Geopolitikai interjúsorozat Demkó Attilával, III. rész: A következő tíz-húsz évben a túlnépesedés lesz a legfontosabb problémánk, nem a klímaváltozás

2021. április 29., 19:45
Pomichal Krisztián

Demkó Attila geopolitikai szakértő több mint másfél évtizedet töltött a Honvédelmi Minisztériumban, négy évig vezette annak Védelempolitikai Főosztályát, jelenleg, amellett, hogy ír, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyét vezeti. A ma7.sk-n háromrészes, a legfontosabb kül- és biztonságpolitikai témákat tárgyaló interjúsorozat készül a nálunk is népszerű Máglyatűz, illetve a Napról napra Trianon című könyvek szerzőjével. Sorozatunk utolsó, harmadik részében a klímaváltozás és a demográfiai változások történelemformáló hatalmáról és Isten "lándzsájáról" is szó esik!

demkó attila
Fotó: Gyurkovits Tamás/MCC

Az előző két alkalommal konkrét konfliktusokról beszélgettünk, azok mozgatórugóiról, lehetséges következményeiről. Induljunk most messzebbről kicsit! Mik a legfontosabb történelemformáló tényezők, hatások körülöttünk?

A hagyományos hatalmi politikán túl két alapvető drivert, mozgatórugót érdemes kiemelnünk, amelyek tulajdonképpen a modern ember megjelenésétől máig hatnak. Az egyik egy korábban tőlünk alapvetően független, ma viszont már az embertől nagyon is függő tényező, a bolygó klímájának alakulása. Nem kérdés, hogy a klíma mindig nagy hatással volt az emberi történelemre, egyik mozgatóereje volt, ez ma is így van. A nagy civilizációk kialakulása az előző sok tízezer éves eljegesedés lezárultával és egy melegebb, stabilabb éghajlat megjelenésével indult el. Ez biztosan nem véletlen. Persze az elmúlt tízezer évben sem volt minden állandó: a sztyeppei szárazságok népvándorlásokhoz vezettek, az esők elmaradása, a folyók kiszáradása teljes civilizációkat tett tönkre.

A másik nagy mozgatórugó a demográfia.

Egyes régiók túlnépesedése a történelemben már vezetett súlyos konfliktusokhoz, és a következő évtizedekben újra rendkívüli jelentőségű lesz a kérdés. De máshogy, mint korábban: egyszerre tapasztalható népességrobbanás és népességcsökkenés egymáshoz igen közel lévő térségekben. Ugyanakkor viszont könnyebb elvándorolni, mint valaha!

Kezdjük az elsővel akkor, manapság egyébként is divatos téma a klímaváltozás.

Hogyne, több, mint divatos, és ez nem véletlen. Világosan látszik, hogy a klímával kapcsolatos közbeszédet bizonyos körök igyekeznek tudatosan saját politikai érdekük, ideológiájuk és missziójuk szerint alakítani. Tudatosan használják a szót: „klímakrízis”. A gyors, ember indukálta klímaváltozás tény, önmagában nem negatív dolog a veszélyekre akár nagyon erőteljes szavakkal rámutatni, de egyesek politikai fegyverként használják ezt a fontos ügyet.

Klímaváltozás van, volt, lesz, és most jelentős részben az emberi tevékenység okozza, de problematikus egyedüli és mindent felülmúló egzisztenciális fenyegetésként bemutatni, mert egy sokkal akutabb problémától vonja el a figyelmet, a már említett népességrobbanásról.  

A klíma gyors megváltozása kétségtelenül komoly fenyegetés lehet. Nagyjából 2,6 millió éve folyamatos jégkorszakban élünk, glaciálisok és interglaciálisok váltják egymást. Jelenleg egy utóbbi végén tartunk, egy szokatlanul hosszú, több mint tízezeréves viszonylag stabil időszak végén. Érdekes kérdés egyébként, hogy emberi behatás nélkül mikor kezdődne el a következő nagy lehűlés – azaz mikor lenne újra olyan jeges tundra Magyarországból, amilyen tizenötezer éve volt. Ma csak a melegedéstől tartunk, pedig előbb utóbb szembe kell néznünk egy újabb eljegesedéssel is.

2021. április 15., 18:37

Geopolitikai interjúsorozat Demkó Attilával, I. rész: A háború nem egy számítógépes játék, a teljes kontroll illúzió

"Ukrajnáért senki nem akarja kirobbantani a harmadik világháborút, még az Egyesült Államok sem." A sorozat első része az orosz-ukrán kérdésre fókuszál.

