2021. október 3., 14:08

Hogy az útjelző bálványok ne bújjanak szégyenükben a föld alá – Kitelepítettek Emléknapja Pozsonypüspökin

A kitelepítések és a deportálások 74. évfordulójára emlékeztek október 3-án Pozsonypüspökin. A „Kitelepítettek Emléknapja” című rendezvényre a XXXV. Városi Kulturális Napok keretében került sor a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetésnek szervezésében.  Az emléknap szentmisével vette kezdetét a megbékélésért a Szent Miklós plébániatemplomban, majd az iskolakertben lévő kopjafa koszorúzó ünnepségére került sor.

Szelepcsényi Sándor
Médialapozó
Fotó: A szerző felvétele
Szelepcsényi Sándor, egy Magyarországra kitelepített pozsonypüspöki család leszármatottja

Október első vasárnapja Pozsonypüspökin már 14 éve a kitelepítettek emléknapja. A település tősgyökeres magyarságának létszámát erősen megritkította ez a 74 éve történt embertelen cselekedet, a magyarok azóta is csak fogynak itt.

Akik átmenetileg a mai Csehország területére kerültek, ők voltak a deportáltak. Akadtak azonban, akiket véglegesen Magyarországra telepítettek, lakosságcsere címszó alatt.

Ily módon családokat szakítottak szét, embereket fosztottak meg otthonuktól, vagyonuktól. Mindezt pedig azért, hogy eleget tegyenek a Beneš- és a Husák-féle eszméknek, egy egységes csehszlovák nemzetállam létrehozását célozva” – mondta a megemlékezést megnyitó beszédében Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke hozzáfűzve, emlékezni jöttek össze, nem keseregni.

Mert emlékezni bármilyen fájó is, szükséges, hogy a jelen generációja megismerje ősei múltját, és tegyen azért, hogy a múlt ismeretével a jelenben építse a jövőt”

– fogalmazott ünnepi köszöntőjében az elnök asszony.

Jégh Izabella
Fotó:  A szerző felvétele
Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke

A Pozsonypüspöki Alapiskola és Óvoda tanulóinak rövid kultúrműsora után Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára tartotta meg ünnepi beszédét, aki szerint a felvidéki magyarnak gyakran juthatott, juthat eszébe Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című népszerű regényéből közismertté vált kifejezés, az „einstand”. Ezt a kifejezést olyan helyzetekre használjuk ma is, amikor az erősebb jogán valakinek felháborító módon lefoglalják a tulajdonát. Ez történt velünk Trianonban és a második világháború után is: az erősebb jogán elvették tőlünk azt, ami a miénk volt évszázadok óta, fűzte hozzá.

Azt vették el, amit építettünk, amit védtünk, s még csak nem is az erősebb jogán, hanem hazugságokkal megtévesztve az erősebbet, vele vétették el tőlünk.

S most évtizedek múltán az egykori nagyhatalmak – ma is jóbarátok, védőszárnya meg a homályosodó emlékezet számukra jótékony hatása alatt nyugodtan hirdethetik: borítsunk fátylat a múltra, ne tépjük fel a sebeket” – fogalmazott Görföl.

Görföl Jenő
Fotó:  A szerző felvétele
Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára volt az ünnepi szónok

Az ünnepi szónok megemlítette azt is, hogy a szülőfalujából, Jókáról kitelepített emberekkel beszélgetve hangzott el az alábbi mondat az egyik érintett szájából: „Amikor felrakodtunk a szekérre, a templom felé vettük az utat, megálltunk a Nagykereszt előtt, megemeltük kalapunkat, Isten veled, Jóka! Vajon hány püspöki kitelepített szájából hangozhatott el hasonló búcsúszó? Vagy hányan gondolhatták ezt magukban, hiszen hang aligha jött ki a torkukon” – mondta, hozzáfűzve, hasonló történetet biztosan számtalant tudnának felidézni Püspökiből is.

Görföl szerint fontosak az ilyen megemlékezések, hiszen gondoljunk csak bele, kezdetben alig vártuk, hogy ismét találkozzunk a kitelepített rokonokkal, barátokkal. Lestük a postást, mikor hoz meghívót. Számon tartottuk egymást, aztán ritkultak az alkalmak, lazultak a kapcsolatok, és az unokák már csak nagy ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak egymással.

Van tehát mit tenni. Megtartani magunkat, erősíteni a kényszerülten eltávozottak utódaiban az összetartozás érzését…

Kulcsár Ferenc írja egy helyütt, hogy valóban létezik haza a magasban, egy »olyan ronthatatlan haza, ahol összeérnek az utak: az öröm és a gyász, ahol összeérnek a folyók: a múlt és a jelen; ahol egymásba kapaszkodnak a sziklahasító hajszálgyökerek; ahol egymásra talál és egymás hasznára van a magyarság«.”

KIss Balázs
Fotó:  A szerző felvétele
Kiss Balázs, a Magyar Nagykövetség tanácsosa koszorúz

Emlékezni és emlékeztetni kell tehát, hogy ne jussunk a hettiták sorsára.

Mert ahogy a pozsonypüspöki temetőben nyugvó szelíd költőnk, Ozsvald Árpád írta, »amikor a Hettiták már nem emlékeztek az útra, amelyen idáig jöttek – az útjelző bálványok kifordultak helyükből, bebújtak a föld alá, mert szégyellték az utat felejtő vándorok hűtlenségét«”

– mondta Görföl hozzáfűzve, a pozsonypüspöki emlékezetnek huszonkét olyan települést kell számon tartania, ahova püspökieket telepítettek ki, és számon tartatnia a felnövekvő generációkkal is, emlékeztetni a távoli püspökieket is őseik szülőföldjének tiszteletére, hogy a püspökiek hosszú századokon átívelő küzdelmes útját jelző bálványok ne bújjanak szégyenükben a föld alá.

A megemlékezés vendégei
Fotó:  A szerző felvétele
A megemlékezés vendégei a kopjafánál

A megemlékezés a kopjafa megkoszorúzásával ért véget. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Kiss Balázs, a Magyar Nagykövetség tanácsosa, Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára, a pozsonypüspöki Csemadok-alapszervezet tiszteletbeli tagja, a falu szülöttje, a Magyarországra kitelepített család leszármazottja, Szelepcsényi Sándor, Pozsony Megye alelnöke, Ozsvald Erzsébet, a Pozsonypüspöki Alapiskola és óvoda igazgatója, Nagy Mónika és a település polgármestere, Pék Zoltán is.

Az ünnepség részeként a délutáni órákban kerül sor a „Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért” Csemadok-díj átadó ünnepségére. A díjátadóról bővebben a Magyar7 hetilap következő számában olvashatnak.

kopjafa
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék