Metszet – a párbeszéd ideje
A megújulás feltételei és lehetősége (II.)
Zelenszkij tudja, ha békét köt, elsöpri a történelem
A komáromi nagygyűlés egyik fő szervezőjét kérdeztük a harminc évvel ezelőtti eseményről és arról, lát-e esélyt a folytatásra.
A demokráciához és intézményeinek helyes működéséhez felelősségteljes polgárokra, politikusokra és a társadalom aktív közreműködésére van szükség.
Zuzana Čaputová a rendszerváltás évfordulója kapcsán emlékeztetett, ha elveszítjük a szabadságunkat, csak áldozatok árán tudjuk visszaszerezni azt.
Az 1989-es rendszerváltozás szimbolikusan november 17-éhez kötődik, de természetesen nem egyetlen nap alatt játszódott le.
1987-1989 között egy neves fotós, Tibor Andrejčák tevékenykedett a Galántai járásban.
Hodossy leelőzött mindannyiunkat, s jól tette, mert egy nagyon fontos mozaikrészt tett le az asztalra.
A bevonulás, s majd a későbbi kivonulás hátterének részleteibe avat be bennünket a kitűnő történész, Vajda Barnabás, a komáromi Selye János Egyetem docense.
A sorozat története 1985-ben játszódik és a politikai változások küszöbén álló kommunista Magyarország időszakát mutatja be.
Szervezetlenség, következetlenség és kapkodás fent, aminek lenti következménye az egyre erősödő elégedetlenség és anarchia-hajlam.
Cseh Tamás halála óta másképpen szól a Tangó, a Budapest, a Csönded vagyok és a többi, de a keserédes dalok máig furcsán ismerősek.
Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés.
Szabó Rezső szót kért és kiment a pulpitushoz, egy széket vitt magával, felállt rá és levette Gustáv Husák akkor még hivatalban lévő köztársasági elnök képét a falról, azzal, hogy ennek a korszaknak vége, ezt lezártnak tekinti.
Az Nemzeti Emlékezet Intézetének alapítója Ján Langoš szlovák politikus, rendszerváltó volt.
Mi is nagyon hamar kijózanodtunk, látva, hogy folyamatosan mennyi szerencselovag kapaszkodott fel a hatalom létráján.
A bársonnyal bárki beburkolózhatott, ami sok mindent el is takart...
A rendszerváltás 30. évfordulója kapcsán alig említették, milyen sokat tettek a magyarok a forradalom idején.
Érvényes volt ránk a pannonhalmi főapát, Várszegi Asztrik mondása: Rákényszerítettek minket a kispályás játékra, most meg azt mondják, holnaptól a nagy pályán fogtok játszani.
Amikor már ruhából összegyűlt egy sűrűn telerakott szobára való, bejött egy házaspár, és sírva elmondták, hogy az odaajándékozott télikabát zsebében ottfelejtették a teljes havi fizetésüket tartalmazó borítékot.
S a több ezres (vagy tízezres) szlovák tömeg csöndben hallgatja nemzeti imádságunkat, majd megtapsolnak…
A bársonyos forradalmat Pozsonyban is a diákok indították el.
Pozsonyban hivatalosan közölték, eltanácsolnak az iskolából. Ez a döntés november 17. (péntek) előtti kedden született, folytatása elmaradt…
Erre a régióra 1968-ban és 1989-ben is felfigyelt a világ.
Higgadt, kultivált hang, mintha sok éve megszokta volna, bárkihez szól, felülről jön: Fiúk…, ha elfogadnak egy tanácsot. Hűtsék le kissé a fejüket!
1988-ban voltak , akik már tudták, mások még csak sejtették, hogy a „...itt valaminek történnie kell, mert másképp az ország tönkremegy...”
Száraz Dénes
