2021. július 18., 14:16

Okosan légkondizzunk!

Az utóbbi években egyre durvább hőhullámokat, kánikulát élünk meg. Ennek következtében pedig egyre többen használunk az otthonunkban légkondicionáló berendezést, nem is szólva a munkahelyünkről. A gépkocsiban pedig már-már alapfelszerelésnek számít. Nézzük, mire figyeljünk, hogy ne legyen veszélyes a légkondizás!

légkondi
Fotó: illusztrációs felvétel

A modern, inverteres légkondicionáló berendezéseket a helyiség hűtésére és fűtésére egyaránt használhatjuk. Akármelyik üzemmódban is működtetjük, a szoba levegőjét beszívja, amit átenged a speciális bordáin és szűrőin, majd a kívánt hőmérsékleten kifújja. A szűrőkön fennakadnak például a szobába bekerülő virágpollenek, ami sok allergiával élő embernek kellemes segítség. Fennakad persze azokon sok minden más szennyeződés is, egyebek mellett a kórokozókról se feledkezzünk el.

Egy időn túl azonban, amikor a szűrő már nem elég tiszta, inkább problémákat okozhat, semmint a szoba levegőjét tisztítaná.

Romlik persze a berendezés hatásfoka is, de számunkra az a lényeges, hogy veszélyes összetételű aeroszol képződhet. Ezért a veszélyért a legionella nemzetségbe tartozó baktériumok, továbbá számos gomba a felelős.

A veteránok halála

A legionella csoport baktériumait nagyjából ötven évvel ezelőtt fedezték fel. Az Egyesült Államok kétszáz éves fennállását ünnepelték, és ehhez kapcsolódóan az egyik eseményre nagyon sok háborús veterán érkezett. A veteránoknak ezt a csoportját éppen légiósoknak hívták, innen ered a kórokozó elnevezése. A találkozójukhoz használt konferenciaterem, illetve szálloda szellőztető-légkondicionáló rendszerében elszaporodtak ezek a baktériumok, és aeroszol formájában, vagyis cseppfertőzés útján bejutottak a veteránok légutaiba. Többen belehaltak a fertőzésbe. Az eset akkoriban nagy port kavart.

A legionella általi megfertőződés, a legionellózis atípusos tüdőgyulladást okozhat, vagyis a tünetei lassan, lappangva alakulnak ki. A bevezető, enyhe náthára is fogható tünetek után néhány nappal egyre erősebb, száraz köhögés alakul ki. A beteg fullad, magas láza van.

légkondi2
Fotó:  illusztrációs felvétel

Sok más kórokozó is atípusos tüdőgyulladást okoz, ám a legionellózis következtében általában gyorsan romlik a beteg állapota. Mire a betegség kiderül, az illető már lélegeztetőgépre kerül. A betegség főleg az idős, legyengült szervezetet támadja meg, a cukorbetegek, dohányosok, már meglévő tüdőbetegségben szenvedők esetében súlyosabb a kór lefolyása. Azok között, akik e betegség miatt lélegeztetőgépre kerültek, elég magas a halálozási ráta. Tüdőn kívüli szervekben is okozhat gyulladásokat, komplikálva a betegség lefolyását. Lényeges, hogy jelen tudásunk szerint a legionella emberről emberre nem igazán terjed.

A bojlerekkel is vigyázzunk!

A klímaberendezések nem az egyedüli eszközeink, amelyekben megtelepedhetnek ezek a baktériumok. Kockázatos lehet minden olyan 20–50 Celsius-fok közötti hőmérsékletű vizet tároló rendszer, amelyben fennáll a pangás lehetősége, és abból származó aeroszolt, vízpermetet lélegezhetünk be. Tipikus példái az ilyen rendszereknek a háztartási meleg vizet előállító bojlerek.

Ha olyan szálláson szállunk meg kirándulásunk során, ahol előttünk esetleg hosszabb ideig senki sem használta a meleg vizet, legyünk óvatosak. Ugyanígy óvatosság indokolt, ha hosszabb utazás után hazaérkezünk, és újból elkezdjük használni a meleg vizet. Zuhanyozás vagy egyszerűen a meleg víz kiengedése közben képződhet annyi aeroszol, ami akár veszélyes is lehet, ha a vízben elszaporodott a kórokozó.

Manapság sokan otthoni munkavégzésre álltak át, majd egy idő után visszatértek az irodájukba. Az irodákban a tartós otthoni munka során szintén alig használtak vizet, ezért a visszatéréskor, újrainduláskor is kellő figyelmet kell fordítani a vízrendszer tisztaságára.

A fentiek értelmében megmenekülhetünk a legionella jelentette veszélytől, ha a bojlereket bekapcsolva hagyjuk akkor is, amikor hosszabb időre elutazunk. A kórokozó ugyanis 50 fok körül már nem képes szaporodni, 60 fokon pedig pár perc alatt elpusztul. A visszatéréskor ilyen esetben is ajánlott óvatosan, fröccsenésmenetesen kifolyatni a tartályban álló vizet.

Energiatakarékossági szempontokat figyelembe véve (ha kikapcsoljuk a bojlert) engedjük ki belőle a vizet, ne pangjon, amíg senki sem használja.

Az újraindítás során érdemes előbb átöblíteni, munkahelyen pedig érdemes megfontolni az időnkénti klóros átmosást. Szociális és egészségügyi intézményekre, ahol a betegek, idősek veszélyeztetettsége miatt jobban kell figyelni a legionellára, külön szabályozás vonatkozik.

Fontos a rendszeres tisztítás

Visszatérve a légkondicionáló berendezésekre: azokat is rendszeresen tisztítsuk. Ha a háztartásunkban valakinek bármilyen légúti betegsége volt, és közben használtuk a klímát, a betegség után érdemes legalább a szűrőt lemosni. A berendezések egyes részeinek tisztításához szakszervizt kell hívnunk.

Ezen ne spóroljunk, legalább évente érdemes elvégeztetni a szükséges fertőtlenítést. A gombák – a legionella mellett a légkondi másik veszélye – ellen igazából ily módon, megelőzéssel védekezhetünk.

A gomba eredetű tüdőgyulladás is a legyengült immunrendszerre veszélyes, gyakoribb lehet a legionellózisnál. Megtámadhatja az egész szervezetet, és a kezelése is nehézkes. A gombaellenes hatású gyógyszerek általában a saját sejtjeinket is károsítják.

Feltehetjük a kérdést, hogyan jutott el hozzánk az Amerikában felfedezett legionella, és miért érdemes odafigyelnünk erre a kórokozóra? A talajvizeinkben, természetes vizekben nálunk is itt voltak, csak nagyon kis koncentrációban, és nem okoztak problémát. A civilizáció hozta el azokat a berendezéseket, amelyek ideális körülményeket teremtettek e baktériumoknak. Ha ezekbe bejutnak, könnyen elszaporodnak. Annyi betegséggel szemben vagyunk tehetetlenek, a legionellózist azonban könnyen megelőzhetjük!

Figyeljünk oda, hogy ne álljon, pangjon a víz a légkondiban, párásítóban, vízvezetékben, bojlerben!

Megjelent a Magyar7 2021/28. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.