Ha geopolitikai szempontból nézzük a kérdést, milyen gyakorlati kihívásokkal jár a klímaváltozás?

Elsőként a tengerszint emelkedését emelném ki, mint talán a legnagyobb hatású folyamatot, de annak hangsúlyozásával, hogy korántsem mindenhol egyforma sem az emelkedés, sem az általa okozott probléma. Az óceán nem egy fürdőkád, egészen mások a hatások különböző földrajzi pontokon. Ennek ellenére globális problémáról van szó. Viszont ez nem a következő húsz-harminc év nagy problémája, inkább ötven-száz év múlva lesz ebből valódi befolyásoló tényező, évszázados távlatban pedig hatalmas, sok milliárd embert érintő probléma lehet, ha nem teszünk valamit.

Lehet 2300-ban a mainál 5 méterrel magasabb a tengerszint? Lehet bizony. De nem 2030-ban vagy 2050-ben, de még nem is 2100-ban.

A tengerszint emelkedése mellett lokális problémákról érdemes még beszélni, nem elfelejtve, hogy a klíma melegedése bizonyos országok számára tulajdonképpen hasznos. Azt gondolni, hogy a klímaváltozás rövidtávon csak negatívumokkal jár, tévedés.

A helyzet nem ennyire fekete-fehér. A skandináv államok, Kanada vagy Oroszország sok tekintetben jól jár a felmelegedéssel, erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Csakhogy ezek a pozitív hatások jóval kevesebb embert érintenek, mint a negatív hatások. Hatalmas probléma lehet Dél-Ázsia óriási lakosságszámmal rendelkező országaiban az esőzések alakulásának változása. Ha nem akkor és nem úgy jön a monszun, ahogy az elmúlt tízezer évben, az óriási kihívást jelenthet a régiónak. A legfrissebb projekciók szerint szerencsére inkább több, mint kevesebb eső várható Indiában, de ez is okozhat nehézségeket. A nagy kérdés igazából az, hogy az itt felsorolt problémák milyen időtávon belül jelenthetnek gondot. Amikor pár éven belül bekövetkező katasztrófákat emlegetnek, annak nagy része inkább a legrosszabb fogatókönyv legrosszabb alforgatókönyve, vagy simán politikai célú ijesztgetés, propaganda.

Ha öt-tíz éves távlatokban riogatunk, és nem jön a globális katasztrófa, aláássuk e fontos, mindenkit érintő ügy hitelét az emberek szemében.

Egyébként a legpesszimistább, de még komolyanvehető forgatókönyvek tényleg nagyon komoly problémákat jósolnak, de messze nem olyanokat, mint amilyenek a köztudatba bekerültek. Nem merném persze kijelenteni, hogy nem következhet be hirtelen, nagyarányú klímaváltozás, de egy ilyen forgatókönyv valószínűsége igen-igen kicsi. Ráadásul azért azok is 10-20 év alatt eredményeznének katasztrófát. A Holnapután című filmben bemutatott sztori a Golf-áramlat hirtelen, hetek alatt bekövetkező leállásáról és egész Észak-Amerika hétfőtől vasárnapig bekövetkező keményre fagyásáról teljesen megalapozatlan.

Hadászati, geostratégiai szempontból milyen következményekkel számolhatunk?

Erre a kérdésre nagyon nehéz egyértelmű választ adni. Mik lesznek a hatások? Mikor? Hol?

A klímaváltozásról szóló diskurzusokban általános probléma, s ez az ön kérdése kapcsán is felmerül, hogy egy olyan rendszerben próbálunk megjósolni bizonyos dolgokat, amit nem is teljesen értünk.

Az összes előrejelzés elégtelen mennyiségű kiinduló adaton alapul, azon kívül, hogy gyorsan változik, melegszik az éghajlat, kevés a valódi, lokális bizonyosság. Maradva Indiánál, mi van akkor, ha a legfrissebb, 2021. áprilisi projekció arról, hogy a monszun erőssége nő a melegedéssel, téves? Nem nehéz elképzelni, mit jelentene, ha 1,3 milliárd embernek 1-2 évtized leforgása alatt nem jutna elég öntözővíz a monszun megváltozása miatt, főleg úgy, ha tudjuk, India részben Kínával és Pakisztánnal osztozik a vízkészletén. Még egyszer hangsúlyozom, nem szabad lebecsülni a klímaváltozás által indukált események hatását, de ezeket több évtizedes, vagy inkább százéves távlatokban érdemes vizsgálni. Abban meg végképp nem érdemes gondolkodni, hogy egy kisebb földrajzi régióra nagy pontosságú előrejelzést lehet adni. Az száz százalékig biztos, hogy ha a melegedés folytatódik, a tengerszint emelkedni fog, de messze nem ennyire biztos, hogy például a monszunnal mi lesz. 

