2023. június 3., 13:09

Oroszországban is zajlik a háború

Hadviselő államként Oroszországnak nem szabad meglepődni azon, ha Ukrajna visszalő. Akik még figyelemmel követik az orosz-ukrán háború történéseit, észrevehették, az utóbbi időben több támadás is történt Oroszország területén.

A Freedom for Russia Legion katonái
A Freedom for Russia Legion katonái
Fotó: Moscow Times

2022. február 24-én, és az azt követő napokban, hetekben a világsajtó élőben közvetítette a háborút. Mint korábban már írtunk róla, a háború(k) észlelése-befogadása három évtizeddel ezelőtt, az Öböl-háború idején változott meg, amikor a CNN szinte élőben közvetítette azt. Ekkor még bőven a közösségimédia-robbanás előtt voltunk, webkettő sehol sem volt, felénk még webegy se nagyon, a médiát a tévé jelentette, tehát abban az időben a háború befogadhatóságának maximuma volt a tévéképernyő.

Ma azonban a konfliktus résztvevői egyben digitális tartalomkészítők is, nem egyszer saját elő adásában láthattunk meghalni olyan katonákat, akik figyelmen kívül hagyták, hogy ami sugároz, az be is mérhető. Illetve nem tudjuk, hogy a "népinek" látszó tartalom mögött valóban egy Novoszibirszkből vagy éppen Mariupolból sorozott baka áll-e, vagy a profilt kormányzati szervek etetik a központi narratívának megfelelően. Mindez alapvetően megváltoztatta a háború észlelését/befogadását az elmúlt 465 napban. Ráadásul a háború olyan szint vált mindennapjaink részévé, hogy a befogadók egy része – érthetően – ráunt, belefáradt a hírözönbe.

Akik – hivatalból és/vagy érdeklődésből – még figyelemmel követik a keleti szomszédunk területén zajló történéseket, az utóbbi időben felfigyelhettek rá, hogy a háború átlépett egy határt. Az oroszt.

A Ma7-en is beszámoltunk róla, hogy a háború kezdetén állítólag ukrán tankok hatoltak be orosz területre, ám abban az időben sokkal valószínűbb volt, hogy eltévedtek, mint hogy szisztematikus támadást szerettek volna végrehajtani. Ma, ha hasonló hír érkezne, már elgondolkodnánk azon, hogy ez egy küszöbön álló stratégiai fordulat-e (ha nem tudnánk, hogy a számok nem engednek, de ez most nem témája ennek az írásnak).

A CNN is felhívta rá a figyelmet, az ukrán egyenruhájuk zubbonyzsebében ukrán katonakönyvet viselő, Ukrajnából támadó orosz állampolgárok által indított hadműveletek továbbra is átláthatatlanok, tovább tágítva a hibrid háború szürkezónáját. Természetesen különbséget kell tenni a "klasszikus hamis zászlós", és a valóban ukránok által végrehajtott támadások között, már ha ez egyáltalán lehetséges.

Az amerikai hírtelevízió megemlíti, a módszerben semmi újdonság nincs, például Dél-Afrika apartheid rezsimje a 70-es, 80-as években Angolát, Zambiát, Zimbabwét és Mozambikot határokon átnyúló támadásokkal zaklatta, gyakran helyi felszabadító harcosoknak adták ki magukat a civilek elleni klasszikus „hamis zászlós” támadásokban, megpróbálva aláásni a felszabadító mozgalmak támogatását.

Ezeket a csoportokat gyakran angolai vagy zimbabwei harcosok alkották, hogy „autentikussá” tegyék azokat az atrocitásokat, amelyeket aztán másnak szerettek volna tulajdonítani. Hadtörténeti érdekesség, hogy ezeket a harcosokat gyakran feketére mázolt arcú fehér férfiak vezették, nyilván orosz-ukrán viszonylatban ez nem releváns.

Annak, ha Ukrajna áttör a határ menti orosz területekre, és a határövezetben levő településekre támad, korlátozott taktikai hatása lehet, de ha híre meg, annak destabilizációs hatása lehet.

A legutóbbi ukrán ágyúzás által leginkább sújtott belgorodi régió  kormányzója civilek százait menekítette ki, személyesen tartotta telefonon a kapcsolatot Putyinnal.

Eközben a Freedom for Russia Legion hirdetéseket tesz közzé a Telegram csatornáján, hogy drónpilóták csatlakozzanak a soraihoz.

https://t.me/legionoffreedom

Az Orosz Önkéntes Hadtest és a Szabadság Oroszországért Légió is azt állítja, hogy vannak támogatói Oroszországban. Ez valószínű, emlékezzünk csak a Kreml elleni dróntámadásra, illetve múlt héten ismeretlenek az orosz ellenzék kék-fehér zászlaját röptették Moszkva felett.

A CNN megjegyzi, az orosz reakciókat látva működhetnek az ukrán, határon átnyúló támadások.

Putyin a Biztonsági Tanács pénteki ülésén  azt mondta, meg kell akadályozni, hogy a „rosszindulatúak” destabilizálják Oroszországot.

Kijelentette, hogy a tanács a belpolitikai biztonság biztosítására fog összpontosítani, figyelembe véve az ellenség fokozott erőfeszítéseit „az Orosz Föderáción belüli helyzet felkavarására”.

Ukrajna az Oroszország területén levő konfliktusok kommunikációjához olyan helyről kapott segítséget, ahonnan végképp senki nem várta: Jevgenyij Prigozsintól, a Wagner magánhadsereg vezetőjétől. A zsoldoscsapat vezetője Bahmutóbl kivonulva úgy nyilatkozott, most pihenni szeretnének, mert kemény időszakon vannak túl, és felkészülni az újabb konfliktusokra, "ezúttal valószínűleg orosz területeken".

Prigozsin sosem rejtette véka alá konfliktusát az orosz hadvezetéssel. A Moszkvát ért dróntámadások után például azt mondta:

Ti büdös állatok, disznók vagytok. Emeljétek fel a seggeteket az irodákból, ahova az ország védelmére ültettek benneteket."

Ez nem sok teret hagy az együttműködésre...

Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó a legutóbbi, a régiót ért támadások kapcsán elmondta, tüzérséggel és aknavetőkkel lőtték a területet, károk keletkeztek az utakban, lakóingatlanokban és a járművekben, 12 ember megsérült. A kormányzó kifogásolta, hogy az orosz katonaság nem lőtt vissza. Magunkra maradtunk – írta a Telegramon.

A CNN szerint, ha ezek a nézetek terjedni fognak Oroszországban, az destabilizálhatja a hadjáratot, és az orosz belpolitikát is.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.