sáfárkodunk amink van. A mi munkánkhoz egy olyan kormány adta az indíttatást és az anyagi hátteret, amely vallja, hogy ajándék az, hogy mi magyarok itt vagyunk a Kárpát-medencében, s meg is kell maradnunk magyarnak - mondta Fazekas. Azzal, hogy itt egy magyar óvoda kezdi meg működését egy téglát beteszünk a magyarságunk falába, amely a miénk, amiért mi küzdöttünk, mi próbáljuk megvalósítani, s amely szolgálja a felnövekvő nemzedéket. Hisszük, hogy egy olyan jövőt építünk a mi gyermekeinknek, amely a győzedelmes életre vezet Istennel, a vele való szövetségben, s az ő országát keresve" - zárta gondolatait a SZRKE püspöke.

Fazekas Lászlót követően Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos mondott beszédet.

Grezsa: amikor óvodát építünk, a jövőnket védjük

Amikor keresztény hitünket védelmezzük, amikor keresztény óvodát építünk, akkor voltaképpen a jövőnkről van szó - fogalmazott Grezsa István, hozzátéve: a magyar anyanyelv megmaradása elválaszthatatlan a protestantizmustól, a hit védelme pedig új értelmet nyer a 21. században. Eljött az ideje, hogy merjünk újra magyarok lenni, hogy megérje magyarnak lenni - mondta, hangsúlyozva, hogy: "itt Rimaszombatban most sziklára épülő várat építünk, de a gyerekeken, diákon, szüleiken, pedagógusokon múlik, hogy milyen erős szellemiség lesz az óvodában, az épülő alapiskolában vagy a gimnáziumban - majd Gárdonyi Géza: Egri csillagok c. klasszikusát idézve hozzátette - a vár ereje nem a kövekben, hanem a védők szívében vagyon".

Fotó:  Virsinszky Tamás

A miniszteri biztos arról is szólt, hogy Magyarország kormánya újra egy nemzeti közösségbe akarja szervezni a Kárpát-medence magyarságát. Versenyelőnyt szeretnénk kovácsolni abból, ami Trianonban elveszett; az országhatárok nem módosulnak, viszont semmi sem áll az utunkba, hogy a Kárpát-medencét tekintsük újra hazánknak, hogy ugyanúgy otthon érezzük magukat itt Rimaszombatban a Felvidéken, mint Bácskában vagy a Székelyföld bármelyik településén. Ha képesek vagyunk újra hinni magunkban, akkor a 21. században a magyar újra a nyertes nemzetek sorába fog tartozni - fogalmazott.

Az épülő óvoda bejárati tornyának mértani közepében Grezsa István, Molnár Sándor, Fazekas László és Molnárné Pelle Beáta közösen helyezett el egy időkapszulát, melyben többek közt a Gömörország folyóirat egyik száma és a Magyar 7 hetilap rimaszombati óvodaépítésről beszámoló (33.heti) lapszáma is szerepel. A magyar nemzeti színekkel átkötözött időkapszulát az alapítók javaslata alapján, a reformáció 600. évfordulóján, 2117. október 31-én bonthatják ki először.

Rimaszombatban a tervek szerint márciusra készülhet el és 2019 szeptemberétől már működhet - a 750 ezer eurós összköltségből épülő - új magyar református intézmény.

Fotó:  Virsinszky Tamás

rimaszombat_ovoda_alapkoletetel.jpg
+19 kép a galériában
Megosztás
Címkék