2021. április 22., 19:32

Geopolitikai interjúsorozat Demkó Attilával, II. rész: A XXI. században is a nemzet és a vallás a világ eseményeinek mozgatója

Az ismert külpolitikai szakértőt kérdeztük az amerikai dominancia hanyatlásáról, a "stratégiai álom" mibenlétéről, a kínai nagy ugrásról és arról, mi mozgatja a világpolitikát.

Ezek szerint a vízért folyó háborúk víziója nem puszta képzelgés.

Nem, sőt! Egy sokkal szűkebb időtávlatban is komoly problémát jelent a vízhiány, de ezt elsősorban nem a klímaváltozással, hanem a népességnövekedéssel hoznám összefüggésbe. Egyiptomban a XIX. század végén élt nagyjából 10-12 millió ember, ma meg százmillió, és a víz kevesebb, mint száz évvel ezelőtt. Jelentősen növekedett a népesség Szudánban vagy Etiópiában, gátak épültek-épülnek amelyek a párolgási veszteség jelentős növekedését hozzák, stb. Adja magát a kérdés, meddig fenntartható ez?

A vízhiány tehát nem feltétlenül, vagy nem elsősorban a klímaváltozás miatt jelent már most is problémát, hanem a népességrobbanás miatt. Miközben a klímavita rendkívül tematizált és népszerű, a népességrobbanás problémáival alig foglalkozik valaki.

Annak ellenére, hogy ez utóbbi véleményem szerint jóval hamarabb állít minket szinte megoldhatatlan kihívások elé. Van itt egy érdekes kapcsolódási pont. Az előbb a klímaváltozás egyes pozitív hatásairól is szó esett. Vegyük észre, hogy ott olyan északi országokat, régiókat emlegettem, amelyek gazdaságilag erősek, stabilak és viszonylag kevés lakosuk van. Ehhez képest a negatív hatások vélhetően azokat a területeket érintik majd, ahol óriási a népességnövekedés. Ez az igazi probléma! Ha megkapargatjuk kicsit, miért tört ki a legutóbbi szíriai polgárháború, egyik okként szembejön a 2006-tól indult komoly szárazság. Parasztok százezreinek lehetetlenült el a megélhetése. Ez persze csak egy ok a sok közül, de igen jelentős.

Megoldható egyáltalán érdemben a klímaváltozás problémája, ha demográfiai kihívásokkal nem kezdünk valamit?

Az egyik tulajdonképpen oka is a másiknak. Nem mindegy, hogy egymilliárd ember fogyaszt a földön, kettő vagy tíz. A két dolog erőteljesen összefügg. Nem csak arról szól az egész, amire a progresszív diskurzus koncentrál, hogy a fejlett országok mennyit fogyasztanak. Amikor Afrikában, Dél-Ázsiában és Dél-Amerikában naponta sok száz négyzetkilométeren irtják az erdőt, akkor beszélhetünk ugyan a Nyugat környezetpusztításáról meg felelősségvállalásról, de azért lássuk be, sokszor olyan parasztok irtják az esőerdőt, akiknek a megélhetéséhez ez elengedhetetlen. Erről nem csak a Nyugat tehet. Kell a föld. Máshol kell a legelő. Egy példa: Niger lakossága az ötvenes évektől napjainkig 2.5 millió főről több mint 24 millióra nőtt. Ma is hihetetlen mértékben növekszik, egy nőre átlagban hét gyermek jut.  2050-re 65 millió feletti lehet a népesség ebben a nagy, de túlnyomórészt ma is sivatagos országban. Nem tudnak mit csinálni, rákényszerülnek a környezet tönkretételére, a rablógazdálkodásra.

Ez egy olyan probléma, amit mindenképp kezelni kell, és a fejlett országoknak abban kellene igazán segíteni, hogy Afrika népessége ne duplázódjon meg a következő 30 évben.

Oké, de hogyan?

Ahol fogadókészég van rá, ott segíteni kellene, hogy a népességnövekedést megfékezzék. A baj az, hogy ez egy politikailag nem korrekt téma: a fehér ember megmondja a feketének, szaporodjon lassabban. Előbb beszéltünk róla, hogyan tematizálják a klímavitát, figyeljük meg, hogy a demográfiai kérdésekről alig beszél valaki. Nem ildomos kimondani, mekkora a baj!

