2019. április 11., 19:37

Ondrej Dostál: Kiska eleget tett Bugár és Danko kívánságának, de nem úgy, ahogyan azt ők gondolták

Andrej Kiska államfő ma megvétózta az állami szimbólumokról szóló törvényt, és mint egészet visszaküldte a parlamentbe újratárgyalásra - vagyis teljesítette Bugár Béla és Andrej Danko kívánságát. Ondrej Dostál ellenzéki képviselő azonban úgy látja, ettől a két pártelnök nem lesz boldogabb.

201603231155200.001adostal.jpg

"Bugár Béla és Andrej Danko azt akarták, hogy Kiska elnök megvétózza az állami szimbólumokról szóló törvényt, amelyet az SNS képviselői terjesztettek be, s amely megtiltja a magyar himnusz játszását. (...) Andrej Kiska teljesítette ezt. A törvényt megvétózta, de ennek sem Danko, sem Bugár nem örülhet. Nem javasolta ugyanis azt, hogy csak az "iba" szócskát hagyják el a törvény szövegéből, amely úgy oldaná meg a problémát, hogy a kecske is jól lakik (a Most-Híd megvédi a magyar himnuszt) és a káposzta is megmarad (az SNS is keresztülviheti a törvényt)" - írja közösségi oldalán Ondrej Dostál.

Az ellenzéki képviselő szerint azzal, hogy Kiska a törvényt mint egészet küldte vissza a parlamentbe újratárgyalásra, vagy az SNS-ben, vagy a Most-Hídban lesznek elégedetlenek.

Az SNS-ben akkor, ha az elnöki vétót a parlament nem töri le, ebben az esetben ugyanis nem lesz semmi a törvényükből. A Most-Hídban pedig akkor, ha az elnöki vétót a parlament letöri, mert ebben az esetben benne marad a törvényben a magyar himnuszt tiltó rendelkezés - magyarázza Dostál, hozzátéve: más változtatásokat ugyanis a törvény újratárgyalásakor nem fogadhat el a parlament.

Zseniális. És kicsit rosszindulatú. De megérdemlik. Bugár is, Danko is"

- összegzi az államfő döntését Dostál.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.