Levéltári titkok a kommunista rendszerről

Az állam polgáraival szemben elkövetett bármilyen jogellenes tevékenységet nem lehet titkosítani, sem elfeledni. Aki ugyanis nem ismeri a múltját, arra ítéltetett, hogy megismételje azt – olvasható a Nemzeti Emlékezet Intézete (Ústav pamäti národa – ÚPN) megalakításáról szóló törvény preambulumában.

Az ÚPN levéltárát leginkább kutatók és történészek keresik fel, akik az 1938–1989 közötti történelmi időszak feltárásával foglalkoznak. A kutatói munkának ugyanis nélkülözhetetlen része a korabeli dokumentumok tanulmányozása. A novemberi nyitott napok során a látogatók a levéltár olyan részeibe tekinthettek be, ahová a nyilvánosságnak egyébként nincs belépése. Az intézmény helyiségein szakemberek kalauzolták végig a vendégeket, akik a történelmi korszakkal kapcsolatos szakmai előadás mellett ismertették az intézmény munkáját és célkitűzéseit.

Az ÚPN alapítója Ján Langoš szlovák politikus, rendszerváltó volt. Az intézet hivatalosan 2003. április 1-én kezdte meg a tevékenységét. Az ÚPN célja feltárni és szembenézni az egykori Csehszlovákia totalitárius múltjával. Az ország két totalitárius rendszert is megélt, a nácizmust és a kommunizmust. Mindkettő nagyon fájdalmas időszak volt. A kommunista éra alatt 71 ezer politikai fogolyról tudunk. Sokan életüket vesztették a határon, amikor megpróbáltak Nyugatra szökni, mások (és családjuk) sorsát az évekig tartó üldöztetés határozta meg.

A szervezők válogatást készítettek korabeli dokumentumokból és az akkori hivatalos sajtóból is. Ilyenek voltak a Pravda, a Práca vagy a Smena napilapok, amelyek Csehszlovákiában jelentek meg. Ugyancsak megtekinthetők voltak a Marxizmus–Leninizmus Intézetéből származó könyvek. Ez az irodalom tiltottnak számított akkoriban, és csak a kiválasztottak tanulmányozhatták őket még az intézet keretein belül is. Feltűnik egy publikáció Mihail Gorbacsovról, amelyhez szintén nem juthatott hozzá csak úgy bárki. Az efféle tiltott irodalom csak titkos úton kerülhetett Csehszlovákiába, ami sok nehézséggel járt. A határokon ugyanis szigorúan átvizsgálták az autókat, csomagtartókat, az emberek személyes holmiját.

Rendkívülinek számított az a fotósorozat, amelyen a vasfüggöny szétbontása látható Csehszlovákiában. Ezeket a lakosok ajándékozták az intézménynek. A fényképeken többek között a Dévényi vár alatt, vagy a Dévényújfalunál felállított drótkerítés lebontását örökítették meg. A terem egyik falán szögesdrótot húztak fel, hogy rekonstruálják a határon uralkodó korabeli állapotokat. Sokan megpróbáltak átszökni ezeken a kerítéseken, többüket agyonlőtték a határőrök, vagy a kutyák tépték szét őket. Másokat a kerítésbe vezetett áram ölt meg. Egyesek alkalmi légballonnal próbáltak megszökni, a házilag készült jármű azonban lezuhant, így a vállalkozás úgyszintén tragédiával végződött.

Emília Pastvová jelenleg az ÚPN azon részlegén dolgozik, amely az állambiztonsági erők tevékenységét dokumentálja. Mint elmondta, kis korától kezdve jelen volt az életükben a folyamatos félelem és az üldöztetés. A szülei arra nevelték, hogy csak halkan és suttogva beszélhet otthon. Odakint pedig soha senkinek nem mondhattak el semmit arról, ami a házukban elhangzott. Pastvová 1980-ban került börtönbe vallásgyakorlásért. Annyi volt a bűne, hogy egy csoporttal imádkozni ment a természetbe.  A börtönbüntetés letöltése után tovább folytatódtak a megaláztatások. Munkája elhagyására kényszerült, miközben másik állást nem tudott találni. Üldöztetésének a '89-es események vetettek véget.

A levéltárban természetesen nemcsak a rendszer által üldözött személyekről találhatók információk, hanem azokról is, akik kiszolgálták a rendszert. Az üldöztetés során az állambiztonság (ŠtB – Štátna bezpečnosť) titkos munkatársak széles hálóját építette ki az országban. A látogatók megtekinthették az akkori titkos besúgók egyikének aktáját is. Az illető Dél-Szlovákiából származott, és az ott lakókról hozott híreket, akik egy titkos leadó segítségével a külfölddel szerették volna felvenni a kapcsolatot. Az iratok alapján nagyon jó munkatársnak számított, mivel már előtte is sikerült lefülelnie két csoportot, akik emiatt börtönbe kerültek. 

Az ilyen együttműködésnek különböző okai lehettek. Az ötvenes években gyakran kompromittáló anyagokkal zsarolták meg az illetőt, de sokszor használtak fizikai erőszakot is. Később az együttműködést önös érdek vagy  nyereségvágy is motiválta. Volt, aki külföldre akart utazni, esetleg a gyermekeit szerette volna egyetemre adni, vagy jobb beosztásra vágyott a munkahelyén. Az illető személlyel együttműködési szerződést írattak alá. Ez lényegében egy sátánnal kötött szerződésnek tekinthető. Nem mindenki volt azonban hajlandó aláírni. Ugyanakkor szinte mindenki nevét adta a titoktartási kötelezettséghez, ami ugyancsak komoly bizonyítéknak számít. Az akták közt megtaláljuk az információkat, híreket, amelyekkel az illető szolgált, illetve a saját kezűleg írt jelentéseit is. 

Az intézet az elbeszélt történelem (oral history) útján kamerára rögzíti olyan emberek elbeszéléseit, élettörténetét, akik a totalitárius rendszer alatt szenvedtek. Ezek az emberek megbocsátottak, de nem felejtenek. A dokumentumfilmek célja az adott történelmi korszak igaz és hiteles bemutatása, amelyekkel leginkább a fiatal generációt szeretnék megszólítani, hogy ezek az események soha ne merüljenek feledésbe és ne ismétlődhessenek meg. A szabadságot becsülni kell, mert nem magától értetődő. Elődeink sok szenvedés, üldöztetés, megpróbáltatás és véres harcok árán vívták ki számunkra.            

Megjelent a Magyar7 2019/48.számában.