2019. november 18., 14:15

Volt egyszer egy bársonyos forradalom 1: Mi történt ´89 novembere előtt?

Kedves Olvasóink, most induló sorozatunkban a harminc évvel ezelőtt történt rendszerváltozásra tekintünk vissza. Olyan emberek írják le személyes hangvételű emlékeiket, akik közül sokan egykor maguk is ott álltak a képzeletbeli barikádokon és szívesen gondolnak vissza azokra a sorsfordító napokra. Elsőként Agárdy Gábor osztotta meg velünk  emlékeit. Tartsanak velünk az időutazásban!

bársonyos forradalom illusztrációs kép
Fotó: TASR, Pixabay

A „bársonyos forradalom“ 30. évfordulóján írom e sorokat. Egyfelől azért, mert felkértek rá. Másfelől pedig nagy az indíttatásom leírni, hogy a „bársonyos“ jelzőt bizony visszafogottan illene értelmezni. Hogy ebbe valamicskét is belelássunk, nézzük meg, mi is történt Csehszlovákiában egy-két évvel 1989. november 17-e előtt.

Szencen, az utcában, ahol laktam, pár házzal tovább lakott Eliás József, neves matematikus és közgazdász, a Közgazdasági Főiskola (VŠE) professzora. Fő kutatási tevékenysége a makroökonómiai viszonyok matematikai vizsgálata és előrejelzése, valamint a gazdasági folyamatok optimalizációja volt.

Kilencgyermekes árvai szlovák családból származott, szülei a testvéreivel eléggé szegényesen tengették életüket. Egyszer egy gyermektelen szenci vállakozó – Eliás János és felesége Weigand Irén – valahol Árvában nyaraltak, ahol összekerültek a nagycsaláddal. Rövidebb ismeretség után adoptálták a kicsi Józsit és így lett belőle a magyarul is kitűnően beszélő csúcsszakember, Eliás Dodó, ahogyan a szenciek hívták.

A nyolcvanas évek második felében itt-ott eljárt a közeli sörözőbe, ahol gyerekkori ismerőseivel beszélgetett. Egyszer úgy 1988 őszén én is egy sörre mentem a „kávéházba“ és találkoztunk. Természetesen a szakmája is szóba jött, főleg a matematika, mert sok vállalati problémámra rákérdeztem és mindig segített. Akkor már a Nyugat-Szlovákiai Víz- és Csatornamű Vállalat elektronikai fejlesztési részlegét vezettem Szencen és sok volt a számomra nehezen megoldható feladat.

Politikáról is beszélgettünk a sör mellett és mesélt a közgazdaságtanban nemrég bevezetett matematikai analízisekről is. Elmondta, hogy ma nem jó hangulatban jött meginni a kis sörét, mert a főiskolán rájött valamire. Rákérdeztem, hogy mi lehet az, ami miatt csak kis sört iszik.

Elmondta, hogy állami megbízásból a tanszék vizsgálja az ország makroökonómiai mutatóit, amelyek nem jók és szakmai tanácsot várnak a főiskola szakembereitől. Nehezen, de kijött belőle: „...itt valaminek történnie kell, mert másképp az ország tönkremegy...”

Maszekvilág kicsiben

Akkortájt a szenci elektronikát fejlesztő részlegünk már ismert volt az országban, főleg a vízügyesek között. Nemzeti  vállalat voltunk, de az évek alatt kivívtuk magunknak a csaknem önálló gazdálkodást. A munka ment, a sikerek sem kerültek el bennünket.

A politikai légkör enyhülésével részlegünk a belügyminisztériumtól engedélyt kapott a telemetrikus rádióadók gyártására, ami addig szóba sem jöhetett. Ez csak azért volt lehetséges, mert a katonai és belügyi gyártás már nagyon alacsony volt, nem tudta kielégíteni a piacot.

A kommunista befolyás alatt álló törvényhozás (Szlovák Nemzeti Tanács) is érzékelhette a bajt. Hozott is egy törvényt, amivel bizonyos szűk keretek között engedélyezte az ún. „maszekolást“ , ha jól emlékszem, 1989. március elsejétől.

