Pozsonypüspöki

Podunajské Biskupice
településrész
magyar lakosság 1910
96%
2 567
magyar lakosság 2021
8%
1 927
Népesség: 21 644
Terület: 42,49 km²
Tszf. magasság: 133 m
Körzethívószám: +421 (0) 2
Irányítószám: 82106
Természeti tájbeosztás: Kisalföld, Csallóköz, Felső-Csallóköz 1918 előtti vármegye, járás, rang: Pozsony vármegye Somorjai járás kisközség

Pozsonypüspöki a Felső-Csallóköz nyugati részén, 132 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Pozsony központjától 10 km-re keletre, Somorjától 14 km-re északnyugatra, a 63-as (Pozsonyt Komárommal összekötő) főút és a csallóközi vasútvonal mentén. Elődközségei, Püspöki és a tőle északkeletre fekvő Szunyogdi már a 20. század elején egybeépültek. A 20. század második felében teljesen egybeépült Főrévvel és Vereknyével. Határa sík, mintegy felerészben mezőgazdaságilag művelt terület, 2010-ben területének 51,6 %-a (2191 ha) volt szántó, 19,1 %-a (810 ha) erdő, 4,5 %-a (192 ha) vízfelület és 3,2 %-a (136 ha) kert. Pozsonypüspöki a legnagyobb területű (4249 ha) valamennyi pozsonyi városrész közül. Határa délen a Dunáig nyúlik, erdei (Jegenye-, Gajc-, Kopács-erdő) a Duna bal partjának közelében húzódnak. A településképre rányomja a bélyegét a közvetlen nyugati szomszédságában 1956-57-ben felépült hatalmas (mintegy 5 km²-es területet elfoglaló) olajfinomító (Slovnaft), melynek azonban ma teljes területe Főrévhez tartozik. A régi, családi házas beépítésű településmag és a tőle északra található, az 1970-es években épült lakótelepek (Homorúszög – Dolné Hony, Árokköz – Medzi jarkami) ma is élesen elkülönülnek, utóbbiak adnak otthont a lakosság mintegy kétharmadának. Délnyugatról Horvátjárfalu és Oroszvár, délkeletről Szemet, Dénesd és Csölle, északkeletről Dunahidas községekkel, északnyugatról pedig Főrév és Vereknye pozsonyi városrészekkel határos. Délnyugati határát a Duna középvonala alkotja, mely 1920-1947 között államhatárt alkotott Csehszlovákia és Magyarország között. Katasztere annak legdélebbi pontjánál érintkezik Dunacsúnéval is. A 63-as főút Főréven (7 km) keresztül Pozsony központjával, valamint Somorján át Dunaszerdahellyel (38 km), az 1030-as út Dunahidassal (5 km) köti össze. Annamajor (8 km) felé szintén mellékút teremt összeköttetést. Vasútállomás a Pozsony-Komárom vonalon jelentős teherforgalommal. A vasútvonal képezi Pozsonypüspöki (és Vereknye) belterületének északkeleti határát, róla a városrész déli végénél ágazik el az olajfinomítót kiszolgáló iparvágány. A határában található egykori puszták közül ma a településközponttól délre fekvő Mogyoróspuszta (Lieskovec) és Jegenyéspuszta (Jegeneš) lakott, Kötélszerpusztán egyetlen épület maradt meg, a keleti határrészben, Csölle és Dunahidas között húzódó egykori Bélamajor és Galgóczymajor viszont már a 20. század első felében elpusztult.

Közigazgatás

1972-ig önálló község, azóta Pozsony városrésze a Pozsony-II. járás részeként. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Somorjai (Felső-Csallóközi) járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után is a Somorjai járás része maradt 1938-ig. 1920-ban az új határ megvonásakor a Moson vármegyei Oroszvár és Horvátjárfalu Duna bal partjára eső határrészeit Csehszlovákiához csatolták, ezek Pozsonypüspökihez kerültek. A Duna középvonala ezzel egészen 1947-ig, az előbbi községek Csehszlovákiához kerüléséig államhatárt alkotott, ezzel Pozsonypüspöki határközséggé vált. A bécsi döntés során Csehszlovákia része maradt, majd 1938. márciusától 1945. áprilisáig a Szlovák Államhoz csatolták (Pozsony megye, Pozsony-környéki járás). Csehszlovákia helyreállítása után 1972-ig a Pozsony-környéki járáshoz tartozott. 1944-ben hozzácsatolták Szunyogdi községet. 1950 után területe jelentős mértékben módosult, a felerészben Pozsonypüspöki területén épült új olajfinomító teljes területét (a Doroszló dűlő nagy részét) Főrévhez csatolták, ugyanakkor a korábban Vereknyéhez tartozó Homorúszög-dűlő Pozsonypüspökihez került. Az egykori Szunyogdi község egyes határrészeit szintén Vereknyéhez és Főrévhez csatolták át. Összterülete (1910-ben Pozsonypüspöki 35,88 km², Szunyogdi 4,83 km²; 2011-ben 42,49 km²) csak kismértékben változott az elmúlt évszázad során.

