2023. február 19., 10:44

Az első magyar nő az Antarktiszon

Az Antarktisz létezését már évszázadok óta sejtették, de először Carsten Borchgrevink (1864–1934) norvég biológus volt az, aki valóban a lábával is érintette a hatodik világrész „szárazföldjét”. Idővel persze nemcsak a férfiak, hanem a szebbik nem képviselői is megjelentek itt. Köztük volt egy magyar nemzetiségű is, aki azonban Új-Zéland képviseletében töltött el néhány hónapot a Ross-szigeten kialakított Scott- és az USA által működtetett McMurdo kutatóállomáson, ahol tíz évig (1962–1972 között) egy kisebb atomerőmű segítségével energiát termeltek a sósvíz-desztillációs üzem számára. Különböző műszaki problémák miatt azonban az atomerőművet leállították és hagyományos dízelgenerátorokra cserélték.

farkas edit
Farkas Edit
Fotó: Magyar7/Archív felvétel

A Déli-sark térségében csakis tudományos tevékenység folyik, ebbe kapcsolódott be Farkas Edit (1921–1993) meteorológus is, aki az ózonréteg megfigyelésével foglalkozott és ezen a területen az egyik legelismertebb kutató volt.

Gyulán született, édesapja, Farkas István (1895–1976), egy jobboldali beállítottságú újságíró és tengerész, aki 1945 után menekülni kényszerült Magyarországról. Lánya 1939-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika–fizika szakos tanárnak készült és 1944-ben szerezte meg az oklevelet.

A család – elsősorban Farkas István korábbi tevékenysége miatt – jobbnak látta elhagyni Magyarországot és 1949-ig Ausztriában igyekezett boldogulni, majd 1949-ben a Dundalk Bay nevű hajó fedélzetén kivándorolt Új-Zélandra. Edit magyar diplomáját nem honosították, ezért előbb egy kórház konyhájában dolgozott, majd a wellingtoni Tudományos Kutató Intézet könyvtárában kapott állást.

Munkája mellett elvégezte a Victoria Egyetem fizika szakát és 1952-ben MSc diplomát szerzett. Ez lehetővé tette számára, hogy az új-zélandi meteorológiai szolgálat, kutató meteorológusként állományába vegye.

Fő szakterülete a légkörkutatás, a sztratoszféra szennyeződésének és anomáliásan ingadozó ózonrétegének a megfigyelése és elemzése volt.

1975-ben kapott lehetőséget arra, hogy az ózonréteg dinamikáját az Antarktiszon tanulmányozza és az ottani személyzetet a műszerek használatára megtanítsa. Más véleményekkel szemben Farkas Edit soha nem fogadta el az „ózonlyuk” fogalmát és úgy találta, hogy a magaslégkör ózontartalmának változó idő- és térbeli eloszlását elsősorban a sztratoszféra rendellenes dinamikája okozza, az emberi tevékenység ebben csak csekély szerepet játszik.

Farkas Edit 1986-ban vonult nyugdíjba és ebből az alkalomból az új-zélandi meteorológiai szolgálat Henry Hill-éremmel tüntette ki. Ekkor már évek óta rákbetegséggel küszködött, de mint egyik utolsó, 1992. november 26-án keltezett levelében Balázs Dénes professzornak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum alapítójának és igazgatójának írta, a 12 évig kordában tartott kór „pár hónapja kitört és pont a csontjaimat támadta meg. Nehezen tudok csak két bottal járni (…) az íróasztalnál, a computernél nem tudok már ülni, csak 5–10 percig, pedig egy sor érdekes írást szerettem volna még befejezni”.

Utolsó hónapjait már kórházban töltötte, itt hozzátartozói rendszeresen váltakoztak mellette. Kedvenc kutyáját, Portiát is beengedték az ágyához, és a hűséges eb 1993. február 3-án, hajnali négy órakor nyüszíteni kezdett, majd csaholva kirohant a szobából. A zajra az ügyeletes orvos is előkerült, aki megállapította a halál beálltát. Temetésén a wellingtoni magyarok vezetője, Szentirmay Pál így méltatta Farkas Editet:

Konyhai mosogatólányból lett nemzetközi hírű tudós, aki idegen földön, idegen környezetben szerzett igaz megbecsülést magának és nemzetének.”

Kéziratos feljegyzéseit, visszaemlékezéseit és egyéb relikviáit a Magyar Földrajzi Múzeum őrzi.

Megjelent a Magyar7 2023/7. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.