Kiska megvétózta az állami szimbólumokról szóló törvényt, a Himnuszról nem sokat beszélt
Andrej Kiska szlovák államfő megvétózta az állami szimbólumokról szóló törvényt, és mint egészet visszaküldte a parlamentbe újratárgyalásra. Az elnök szerint a törvény rendelkezései a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság elveivel összeegyeztethetetlenek - közölte a köztársasági elnök hivatala.
A törvény kritikusai szerint a jogi norma megtiltja más állam himnuszának éneklését vagy lejátszását, amennyiben az adott rendezvényen nincsen jelen a külföldi ország hivatalos küldöttsége.
Kiska szerint az állami szimbólumokról szóló törvény egyes rendelkezései "nagy teret adnak a különböző értelmezéseknek, ami így jogbizonytalanságot idézhet elő."
Az államfő jogi indoklásában az állami jelképek közül nagyobb figyelmet szentelt a szlovák címernek, mint a sok vitát kiváltott himnuszügynek.
Ez utóbbival kapcsolatban Kiska elmondta,
hogy a módosításnak nincs világos és ésszerűen megmagyarázható célja.
Danko szerint senki nem tiltja meg az idegen himnuszok éneklését, de nyitott kompromisszumot kötni.
„Andrej Kiska kifogásolja a rendelkezésnek azon részét is, amely a címer sportruházaton való megjelenítésére vonatkozik. A megfogalmazás szerinte nem egyértelmű, mert többféle értelmezést tesz lehetővé, bizonytalanságot okozva ezzel azoknak a személyeknek, akik ezt a rendeletet érvényesíteni szeretnék" – áll a elnöki hivatal közleményében.
Az államfő például azt kifogásolja, hogy nincs egyértelműen meghatározva a sportöltözet fogalma, ami a jégkorongozók esetében több részből áll, ezért több mindenre vonatkozhat. Ezenkívül Kiska szerint gond van az egyéb grafikai ábrázolások meghatározásával is, a sportmezeken ugyanis legtöbbször szponzorok logói is szerepelnek, amelyek mérete és elhelyezése szerződésbe van foglalva.
Kiska szerint a törvény hatályba lépésének dátuma sem megfelelő, mivel a jégkorong-világbajnokság május 15-én kezdődik, és a mezek készítői nem tudták objektíven felmérni, hogy megszavazzák a törvényt, ezért aztán a mezek gyártásánál erre nem tudtak figyelni.
„A jogbiztonság érdekében a törvényalkotóknak egy későbbi hatályba lépési időpontot kellett volna választaniuk" – jelentette ki Kiska.
Az elnök úgy véli, hogy az elfogadott jogszabály megbontja az állami jelképekről szóló törvény terminológiai egységét, mivel az állami címer stilizált ábrázolását alapjában véve az állami címer színek nélküli megjelenítéseként definiálja. Kiska emlékeztet, hogy az alkotmányban szereplő állami jelképek között nincs szó erről a kifejezésről, és arról, hogy ugyanolyan védelmet élvezne, mint a többi jelkép.
Az állami jelképekről szóló törvényjavaslatot az SNS terjesztette a parlament elé, mintegy reakcióként a jégkorong-válogatott mezén megjelenő logóra. A jogszabállyal a párt az állami jelképek fokozottabb védelmét akarta elérni. A jogszabály így olyan új kifejezésekkel gyarapodott, mint a „stilizált állami címer” vagy a „nemzeti jelkép”. Módosítja az állami himnusz kérdéskörét is.