Népesség

Pozsonypüspökinek 2011-ben 20 611 lakosa volt, itt élt a főváros népességének 5 %-a. Népességének 84,2 %-a volt szlovák és 10,8 %-a magyar nemzetiségű (10,7 %-a magyar anyanyelvű). Pozsonypüspöki és az 1944-ben hozzácsatolt Szunyogdi a második világháború utáni időszakig magyar többségű települések voltak. 1930-ban Pozsonypüspöki és Szunyogdi lakosságának egyaránt 4/5-e volt magyar nemzetiségű (1910-ben még Pozsonypüspökiben a lakosság 95,6 %-a, Szunyogdin 96,6 %-a magyarnak vallotta magát). 1880-1940 között lassú, de folyamatos növekedéssel Szunyogdi népessége 481 főről 931-re, Pozsonypüspökié pedig 1719 főről 3559-re nőtt, tehát mindkét elődközsége megduplázta lakosságát. 1945 után magyar lakosságának mintegy egyötödét áttelepítették Magyarországra, helyükre magyarországi szlovákokat telepítettek, magyar többségét azonban egészen az 1970-es évekig megőrizte. 1972 után a lakótelepépítéssel népessége megháromszorozódott és 1980-ra elérte maximumát (22 937 fő). 1980-2001 között lassú lakosságszám-csökkenés (13,9 %-os fogyás két évtized alatt), majd 2001-2016 között 10,7 %-os növekedés figyelhető meg (19 749 főről 21 862-re). Bár az asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya folyamatos csökkenést mutat (1991-ben 15,6 %, 2001-ben 14 %, 2011-ben 10,8 %), még így is valamennyi pozsonyi városrész közül Pozsonypüspökiben a legmagasabb ez az arány. 1921-ben Pozsonypüspöki (97,8 %) és Szunyogdi (98,5 %) lakossága egyaránt csaknem teljes egészében római katolikus vallású volt. 2011-ben népességének 58 %-a volt római katolikus, 3,7 %-a pedig evangélikus vallású, a felekezeten kívülieké pedig 26,7 %. Népsűrűsége a pozsonyi átlag kevesebb, mint felét teszi ki (485 fő/km²).

