lapajánló 20
A jól végzett munka, az új etnikai centrum és a tévutak
Magyar7 - 20. száma
2023. augusztus 29., 13:08

Nem érné meg lemondani a Wagnerről Oroszországnak

Újabb és újabb ceruzavonások kontúrozzák Jevgenyij Prigozsin repülőgép-balesetét, melyben, a hivatalos közlés szerint immár genetikai vizsgálatokkal is igazoltan életét vesztette a Wagner-csoport alapítója. Az internet bugyraiban természetesen már felbukkantak olyan interpretációk is, hogy mindez csak titkosszolgálati játék...

Wagner emlékhely
Rögtönzött Wagner-emlékhely Moszkvában
Fotó: TASR

Ennek persze a valószínűsége csekély, bár a közép-európai ember óvatos az orosz hivatalos közlésekkel, hisz például 1986 áprilisában is azt hallhattuk, hogy Csernobilban nem történt semmi..., de fogadjuk el  a Nyomozó Bizottság közleményét, mely szerint

a molekuláris genetikai szakértői vizsgálatok befejeződtek, és megerősítették, hogy a 10 áldozat személyazonossága megfelel az utaslistán szereplő tíz emberének".

A Kreml kategorikusan elzárkózott attól, hogy bármi köze lenne a június 23-24-én fellázadt, Moszkva ellen induló, majd megtorpanó zsoldosvezér halálához. Az azonban minimum érdekes, hogy Junusz-Bek Jekurov, Szergej Sojgu védelmi miniszter helyettese Prigozsin halála előtt egy nappal, kedden Líbiában járt, ahol az oroszbarát Khalifa Haftar kelet-líbiai parancsnokkal is tárgyalt. Azt mondta Khalifa Haftarnak, hogy hamarosan új parancsnoka lesz a Wagner-csoportnak – állította a Reutersnek egy neve elhallgatását kérő líbiai tisztségviselő, aki tudott a találkozóról.

Wagner jelentős csatákat vívott Ukrajnában, harcolt polgárháborúkban és lázadásokban Szíriában, Líbiában, a Közép-afrikai Köztársaságban és Maliban, valamint átvette az irányítást az aranybányák és olajmezők felett – emlékeztet a Reuters.

A lázadás óta viszont a Wagner-csoport nem harcolt Ukrajnában, a harcosok Fehéroroszországba vonultak vissza. A zsoldosok átadtak egy szíriai bázist is a reguláris orosz erőknek, és megkezdték az áttelepülést Fehéroroszországba.

Afrikában viszont a helyzet változatlan. "A Wagner egy működő vállalkozás. Vannak szerződések, ez egy üzlet, folytatni kell" - mondta John Lechner amerikai kutató, aki könyvet ír Prigozsinról.

Azokban az országokban, ahol Wagner a Moszkvával kötött hivatalos megállapodáson keresztül működik, az elemzők egyelőre nem számítanak nagy változásra.

A Közép-afrikai Köztársaságban Faustin-Archange Touadera elnök politikai tanácsadója, Fidele Gouandjika "nagy szomorúságként" panaszolta Prigozhin halálát, mert emberei "segítettek a demokrácia megmentésében" , amikor a kormányt a polgárháborúban segítették.

Miként hajdan a templomos lovagok is a "kardozás" mellett komoly gazdasági tevékenységet is folytattak, a Wagnernek is voltak gazdasági érdekeltségei. Szíriában állítólag bekapcsolódott a kőolaj-kitermelésbe, Afrikában pedig a bányászatba és a fakitermelésbe. De a Wagner nem az a tipikus tőzsdei cég, amelynek a főkönyvét az interneten lapozgathatjuk. Az információk egy részét a Wagner-vezetők "magukkal vitték a sírba", Prigozsin, és Dmitrij Utkin, a Wagner parancsnoka mellett ugyanis a szerencsétlenül járt magángépen utazott Valerij Csekalov is. A 47 éves egykori haditengerész nem állt olyan reflektorfényben, mint Utkin, de hivatalosan ő volt a Wagner logisztikai vezetője, emellett a pénzügyek egy részét is ő kezelte.

A France24 interjút készített Anasztaszia Sapocskinával, az Eastern Circles thinktank Oroszország-szakértőjével a csoport jövőjéről Prigozsin halála után. A szakértő elmondta:

Számos lehetséges forgatókönyv létezik. A Wagner egy pénzkereső gépezet, amely az afrikai vezetők biztonságának biztosításáért cserébe aknázza ki az aranyat és az afrikai erőforrásokat. Ez az üzlet fontos Oroszország számára."

Sapocskina emlékeztetett: "Mint minden más cég, Wagner is kibírja a vezetőt ért csapást. A vezérigazgató nem számít, leváltható." A terepen ugyanis ott maradtak az afrikai vezetők biztonságáról gondoskodó parancsnokok, ez pedig garantálja, hogy az afrikai pénzforgalom hosszú távon biztosítva legyen.

Olyan vélemények is vannak, hogy a kegyvesztett Wagner-csoportot szervezetileg felszámolják, személyi állományának azon részét, amely nem akar a reguláris orosz haderőhöz csatlakozni, felszívják más orosz katonai magánvállalatok. Ezekből pedig akad pár, bár méretében a Wagnerrel egyik sem összehasonlítható.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.