A mi részlegünk „vállalkozásbarát“ tagjai velem együtt már 1989. március 8-án megkapták a vállalkozási engedélyüket és a Vízmű keretén belül lassacskán elkezdtünk „maszekolni“. Hol volt még november 17-e...?

A változás szele

A munka sokasodott és már nem győztük a kilenctagú csapatban az új fejlesztéseket. Igazgatói engedéllyel felvettem külső munkatársnak Rajczy Lászlót (a későbbi MKDM központi titkárát), aki a Videoton kirendeltségén dolgozott számítógépes környezetben és főleg az akkor elterjedni  látszó gépparkokat szervizelte Szlovákia szerte. Ezért sokat utazott, nem volt kötött munkaideje – de a munkáját meg kellett csinálni. Ő már akkor felvette a kapcsolatot az ország egyes köreivel, nevezzük őket keresztény csoportoknak, akikkel Gombaszögön meg más rendezvényeken találkozni szokott. Ne felejtsük el, hogy ekkor Magyarországon már jóval előbbre járt a politikai átalakulás.

Közös szakmai munkánk alatt, főleg délutánonként, amikor behozta a rábízott és megoldott feladatokat, sokat beszélgettünk a politikai helyzetről. Elmondtam neki Eliás professzor úr véleményét, aki a hónapok során mindig ellátott új hírekkel a gazdaság állapotát illetően.

Laci úgy látta jónak, hogy elő kell készülni valamilyen változásra (ebben a magyarországi kollégái is támogatták). Egyelőre nem kell csinálni semmit, csak a keresztény csoportok (egyházi énekkarok, búcsújáró csapatok, stb.) megszervezése volt a cél. Valószínű, hogy ekkor kerülhetett (Budapesten) kapcsolatba Püspöki Nagy Péterrel. Laci már 1989 tavaszán komoly szervezést bonyolított le, évi legalább 50 ezer kilométert autózott és szervezte a csoportokat kelettől nyugatig.

Közben feszülten figyeltük a Szovjetunióban történteket – a gorbacsovi peresztrojkát. Eliás Dodó szerint ott még nagyobb volt a baj mint nálunk – tehát a változások nem lehetnek messze.

A kommunisták is belátták, a helyzet tarthatatlan

Eliás Dodó már kora ősszel jelezte, hogy nagy a baj, készüljünk valamire. Mi, akik akkor a (kommunista) politikával nem nagyon törődtünk, elképzelni sem tudtuk, hogy mi jöhet. Itt-ott kaptunk valami kósza hírt – főleg Csehországból – ahol néhány tíz ember ment ki az utcára, akiket a rendőrök pillanatok alatt „kigyógyítottak“. Sokkal több hírt kaptunk azonban Magyarországról, hála Rajczy László kapcsolatainak.

Eliás Dodó egyik nap azzal jött (talán 1989 szeptemberében lehetett), hogy alig van pénz fizetésekre, nem működik az ország adósságtörlesztése, a nyugati hitelezők (mert voltak), bekeményítettek – csődhelyzet alakult ki.

Ma már okkal és nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy talán ez is lehetett az oka annak a Kommunista Párt legfelsőbb szintjein meghozott döntésnek, szorosan közreműködve az állami titkosrendőrséggel (ŠtB), hogy a helyzet tarthatatlan, az „örök időkre a Szovjetunióval“ jelszó teljesen kiürült és jobb lenne egy általuk és a szovjetek (KGB) által hallgatólagosan jóváhagyott és irányított átmenet, amelyben amit tudnak, átmenthetnek. Itt már nem volt a párt mögött Brezsnyev és pármillió katona pár ezer harckocsival.

Közben Szencen az 1968-tól működő magyar egyházi férfiénekkar az akkori prelátus-kanonoktól, Harsányi Gyulától is kapott információkat, valószínűleg a nagyszombati püspökség volt a keletkezési helyük. Megkért, hogy erősítsük a csapatot. Ahogy láttuk, ugyanez ment a szlovák hívek között is, megnőttek az aktivitások úgy magyar mint szlovák részről is.

Ekkor már Rajczy László nem volt a Vízmű külső munkatársa, mert munkája mellett szabad idejét gyakorlatilag lefoglalta a keresztény csoportok feltérképezése és kapcsolataik erősítése.

Ezek után jött el november 17.

Agárdy Gábor

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.