Történelem

Számos régészeti emlék tanúsága szerint (230-ból származó, ma Esztergomban található római mérföldkő, a templom falába beépített latin feliratú kő, a római katonai tábor pecsétjével ellátott téglák) területe már a római korban lakott volt, Püspöki Nagy Péter 1968-ban kutatásai alapján római municípium létét feltételezte itt. Jelentős település volt az avar időszakban (a 9. század elején, az akkori Duna-szigeten elterülő Vetvar templomos hely volt), a 11. században is egyike volt a Csallóköz templomos falvainak. Első írásos említése 1221-ből származik, ekkor már fennállt Szent Miklósnak szentelt temploma. Neve onnan ered, hogy a falu az esztergomi káptalan birtoka volt (az érsekség egészen 1911-ig a fő birtokos maradt Pozsonypüspökin). A közeli Pozsony piaca által nyújtott jó értékesítési lehetőség és a vámmentesség a 15. században a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó lakosság számára viszonylagos jólétet biztosított, ekkorra tehető a mezővárossá válás is. Fontos gázlók vezettek itt át a Dunán (ekkor még a mai Kis-Duna volt a fő folyóág) Oroszvár és Vereknye felé. A század derekán a huszita cseh csapatok támadásai ellen földvárat építettek, melynek azonban mára semmilyen nyoma nem maradt fent, bár az okiratok bizonyítják létezését. 1529-ben az átvonuló oszmán csapatok felégették a települést, de gyorsan újjáépült, 1536-ban 36, 1553-ban már 41, 1634-ben pedig 120 portáját és 706 lakóját említik az összeírások. 1563-ban a reformáció terjedését megelőzendő Püspöki heti vásártartási jogokat is nyert. Ezután jöttek létre az első céhek (a vargákét és csizmadiákét 1592-ben a juhászoké, 1651-ben a kovácsoké, 1671-ben a szabóké, 1675-ben pedig a bognároké követte). 1588-ból van tudomásunk az első különálló iskolaépületről a településen. 1620-ban Bethlen Gábor felkelői a közeli Csütörtöknél csaptak össze a császári csapatokkal, melyeknek Püspökinél volt a támaszpontjuk. A gyorsan fejlődő mezővárost 1683. júliusában a Bécs ellen vonuló oszmán hadsereg tatár segédcsapatai felégették, ezután három évig lakatlan maradt, majd részben szász telepesekkel népesítették újjá (ekkortól ismert Bischdorf német névváltozata). Anyakönyvei 1688-tól ismertek. 1704. április 20-án a püspöki csata ugyan kuruc győzelmet hozott, de a Csallóközbe betörő császári csapatok (dán zsoldosok Tramp vezetésével) ismét felégették és elpusztították Püspökit. A császáriak 1705-ben megerősítették a püspöki erődőt és egészen 1720-ig helyőrséget állomásoztattak benne. A vízárokkal körülvett várat 1720-1750 között romboltak le. 1714-1715-ben egy nagy pestisjárványban a lakosság csaknem egyharmada életét vesztette. 1744-ben pusztított utoljára a járvány. A település fejlődése az 1683-1715 közötti sorozatos pusztítások során megtört és még egy évszázadig stagnált a népessége, lakói korábbi privilégiumaikat elveszítették és jobbágyi sorba süllyedtek. 1755-ben szentelték újjá a Szent Miklós-templomot. A már a 16. században fennálló, majd egy ideig a Palugyai-család birtokában lévő érseki kastélyt 1780 után barokk stílusban építették újjá és parkot is létesítettek mellette. Az 1776-86 között szintén barokk stílusban épült Ormosdy-, majd Draskovich-kastélyt 1958-ban rombolták le. 1851-ben 1159 lakosa volt. 1859-ben a település nagy részét tűzvész pusztította el, ekkor mintegy 600-an vesztették el otthonukat. A 18-19. században a gyakori áradásoktól is sokat szenvedett, elterjedt betegség volt az alacsony jódtartalmú víz miatt kialakuló golyva. 1860-ban új, kéttantermes iskolát építettek (1906-os átépítése után egészen napjainkig a magyar alapiskolának ad otthont). 1880-ban 1719, túlnyomórészt (85,5 %) magyar anyanyelvű lakosa volt. 1882-ben önkéntes tűzoltó egylet létesült a községben. 1895-ben megépült a csallóközi vasútvonal Pozsony és Dunaszerdahely közötti szakasza, melynek egyik vasútállomása Pozsonypüspökinél létesült. A 20. század elején, az országos településnévrendezéskor kapta a hivatalos, a vármegyei hovatartozásra utaló Pozsonypüspöki nevet, a korábban használt Püspöki helyett. 1908-ban óvoda létesült a községben. A 20. század első felében erdeinek egy részét (a korábbi Tilalmas- és Mogyorósi-erdőt) kiirtották és szántófölddé alakították. Ugyanebben az időszakban szűnt meg Bélamajor és Galgóczymajor is. Az első világháborúban 99 pozsonypüspöki lakos vesztette életét. 1920-ig Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. Az 1920-as években Kiszucából és Árvából számos szlovák telepes érkezett a községbe, ekkor alakult ki a vasútállomás közelében a „Slovenská kolónia” településrész. 1927-ben szlovák iskolát is alapítottak Pozsonypüspökiben. A két világháború között két malom is üzemelt a településen. 1938. novemberében az első bécsi döntés során Csehszlovákia része maradt, bár a lakosság egy része tüntetésen követelte a falu Magyarországhoz csatolását, ezért katonaságot vezényeltek a községbe. 1939. márciusától 1945. április másodikáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. 1944-ben egyesítették Pozsonypüspökit és Szunyogdit, ekkor kapta a korábbi Biskupice pri Dunaji helyett a Podunajské Biskupice hivatalos nevet. A második világháborúban 24 lakosa vesztette életét, közülük tízen a pozsonyi Apolló-olajfinomító bombázásakor. 1947-ben 95 magyar családot telepítettek ki Magyarországra, 29 családot pedig csehországi kényszermunkára deportáltak, egyben magyarországi és romániai szlovák családokat telepítettek a községbe. A magyar nyelvű oktatás hatévi szünet után 1951-ben indult újra. 1956-1957-ben a Slovnaft hatalmas olajfinomítójának megépítésével alapvetően megváltozott a község arculata (a finomító területének több mint fele Pozsonypüspöki akkori határában létesült, ezt később Főrévhez csatolták át). Népessége is növekedett, míg 1940-ben Pozsonypüspöki és Szunyogdi együttes népessége 4490 fő volt, 1970-ben már 7500. 1972. január 1-jén Pozsonypüspöki Pozsony városrésze lett, a II. körzet (1996-tól Pozsony-II. járás) részeként. Korábbi határának egy részét Főrévhez csatolták át, ugyanakkor Vereknye határának egy része Pozsonypüspökihez került. A község Pozsonyhoz csatolása után kiterjedt lakótelepépítés (a Vereknye és Pozsonypüspöki között megoszló Homorúszögi-lakótelep 1974-78 között, az Árokközi-lakótelep 1973 és 1979 között épült) kezdődött a régi településközponttól északkeletre, teljesen egybeépítve Pozsonypüspökit és Vereknyét. 1980-ra népessége megháromszorozódott. Ezzel párhuzamosan a zömében szlovák nemzetiségű új betelepülők révén a korábban a lakosság túlnyomó többségét alkotó magyarság kisebbségbe szorult. 2017-ben megkezdődött Pozsonypüspöki határában a D4-es, Pozsonyt elkerülő összekötő autóút építésének előkészítése, melynek során Bélamajor közelében jelentős településre utaló avar temetőt tártak fel. Szunyogdi első írásos említése 1378-ból származik, Püspökihöz hasonlóan az esztergomi érsekség birtoka volt. 1622-ben és 1714-15-ben súlyos pestisjárvány pusztította lakosságát. 1681-ben Szelepcsényi György érsek építtette templomát egy korábbi templom helyén, a következő évben lakói vámmentességet nyertek. 1683-ban Püspökivel együtt a Bécset ostromló oszmán sereg áldozatául esett. A 17. század végén betelepített német lakossága a 18. századra elmagyarosodott. 1828-ban 47 háza és 341 lakosa volt. 1847-ben az egész falu leégett. Lakói a 19. században jelentős részben gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. 1855-ben 383 lakosa volt. 1880-ban 481, túlnyomórészt (87,5 %) magyar anyanyelvű lakosa volt. Már a 20. század elején teljesen egybeépült Pozsonypüspökivel. 1920-ig Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1939. márciusától 1945. áprilisáig a fasiszta szlovák bábállam része volt. 1944-ben Pozsonypüspökihez csatolták. 1972-ben korábbi 483 hektáros kataszterét feldarabolták, ma csak mintegy egyharmada (a régi településközpont) tartozik Pozsonypüspökihez, a többit Főrév és Vereknye között osztották szét.