Pedig ki kellene mondani, az emberiség nem csak azáltal követ el agressziót a környezete ellen, hogy szenet és gázt éget, meg kőolajat termel, hanem azzal is, hogy helyenként fenntarthatatlan a népességnövekedés.

Van a túlfogyasztás nyugati agressziója, de van demográfiai agresszió is. Az egyik a fejlett világban, jórészt a „fehér ember” világában, a másik viszont elsősorban Afrika népeire jellemző. Mindkét problémát megfelelő súllyal kellene kezelni, de csak az egyikről, a túlfogyasztásról beszélnek sokszor olyanok, akik egyébként magánrepülőkkel járják a világot és olimpiai méretű, édesvízzel feltöltött medencét találni a kertjük végében. Az igazán szomorú az az, hogy a legfontosabb eleme a népességrobbanás lassításának, mérséklésének az afrikai nők felemelése, reproduktív jogaik erősítése, oktatásuk segítése, abszolút „progresszív” téma lehetne. De keveset beszélnek róla és még kevesebbet cselekednek.

A családtervezés átlagos éves költsége páronként 10-20 dollár között mozog. De nem láttam erre adománygyűjtő kampányt Greta Thunbergtől.

Afrikai kísérleti projektek megmutatták, akár kis készpénzjuttatások ösztönzést adhatnak a szülőknek arra, hogy lányaikat iskolában tartsák, ezzel nem csak az iskolázottságot növelnék, hanem a termékeny életszakaszt is csökkentenék némileg. Több iskola, kevesebb gyerek, de a BLM világában lehetetlen erről hangosan beszélni, mert egyből rasszizmust kiáltanának.

Nincs itt logika, az ideológia az úr.

Szakadjunk most el egy kicsit a bolygónktól. Bár ez a téma is külön interjút érdemelne, de most csak egy kérdés erejéig van rá módunk kitérni. Mikor Donald Trump űrhaderő létrehozásába fogott, az egész világ rajta nevetett, a Netflix külön vígjáték-sorozatot szentelt a témának. Valóban ennyire jelentéktelen az űr stratégiai szempontból?

Nem, éppen ellenkezőleg. Csak Trumpra elnöksége első napján kiadták a kilövési engedélyt, ő jót nem csinálhatott, bár nem kétséges, komoly felkészültségi és stílusproblémákkal küzdött. Az űr a hatvanas évek óta hadszintér, kiemelt terület. Az amerikai elnök csak egy tényt szentesített: a közeljövőben az űr még fontosabb lesz.

Új világ kezdődik majd, sőt, talán már el is kezdődött. Az űr eddig alapvetően egy passzív zónája volt a hadviselésnek, helymeghatározásra, felderítésre és kommunikációra szolgált.

Nem véletlen például, hogy ma már minden nagyhatalom saját műholdas helymeghatározó rendszerrel dolgozik. Aki teheti, függetlenedik az amerikaiaktól, a GPS-től, ami az első ilyen rendszer volt. Az EU-nak ott a Galileo, Oroszországnak a Glonass, Kínának meg a Bei-Dou. A helymeghatározás, a felderítés és kommunikáció a közeljövőben kiegészül egy negyedik tényezővel, konkrét csapásmérő feladata lehet bizonyos műholdaknak. Egy komolyabb háború esetén egyébként pont a GPS-rendszerek lesznek azok, amelyeket az ellenfelek elsők között megtámadnak - akár más műholdak alkalmazásával, lézertechnológiával. De a katonai műholdak akár földi célpontokat is támadhatnak a jövőben. Ez utóbbi nem feltétlenül lézertechnológiát takar, a légkör miatt inkább kinetikus rendszereket kell elképzelni.

Ágyúzás az űrből?

Nem, nem egészen. Van egy amerikai terv, Isten Lándzsája névre magyarítható talán. A műhold tömör wolfrám rudakat lőne ki a Föld felé, amelynek akkora lenne a kinetikus energiája, hogy hadihajókat vagy atombunkereket is megsemmisítene. Egy ilyen csapás ellen nem lehetne védekezni semmilyen légelhárító rendszerrel. Hogy a technológia jelenleg hol tart valójában, nem tudni, de hogy technikailag megvalósítható, az biztos. Három országot érdemes kiemelni, Kínát, Oroszországot és az Egyesült Államokat. Ezek hárman a következő évtizedekben aktív hadszíntérré teszik az űrt. Azt hiszem ezt már nem fogjuk elkerülni ebben a mai, új hidegháborúban.

Kapcsolódó cikkeink

Kövesse facebook oldalunkat is!