Mai jelentősége

Pozsonypüspöki ma elsősorban lakóövezet, számos oktatási intézménnyel (5 alapfokú és 4 középfokú oktatást biztosító iskola), köztük az Öregmalom utcában található magyar tannyelvű alapiskolával. Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma középkori eredetű, az eredetileg román stílusú templomot a 14. században gótikus stílusban építették át, gótikus szentélye és középkori falfestményeinek egy része napjainkig fennmaradt, mai formáját a 18. századi átalakítás során nyerte el. A 18. század második felében épült barokk stílusú volt érseki kastélyában 1961-től a pozsonyi egyetemi kórház tüdőosztálya működik (az épület 1852-1912 között községházaként, majd a keresztes nővérek székházaként és tbc-kórházként szolgált). A kórház területén épült Szent Kereszt-templomot 1992-ben szentelték fel. Szunyogdi Szent Józsefnek szentelt római katolikus temploma 1681-ben épült késő reneszánsz stílusban. A Szentháromság-szoboregyüttes 1776-1780-ban emelt barokk stílusú műemlék, a Szent Rozália kápolnát 1723-ban építették a pestisjárvány emlékére. Az első világháború áldozatainak emlékművét 1936-ban emelték. Mogyoróspusztán az 1780-1783 között épült egykori Batthyányi-vadászkastély ma raktárként működik. A 18. század első felében épült Albert-kúria (vagy Linzbóth-kúria) 1985-tól a Kereskedelmi múzeumnak ad otthont. A Duna bal partján található Kopács-sziget (1976 óta 82,6 hektáron) és Jegenyés dűlő (1988 óta 60 hektáron) természetvédelmi terület. Határában több helyen homok- és kavicskitermelés folyik (Kötélszerpuszta, Galgóczymajor). Pozsonypüspökinél található a főváros egyik legfontosabb vízműve.

Település eseményei